Kincs, ami nincs
Mindmáig titok, hogy mennyit ér a szakszervezeti összágazati vagyon, sőt a pontos összeget valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni. Az Állami Számvevőszéknek elküldött elszámolások könyv szerinti értékei elavultak, és egy-egy ingatlan felértékelési költsége általában az ingatlan értékének egy százaléka, amit azonnal és készpénzben kell fizetni. A postás-, a vasas-, a bányászszakszervezetek több mint egymilliárdos vagyonának felértékeléséért nem fog tízmilliókat áldozni az illető ágazat, főleg akkor, ha ez nem áll érdekében. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ebben a körben a vagyon használatának joga kerül megosztásra. A használati jog pedig fenntartói jog is, márpedig az újonnan alakult szervezetek nem szeretnének nagy értékű, de veszteséges ingatlanokhoz jutni. A vagyoni tárgyalásokon már eddig is elég zsákbamacskával találkoztak. Ennek is tulajdonítható, hogy mára nincs megegyezés sem a postás-, sem a vasas-, sem a közlekedési, sem a bányászszakszervezetek között, és csak a vízügy tájékáról hallhatunk biztató híreket.
Bár a vasaságazatban van még némi remény a megegyezésre. A Vasas Szakszervezet külön-külön tárgyal az érintett felekkel, akik a tárgyalások során minimálisra csökkentették igényeiket. Az üzemitanács-választásokon 18 százalékot elért Autonómok a Normafánál lévő ingatlant, a 9,13 százalékot kapott Liga Vas-, és Fémipari Szövetség irodát kért a Magdolna utcai Vasas Székházban – a pénzeszközök arányos megosztásán kívül. A villamosenergia-iparban érdekelt Autonómok véleménye szerint a törvény lehetőséget ad a végleges vagyonmegosztásra is. Erre az adhat alapot, hogy a két szervezet már a választás előtt is megegyezett abban, melyikük hol állít jelöltet. A Liga szerint viszont kétséges, hogy az MSZOSZ-es vasastagszervezetben van-e valós szándék a megállapodásra. A Liga úgy látja, tárgyalópartnere minden ingatlanhoz ragaszkodik, és bízik abban, hogy a VIKSZ esetleges kedvezőtlen döntését az 1995-ös üzemitanács-választásokig perelni lehet. (Ekkor dől el az ágazati vagyon végleges tulajdonjoga; Beszélő, 1992. szeptember 19.) A tulajdonos vasas azzal érvelt, hogy ingatlanjaik ráfizetésesek, valamint hogy a konföderációk márciusban olyan ajánlást fogalmaztak meg, amely csak az ingatlanokra szűkíti le a vagyoni kört. Valóban létezik ez a megállapodás, csakhogy ezt a konföderációk nem írták alá. Viszont több vasasingatlant, művelődési házakat átadtak a helyi önkormányzatoknak, de például a szigetszentmártoni horgásztanyát egyszerűen lenyelte a Gelka. A tulaj vasas jelezte, hogy inkább elad egy ingatlant, és pénzbeli megváltást fizet. A szakszervezeteknek ugyanis stratégiai érdeke, hogy minél több ingatlan maradjon birtokukban.
A Postai Dolgozók Szakszervezete is ragaszkodik az ingatlanokhoz, bár számukra legalábbis kínos a megegyezés hiánya. A tárgyalások itt oldottabb légkörűek voltak, bár az ő esetükben is a VIKSZ-ülésig kell várni a végső döntéssel. A problémát az okozta, hogy csak négy ingatlan esetében áll rendelkezésre aktuális értékelés. A négy ingatlan 5,25 százalékát, néhány százezer forintot ugyan felajánlottak a Liga és a Munkástanácsok képviselőjének, azonban a többi ingatlan kismértékű használati joga nem bizonyult elégségesnek a megegyezéshez. Az értékelések érdekessége, hogy a függetlenek szerint olyan kimutatást bocsátottak rendelkezésükre, amiben a Cházár András utcai székház 7,5 milliós értéken szerepelt, ám később kiderült, hogy értéke több mint 140 millióra rúg. A székházbeli elhelyezési kérelmüket az MSZOSZ tagszervezet azzal hárította el, hogy jelenlétük „visszaélésekre adna okot”. A tulajdonos postások szerint csupán 25 milliós különbség volt a két becslés között, s a maguk részéről őszintén bíznak az október 30-i konföderációs „elvi” döntésben.
A pénz elszáll, az ingatlan megmarad
A közlekedési szakszervezetek viszont már 1990-ben megosztoztak a vagyonon. A négy konföderációhoz tartozó szakszervezetek a vagyon működtetésével a Dunaszolg Kft.-t bízták meg, és e működés hasznából a tulajdoni hányaduknak megfelelően részesednek. A későn jövők így hoppon maradtak, de az is kérdéses, hogy e megegyezés nem bizonyul-e a törvény betűivel ellentétesnek. A kirekesztett függetlenek képviselői ráadásul a közlekedési választások eredményét is kétségbe vonták – bár az országos választási bizottság elnöke nem tud e kifogásukról –, így a négyfordulós tárgyalásokon olyan igényekkel léptek fel, amely túllép a 6 százalék körüli eredményeiken. Bár az Autonóm Szakszervezetek azt állítják, mindent bevallottak, a Liga és a Munkástanácsok tárgyalódelegációja például – állításuk szerint – a Damjanich utca 12. sz. alatt, a szolgáltatóirodának feltüntetett tulajdonban egy 5 emeletes, 12 lakásos épületre bukkant. És nem ez volt az egyetlen elírás a tulajdoni lapokon – tették hozzá.
„Úgyis perre kerül sor, a vagyont igazságosan szétosztani nem lehet – magyarázza egy VIKSZ-képviselő –, mert aki úgy érzi, hogy kevesebbet kapott, az nyilván a bírósághoz fog fordulni.” A vita jelenlegi állása alapján egyik konföderációtól sem lehet elvárni, hogy ne terelje az ügyet jogi útra. Márpedig itt csak politikai döntésben, reménykedhetnek a szakszervezeti tagok, abban, hogy végre középszinten is megszületnek a megállapodások.
Amit még tudni lehet: a bányászatban sincs megegyezés, a közalkalmazotti szférában pedig a választási eredmények elhúzódó értékelései miatt ezeket a határidőket nem lehetett betartani. Az ágazati vagyon kérdése azonban a politikai élet más színtereire is kihathat. Sokan úgy érzik, nemcsak a birtokon belüliség akadályozza a gyors eredményeket, hanem a választások közelsége is. Az MSZP-jelöltek között feltűnően sok ágazati szakszervezeti tisztségviselőt találhatunk. A választási kampányban nem fog rosszul jönni a szakszervezeti támogatás. Ha tekintetbe vesszük, hogy becslések szerint a pártoknak egy jelölt parlamentbe juttatásához közel 300 millió forintra lesz szükségük a kampány során, felmerül a gyanú, vajon a szakszervezeti jelöltek pusztán szervezetük presztízsét használják-e majd fel 1994-ben.
Kapcsolódó cikkek
- Belföld [7]