Az aranyfedezet
A személyi jövedelemadózás terén a szakszervezetek azzal a „követeléssel” vágtak neki a szombati napnak, hogy növeljék ’94-ben 100 ezerről 120 ezer forintra az adómentes sávot. De ez csupán retorika volt. Először is, mert – ahogy Nagy Sándor MSZOSZ-elnöktől megtudhattuk – korábban, „informális úton” már megállapodtak a kormánnyal az adótábláról. Másrészt Szabó Iván pénzügyminiszter már május 17-i parlamenti beszédében is hasonló sávban ajánlotta föl az adómentességet (Beszélő, május 22.). Így aztán a munkavállalói oldal hamar belátta, hogy a kormány által ’94-re javasolt 110 ezer adómentes forint az idei szisztéma szerint 122 ezer forintot jelent, tekintve, hogy a kérésetek után fizetett tb-járulékot kivonják a személyi jövedelemadózás alól. A megállapodás után az MSZOSZ és nyomában a Népszabadság mégis 28 milliárdot könyvelt el szakszervezeti vívmányként.
Valójában az ülés előtt, vagyis „informálisan” (majd az ülés alatt, tehát „formálisan” is) közölte a kormányzati oldal tárgyalópartnereivel, hogy 9-10 milliárd forint értékben csikarhatnak ki belőle engedményeket. Aranyfedezetül ott állott emögött az összeg mögött a költségvetési törvényjavaslat s a benne föltüntetett 38,3 milliárd forint általános tartalék. Az államháztartási törvény mindössze 11,3 milliárd Ft tartalékképzést követel meg, tehát 27 milliárdot tartottak fenn különféle sikerélményekre, úgymint „a központi intézkedések lakosságot érintő hatása részbeni ellentételezésére”, továbbá a közalkalmazotti törvény végrehajtására. A közalkalmazotti „sztrájkbizottsággal” kötött megállapodással eldőlt, hogy a tanerők, muzeológusok, színészek stb. bértáblázata 12 milliárdnyi várakozáson felüli ráfordítást emészt föl (lásd erről következő cikkünket). Már csak 15 milliárdra olvadt a kompenzációs keret, de ezt is meg kellett osztani a politikai tőkevárományosok között. Így került 9 milliárd az érdekegyeztetésre, és maradt 6 milliárd a koalícióhoz rendületlenül hű erőknek, akik majd a parlamenti vitában aggódhatnak némi eredménnyel a gyermeknevelés ügyéért.
A gyermeknevelés támogatását, Szárszóval dacolva (s ellentétben a múlt évi ÉT-tárgyalással is) igyekeznek most elkülönítve kezelni az adózástól. A munkavállalói oldal ez ügyben még csak nem is alkudozott, holott – ahogy a folyosón hallhattuk – a szakszervezetek már csak „hivatalból” is hívei a normatív (általános érvénnyel megállapított) juttatásoknak. Az egyedi segélyezésben csakugyan benne rejlik a veszély, hogy tér nyílik a hivatalok packázásaira. Költségvetésileg viszont épp ez adja az egyedi mérlegelések vonzerejét, hiszen ahol packáznak, ott spórolnak is. Ezért a kormány szeretné az úgynevezett rászorultsági elv felé terelni a szociálpolitikát. A vita várhatólag az október–novemberi ÉT-ülésen robban ki (amikor is többek között a családi pótlékról lesz szó).
Alsóközép, felsőközép
Úgyszintén „hivatalból” hívei a szakszervezetek a közép- és alsóközép (s persze kevésbé a reménytelenül leszakadt) rétegeknek, ezeken belül is az alkalmazottaknak, akiknek nincs módjuk eltitkolni jövedelmüket, miközben mások – a feketegazdaság haszonélvezői – többé-kevésbé kivonják magukat a közteherviselés alól. E szimpátiájuk alapjában véve egybeesett a kormány szándékaival. A kormány olyan személyijövedelemadó-rendszert javasolt ’94-re, amely kíméli az alacsonyabb jövedelműeket, viszont az ideinél nagyobb terhet ró a jól keresőkre. A Napi hétfőn közölt grafikonja szerint az új adótábla – ha a parlament jóváhagyja – valójában a közepes keresetűeknek kedvez: várhatóan azok fognak „keresni” az adótáblán (vagyis azoknak jövedelme nő gyorsabban, mint az utána fizetendő adó), akiknek bruttó jövedelme a jövő évben 140 ezer és 1 millió Ft között alakul. A szakszervezetek még inkább a középrétegek kedvében szerettek volna járni: az adóprést (meg a nem létező „restrikciót”) ostorozva, 550 ezerről 1 millió Ft-ra tornászták volna föl a legmagasabb kulccsal adózó sáv határát, és meg szerették volna őrizni a tavalyi látványos ÉT-vívmányt, az alkalmazotti kedvezményt. De erre már nem futotta az érdekegyeztetés 9 milliárdjából, s a munkavállalói oldal habozás nélkül engedett.
Látszólag együtt dobog az adószedői és a szakszervezeti szív azáltal is, hogy a kormány hadat üzent a kiskapuknak, az eltitkolt jövedelmeknek: úgynevezett „adóalap-kiterjesztő” intézkedéseket eszelt ki. Elvégre, ha az adóalap kiterjed, gondolhatnánk naivan, könnyebb a szakszervezetek becsülettel adózó tagságának, hiszen mások is részt vállalnak a köz terheiből. A kiterjesztés jegyében kívánják megadóztatni az alkalmazottaknak nyújtott természetbeni juttatásokat (a munkaruha-juttatás, a munkába járás költségei, az üdültetés kivételével). „Akkor majd nem adnak a vállalkozók természetbeni juttatásokat!” – mérte föl a hatást a munkaadói oldal egyik küldöttje a jó gazda szemével.
A munkavállalói oldal kiharcolt még – formálisan vagy informálisan – havi 1200 Ft adómentességet az üzemi étkeztetésre (feltéve, hogy a dolgozó e szolgáltatást tényleg természetben kapja), és bár ez kevesebb, mint amennyit követelt, mégis több, mintha csak az idei 1000 Ft-ot hozta volna vissza a sírból. Az általános tanulság: az, adóztató már csak hivatalból is a normatív (általános érvényű) adókivetés híve, amit viszont a becsületes adózók az adóprés fokozódása gyanánt élnek meg. Legalábbis a szakszervezetek és a munkaadói küldöttek azt szeretnék, ha az adószedők meghagynák a kiskapukat, és fülön csípnék a feketézőket.
A kisemmizett oldal
Az étkezési hozzájárulás adókedvezménye önmagában 5-6 milliárdot jelent, és már ez is a szakszervezeti erőt bizonyítja. A munkaadói oldal gyengébb, megosztottabb, amit az is mutat, hogy mindent egybevetve csupán 1 milliárdos vívmányt zsebeltek be. A pénzügyminiszter nagylelkűen fölajánlotta, hogy jövőre nem 38, hanem egyenesen 36 százalékra mérsékli a társasági adót (ami az idén 40%). Viszont bevezeti a „minimumadót”, mégpedig nem is 1,5 százalékos adóalappal, mint ígérte, hanem 2 százalékkal. A minimumadó is a „kiterjesztés” eszköztárába tartozik: tavaly a vállalkozásoknak nem kevesebb mint kétötöde mutatott ki veszteséget (és úszta meg így a társaságiadó-fizetést). Az ilyen vállalkozókról a kormány vélelmezi, hogy valójában nyereségesek. A mezőgazdasági és az ipari szövetkezetek szövetsége (az MOSZ és az OKISZ) tagszervezeteihez méltatlannak találta a föltételezést.
A foglalkoztatáspolitikában is a szegény munkaadókra jár rá a rúd. Szervezeteik kezdettől fogva sérelmezték a szolidaritási járulék vállalkozásokra rótt és évről évre növekvő terheit. Fokozódtak e terhek, mert hát a munkanélküliek száma is nőtt. Most azonban különös helyzet állott elő: a Szolidaritási Alapban szufficit keletkezik, mert az idei év átlagában nem 760 ezer fő munkanélkülit regisztrálnak – mint amennyire korábban számítottak –, hanem „csak” mintegy 700 ezer főt. Eszerint tehát – így a munkaadói szervezetek – feleslegesen szedik be tőlük a bérköltségeik 7 százalékát szolidaritási járulékként. A fölös szolidaritási pénzeket a törvény szerint (és ezt szentesítendő, az ÉT-egyezség szerint is) át kell csoportosítani a munkahelyteremtésre, átképzésre szolgáló Foglalkoztatási Alapba, amelynek jövő évi keretei ekképp 21,4 milliárdra nőnek. A munkaadói szervezetek szemében azonban ez az átcsoportosítás csak só a járulékfizetések fájó sebére. Sőt a vállalkozások jövő évi szolidaritási terhe 7,2 százalékra nő; mi több, további 0,3 százalékot kell fizetniük a merőben új Bérgarancia Alap feltöltésére, ugyanis jövőre a csődbe jutott vállalkozások utcára került alkalmazottai iránt is kötelező a szolidaritás. Magyarország ugyanis csatlakozott a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet konvenciójához; a szükséges keretekhez a költségvetés 600 millióval járul hozzá. Bezzeg a munkavállalóknak mindössze 1,5 százalékos – 0,5 százalékkal kevesebb – szolidaritási járulékot kell fizetniük jövőre.
A tavalyi hó
„Az üzemi tanácsi és a társadalombiztosítási választások után kisebb hangerővel is el lehet érni nagyobb eredményeket – mondja Nagy Sándor MSZOSZ-elnök. – Hogy pedig félretettek 9 milliárdot az ÉT céljaira, azt mutatja, hogy (kibernetikai értelmében véve) tanult a rendszer.”
Hol vannak a tavalyi viharok, amikor hirtelenjében több mint 30 milliárdot osztottak el? Az akkori pénzügyminiszter az ÉT mögé bújva igyekezett megakadályozni, hogy a koalíció szétverje a költségvetést. (Beszélő, 1992. november 28.) A mostani pénzügyminiszter átlátja, hogy jobb csendben készpénznek venni a szociális partnerek nagy erejét, mert így meggyőzőbb a társadalmi béke. A szociális partnerek egyetértését megelőlegezett szavazatként eshetne a latba Washingtonban, a szeptember 15-én sorra kerülő IMF-tárgyaláson. Ami pedig a koalíciót illeti: részéről pusztán csak a szétolvadás veszélye fenyeget.
- Beszélő [9]