A választásokat ráadásul nem is annyira ők nyerték meg, mint inkább az 1990 tavasza óta kormányzó konzervatívok, a Konstantinosz Micotakisz vezette Új Demokrácia vesztette el, már ha legutóbbi országlásuk egyáltalán kormányzásnak volt nevezhető. Ugyanis a maastrichti feltételeknek már csak részleges teljesítése is igen szigorú takarékossági intézkedéseket követelt az EGK „fekete bárányának” számító Görögországtól, ami már önmagában is elég volt ahhoz, hogy a kormány szinte valamennyi társadalmi csoportot magára haragítsa. Mindehhez azonban olyan szétesetten, koncepciótlanul, nyilvános belső vitákkal fűszerezetten, meghasonlottan kormányoztak, hogy már tavaly tavasszal nyilvánvalóvá vált: az elkövetkezendő választásokon semmi jóra nem számíthatnak. A párt meghatározó egyéniségei egymás után hagyták ott a kormányt, s egy részük ebben az évben már a várható választási vereség utáni utódlási harcra készülődött.
Helycsere
A görög választók semmit sem akartak kevésbé, mint hogy Micotakisz még egyszer miniszterelnök maradjon. Magatartásukat döntő részben ez a tagadás határozta meg. Márpedig Görögországban a politikai életet másfél évtizede egyértelműen a Paszok és az Új Demokrácia uralja. Együttesen elnyert szavazataik az elmúlt öt parlamenti választáson 83 és 87 százalék között ingadoztak. Ha a választók kiábrándultak az egyikből, nem nagyon tehetnek egyebet, a másikra kellett szavazniuk. Ez történt most is. A Paszok idei 46,9 százaléka és az Új Demokráciára eső 39,3 százalék éppen fordítottja az 1990-es eredményeknek. Az élen tehát egyszerű helycsere történt, semmi több.
Ezt a kissé elnagyolt képet azonban tovább árnyalhatjuk, ha megnézzük, hogy mi történt a fennmaradó 14 százalékkal. 10-12 százalék ebből több évtizede, tulajdonképpen 1950–51 óta a kommunista baloldalnak dukált. Így volt ez még az 1990-es választásokon is. Az 1991-es moszkvai puccsot követően azonban szakadásra került sor a kommunista táboron belül, s az idei választásokon a két nagy párt (a Paszok és az Új Demokrácia) párharca mellett tanúi lehettünk a két kicsi (a Görög Kommunista Párt és a Haladás Szövetség) vetélkedésének a baloldalon belüli vezető pozícióért. A versenyt 4,5 százalékkal a Görög Kommunista Párt (GKP) nyerte meg, míg a Haladás Szövetség 2,95 százaléka még a parlamentbe való bejutásra sem volt elegendő. Figyelemre méltó az is, hogy a két párt együttes eredménye alig haladja meg az egykori egységes baloldal szavazatainak a felét. A baloldal szétmállása elsősorban annak köszönhető, hogy a kelet-európai szocializmusok s különösen a Szovjetunió összeomlása után az egyre fogyó régi gárdát leszámítva támogatóik átpártoltak a Paszokhoz. A Haladás Szövetség idei választási kudarca miatt ez a tendencia valószínűleg folytatódni fog.
A Paszok tehát nem csak a jobboldaltól, hanem balról is képes volt szavazatokat gyűjteni. Az eredményekből viszont az is következik, hogy az Új Demokráciától elfordult választók egy része nem a Paszoknál, hanem egy új formációnál, az idén júniusban alakult Politikai Tavasz nevű pártnál kötött ki. Ezt a pártot az Új Demokrácia elégedetlen fiatal generációja hozta létre, Tandonisz Szamarasznak, a Micitakisz-kormány exkülügyminiszterének vezetésével, s a tömörülést a konzervatív tábor ingadozó, határozatlan szavazói juttatták be a parlamentbe 4,9 százalékos eredménnyel. Arra, hogy egy teljesen új formáció harmadikként jusson be a parlamentbe, 1977 óta nem volt példa a görög választások történetében.
Az eredmény kétségtelenül nagy siker, jövője azonban bizonytalan. A párt ugyanis választási hadjáratát szinte kizárólag a két nagy párt váltógazdálkodásának kritikájára, valamint vezetőjének a macedónkérdésben tanúsított hajthatatlanságára építette. Nem kizárt azonban, hogy az Új Demokrácia a már bejelentett vezetőváltással, továbbá egy ügyes arculatmódosítással képes lesz eltévedt gyermekeit, legalábbis azok szavazatait visszacsábítani.
Ködös görög jövő
S ha már a jövőre vonatkozó találgatásoknál tartunk, akkor szólnunk kell a Paszok-kormány várható politikájáról is.
A jövőbeni bel- és főleg gazdaságpolitikáról alig lehet valamit tudni. A szocialisták nyilván ismét osztogatni szeretnének – mint tették azt 1981-ben, első kormányzásuk idején is –, ezúttal azonban garantáltan nincs miből. A választások előtti ígéreteik pedig annyira ködösek, semmitmondóak, ellentmondásosak voltak, hogy azokra nemigen támaszkodhatunk. Ennél valamivel egyértelműbb volt mondanivalójuk a nagy nemzeti kérdésekben. A ciprusi probléma kapcsán, a macedónkérdésben és a görög–török viszonyban Papandreuék a nemzeti érdekek kérlelhetetlen képviselőinek mutatkoztak választási hadjáratuk során. Ez azonban nem jelent semmit. A Paszok esetében ugyanis egyszer már – a NATO és az EK kérdésében – tanúi lehettünk annak, hogy vezetői szégyenkezés nélkül felejtik el választási ígéreteiket.
Lehet tehát, hogy a találgatás felesleges. Különösen azért, mert a görög parlamentnek legkésőbb 1995-ben köztársasági elnököt kell választania. A Paszok viszont jelenleg nem rendelkezik a szükséges 180 képviselővel ahhoz, hogy saját jelöltjét, esetleg magát Andreasz Papandreut ültesse ebbe a pozícióba. Könnyen előfordulhat tehát, hogy mindent alárendelnek annak a célnak, hogy az 1995-re előrehozott parlamenti választásokon megszerezzék az ehhez szükséges többséget. S akkor talán már több értelme lesz a jövőre vonatkozó hosszabb távú elemzéseknek.
(Athén)
- Külföld [5]