A transzcendencia létezésének vallásos megfogalmazásai
A felmérés adataiból először is az derül ki, hogy Nagy-Britannia korántsem annyira szekularizált társadalom, mint az első pillantásra tűnhetne. Mert igaz ugyan, hogy a válaszolóknak csupán 18 százaléka jár templomba heti rendszerességgel, ugyanakkor mindössze 14 százalék gondolja magáról, hogy egyáltalán nem vallásos. A többség valamiféle közvetített, eltávolított módon érvényesnek érzi a transzcendencia létezésének vallásos megfogalmazásait. 71 százalékuk szerint szükség van arra, hogy a gyerekeket az iskolában arra tanítsák: van Isten; és 70 százalékuk tartja fontosnak az iskolai rendszeres imádkozást.
Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a hittan dogmatikus oktatását pártolnák. Hiszen 70 százalékuk szerint helyes a törvénynek az a szakasza, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy gyermeküket felmentessék a hittanórák alól, és csak 20 százalékuk gondolja úgy, hogy a vallásoktatás célja a vallásos hit kialakítása. 38 százalék szerint a vallásoktatásnak más kultúrák történelmének megismertetése kell legyen a célja, 36 százalék szerint pedig valamiféle erkölcsi kódex kialakítása a fiatalokban. Több mint 82 százalékuk látja úgy, hogy az iskolában különböző vallásokat kell tanítani, csupán 6 százalékuk korlátozná a vallásoktatást a kereszténységre, és 12 százalékuk a gyerekek saját vallására. A jelenlegi törvénykezés szerint Nagy-Britanniában a vallásoktatásra fordított idő felét a kereszténységre kell szánni, s ezt az arányt a válaszolók 49 százaléka nagyjából jónak ítéli. 20 százalékuk nagyobb, 30 százalékuk pedig kisebb arányt tartana elfogadhatónak. A Biblia igazságtartalmáról viszont erősen megoszlanak a vélemények: 46 százalék szerint a gyerekeknek azt kellene tanítani, hogy a Biblia igaz; míg 45 százalék szerint erre nincs szükség.
A tíz országosan kötelező alaptantárgy közül a szülők az angol nyelv- és irodalom, a matematika, a természettudományok, a műszaki tudományok, a földrajz és a modern nyelvek tanítását fontosabbnak tartják a vallásoktatásnál; viszont a történelmet, a művészeteket, a zenét és a testnevelést kevésbé fontosnak. S noha a heti egy óra vallásoktatás az összóraszámnak mindössze 5 százalékát teszi ki, világos, hogy a britek számára a tantárgy az országos tanterv természetes és elengedhetetlen részét képezi.
Vallásoktatás – liberális módra
A vallásoktatással kapcsolatban a Nagy-Britanniában uralkodó liberális felfogás szerint a tantárgynak felvilágosító jellegűnek kell lennie: vagyis nem szabad azt a tévképzetet keltenie a tanulókban, hogy az egyik hitrendszer jobb, mint a másik. A dogmákat, hittételeket nem szabad autoritatív módon belesulykolni a gyerekekbe; hagyni kell őket, hogy véleményük szabadon alakuljon a különböző kérdésekben, s hogy megtapasztalják: a különbözőségnek nem kell félelmet ébresztenie.
A vallásoktatásnak ugyanakkor vallásosnak kell lennie abban az értelemben, hogy a nagy világvallásokhoz és azok mindennapi gyakorlásához kell kapcsolódnia, s nem merülhet ki az erkölcsi kérdések általános megtárgyalásában. A tanulóknak meg kell figyelniük és meg kell vitatniuk a különböző vallásos jelenségeket, de nem kell vallásos hitről tanúbizonyságot tenniük, és nem kell istentiszteleten részt venniük. Mivel a brit kultúra és civilizáció kialakításában a kereszténység játszotta a legfőbb szerepet, és a keresztény etika jelenléte kimutatható a brit társadalmi moralitás és jogrendszer alapjaiban, csakúgy mint implicite – az emberek uralkodó mindennapi viselkedési mintáiban, ezért indokolható, hogy a kereszténység tanítása tegye ki a vallásoktatás felét. A növendékeknek ugyanakkor beható ismereteket kell szerezniük a többi nagy világvallásról, az iszlámról, a zsidó, a hindu, a szkíta vallásról és a buddhizmusról is.
Így kialakítható a tanulókban saját hitük relativitásának tudata, az a belátás, hogy a különböző vallási rendszerek különböző magyarázatát nyújtják az emberi életnek – amely magyarázatok mindegyikét, beleértve a nem vallásos magyarázatokat is – egyaránt megilleti a tisztelet. Például a 7-11 éves korosztály tanmenetében szerepel a zsidó vallás oktatása. A tanulók megismerkednek a különböző zsidó szertartások és szimbólumok értelmével, tanulnak a Tóra és a Tízparancsolat jelentőségéről. S ezenközben természetesen felmerülhetnek bennük az olyasfajta kérdések, mint hogy például nekünk milyen speciális szertartásaink vannak? Fontosak-e ezek a valahova tartozás érzésének felkeltésében? A Tízparancsolat mennyiben hasonlít a mi törvényeinkhez? Milyen törvényeket tartok én be? - stb.
Azoknak a szülőknek pedig, akik azt kívánják, hogy gyermekük vallásos hitet sajátítson el az iskolában – a megkérdezettek egyötödéről van szó –, rendelkezésére állnak a különböző egyházak által fenntartott iskolák.
Az ateista vikárius
Ebben az általában toleráns és fanatizmustól mentes vallási környezetben fordulhat elő, hogy a cambridge-i St. James templom plébánosa, Hugh Dawes tagadja Isten létezését, miközben közmegelégedésre ellátja egyházközsége lelki szükségleteit. Hugh Dawes tavaly megjelent könyvében megismétli Anthony Freemannek, a nyugat-sussexi Staplefield St. Mark temploma vikáriusának tézisét, miszerint Isten nem létezik. Ám a könyv, a jelek szerint, egyáltalán nem tántorította el a hívőket attól, hogy továbbra is látogassák Dawes plébános istentiszteleit; sőt, többük szerint a plébános kételkedése késztette őket a végső kérdések mélyebb, és minden eddiginél alaposabb átgondolására. Egyikük, Judith Pinhey például így nyilatkozik: „Ha a mindenséget arra korlátozzuk, amit emberi életünk során magunk körül látunk, akkor ez egy másfajta bizonyosság. De a keresztény hit megteszi ezt az óriási ugrást a sötétbe, és azt mondja, hogy a mindenség Jézusban tárul fel. És ha nem Hugh lenne a plébánosunk, akkor kétlem, hogy valaha is ilyen gondolataim támadtak volna. S nem hiszem, hogy az ilyesfajta gondolatokat helyes lenne elnyomni. Inkább nyíltan a felszínre kell hozni őket, hogy alkotó módon viszonyulhassunk hozzájuk.”
Az állami és az egyházi oktatás
És ha egyes esetekben az anglikán egyház türelme Isten létezésének tételes tagadásáig terjedhet, akkor nem csoda, ha a britek mindmáig nem érzik szükségét az állami és egyházi oktatás olyasfajta radikális szétválasztásának, mint ami például az Egyesült Államokban létezik. Hiszen annak ellenére, hogy 20 amerikaiból 19 hisz Isten létezésében, az amerikai állami iskolákban tilos mindenféle vallási megnyilvánulás; az imádkozás, a Biblia tanulmányozása, vallásos témájú iskolai színdarabok előadása alkotmányellenesnek minősül. Az Egyesült Államokban vallásról csak egyházi iskolákban eshet szó.
De az állami iskolák Franciaországban is szigorúan szekulárisak, vagyis a vallásoktatás nem tartozik az országos tanmenet tantárgyai közé. A francia szülők egyhatodának, akik vallásos oktatásban is szeretnék részesíteni gyermeküket, ehhez magániskolát kell választaniuk. Franciaországban a magániskola a katolikus iskola szinonimáját jelenti. S hogy létezésük mennyire fontos, akkor derült ki teljes félreérthetetlenséggel, amikor a szocialista kormány a nyolcvanas évek közepén teljes ellenőrzése alá akarta vonni a magániskolákat. 1984. június 24-én a francia középosztály több mint egymillió tagja vonult fel Párizs utcáin tiltakozásul a tervezett reformok ellen, minek következtében Mitterrand elnöknek – aki mellesleg maga is a katolikus oktatás terméke – vissza kellett vonnia a tervezetet, az oktatási miniszter, Alain Savary pedig távozni kényszerült posztjáról. Az állami és magániskolák tanmenete egyébként igen hasonló egymáshoz, az egyetlen lényeges különbséget a vallásoktatás megléte, illetve hiánya jelenti.
Németországban viszont az 1949-es alkotmány szerint a vallásoktatás az országos tanmenet részét kell hogy képezze. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a protestáns, illetve katolikus egyház szabja meg a vallásoktatás mikéntjét. A tanulók – vallásuknak megfelelően – vagy protestáns, vagy katolikus képzésben részesülnek, a többi világvallás megismertetésére aligha kerül sor. A gyermekek 14 éves koráig a szülőknek jogukban áll gyermekük felmentését kérni a hittanórák alól, ezután pedig maguk a tanulók dönthetik el, hogy részt kívánnak-e venni a hittanórákon. Bréma és Berlin kivívta magának a jogot a nem felekezeti alapon történő vallásoktatás folytatására. Az egyesülés után pedig Brandenburg tartományban vezettek be alternatív vallásoktatást, amely tételes hittan helyett életmódbeli, etikai és vallásos kérdések megvitatását jelenti.
Nagy-Britanniában viszont időnként szinte semmi különbség nem fedezhető fel az állami iskolák, illetve az anglikán egyház által fenntartott iskolák tanmenete és oktatási gyakorlata között, azon kívül, hogy az anglikán egyház iskoláiban a gyermekeknek lehetőségük van részt venni az istentiszteleteken. Az anglikán iskolák talán a világ legszekulárisabb egyházi iskolái, ami igen jótékony hatással van a brit társadalmi és kulturális élet egészére.
(London)
- Külföld [6]