Orosz István

Nyomtatóbarát változat

Maggie-memoárok és lojalitás

Margaret Thatcher természetesen most sem állta meg, hogy személyét az érdeklődés középpontjába ne állítsa: a konferencia nyitónapján nyilatkozatban közölte, hogy szerinte nem tesz jót egy pártnak, ha leválthatja vezérét, miközben a párt hatalmon van: vagyis az idevágó szabályt meg kellene változtatni. (Ismeretes, hogy Margaret Thatchert a konzervatív párt parlamenti frakciója 1990-ben ilyen módon fosztotta meg trónjától, s előtte a XX. században még öt konzervatív pártvezér, Balfour, Austen, Chamberlain, Home és Heath jutott hasonló sorsra.) S mivel ezzel automatikusan elesne John Major párton belüli megbuktatásának esélye, ezért Thatcher kijelentését a konzervatív aktivisták a Major iránti lojalitás örvendetes megnyilvánulásának tekinthették. Ámde az öröm alig tartott tovább 24 óránál, ugyanis a Daily Mirror kedd reggeli számában rövid idézeteket közölt Margaret Thatcher megjelenés előtt álló Memoárjaiból, amelyekben a volt miniszterelnök asszony igen kevéssé hízelgő módon emlékezik meg John Major szellemi és politikusi képességeiről. S noha Thatcher kikötötte, hogy a könyv csak a konzervatív párt konferenciája után jelenhet meg, s a Sunday Times is csak ekkor kezdheti el folytatásokban közölni a Memoárokat, a Daily Mirror furfangos szerkesztői már a második napon izgalmas olvasmánnyal látták el a konferencia résztvevőit. Mivel azonban a Daily Mirror munkáspárti újság, s az egyszerű konzervatív párttagoknak már igencsak elegük lett a párt egyes jobboldali politikusainak, illetve kisebb, Maastricht-ellenes csoportosulásainak lázadozásaiból, az ügy fordítva sült el: amikor Margaret Thatcher csütörtökön megjelent az elnökségi pódiumon, fogadtatása már korántsem volt olyan fergeteges, mint a korábbi években; az igazi, általános ováció a néhány perccel később érkező John Majornek járt ki. A párttagok félreérthetetlenül kifejezték: számukra a lojalitás legalább olyan fontos konzervatív erény, mint a családi értékek vagy a jogbiztonság.

John Major így végül is könnyebben megúszta ezt a hetet, mint amire előzetesen számítani lehetett. Az elmúlt 12 hónap kemény megpróbáltatásai, a jobboldal sorozatos rebelliskedései után már igencsak ráfért egy kis feltétel nélküli, lelkes támogatás. S ezt záróbeszéde elhangzása után meg is kapta a párt jelen lévő aktivistáitól, akik szintén alig várták már, hogy végre kiállhassanak vezérük és az olyannyira áhított pártegység mellett.

Visszatérés, de melyik hagyományhoz?

Major záróbeszédében az volt a furcsa, hogy a hagyományos konzervatív értékekhez történő visszatérés fontosságát hangsúlyozta, mintha immár 14 esztendeje nem is a konzervatívok kormányoznák az országot. Ámde ez a megközelítés a thatcherizmus implicit kritikájának is felfogható, amelyet Douglas Hurd külügyminiszter a konferencia egyik szekcióülésén oly módon fogalmazott meg nyíltabban, hogy ideje már véget vetni a közszolgáltatásokban zajló „permanens kulturális forradalomnak”, vagyis annak, hogy lépten-nyomon megkérdőjelezzük az állam szerepét. Major az újkonzervatív, thatcherista radikalizmustól is igyekezett elhatárolni magát, amikor a vendégszeretet, a derekasság, az illem, az udvariasság, a szavahihetőség, a biztonságos, nyugodt hétköznapi élet értékteremtő szerepét hangsúlyozta.

S ebbe a gondolati körbe nagyon is jól illeszkedett a konferencia egyik fő témája: a jogbiztonság megszilárdítása. A belügyminiszter, Michael Howard 27 pontos csomagtervet ismertetett a bűnözés visszaszorítására. Ebben szerepelt az a javaslat is, amelynek értelmében eltörölnék a gyanúsítottak hallgatáshoz való jogát. Sir Edward Heath volt konzervatív miniszterelnök azonban felhívta a konferencia figyelmét, hogy ennek az immár 300 éves jognak az eltörlésével lényegében megszüntetnék az angolszász jogrendszer egyik alapelvét, az ártatlanság vélelmét. Hiszen ha a rendőrség nyomást gyakorolhat a gyanúsítottra a vallomás kicsikarása érdekében, vagy ha a bíró felhívhatja az esküdtek figyelmét, hogy a vádlott hallgatása bűnösségére utaló jel lehet, akkor voltaképpen a vádlottnak kell bizonyítania ártatlanságát, nem pedig a vádnak a bűnösségét. S mindez aligha tekinthető hagyományos konzervatív értéknek.

Adóemelés és szavahihetőség

De az igazi ellentmondás a Major-zárszó és a pénzügyminiszter, Kenneth Clarke által körvonalazott várható költségvetési intézkedések között feszült. Hiszen a Major által is nagyra tartott „hagyományos konzervatív értékek egyikének, a szavahihetőségnek nem tud majd megfelelni a párt, amikor a pénzügyminiszter – az 50 milliárd fontos költségvetési deficit csökkentése érdekében – novemberben várhatóan kiveti a hozzáadott értékadót az üzem- és fűtőanyagokra. Az 1992-es választások előtt néhány nappal John Major az Independent riporterének adott válaszában kifejezetten leszögezte, hogy a konzervatív párt semmilyen formában nem fog adót emelni. Akkor az Independent felkért egy független pénzügyi tanácsadó és könyvvizsgáló céget mindkét nagy párt adózási és költségvetési ígéreteinek megvizsgálására. A Coopers & Lybrand megállapította, hogy – még jelentős gazdasági fellendülés esetén is – ha a konzervatív párt be kívánja tartani választási ígéreteit a kiadások terén, s ugyanakkor a költségvetési egyensúlyt is meg akarja őrizni, akkor ehhez 13 százalékkal meg kell emelnie az adót. Vagyis Majorék még arra sem hivatkozhatnak, hogy előre nem látható gazdasági körülmények miatt kényszerülnek most adóemelésre. Ráadásul ez a lépés igen érzékenyen érinti a tetemes számú nyugdíjas konzervatív szavazót, akik eddig már többször is világosan kifejezésre juttatták elégedetlenségüket a tervezett döntéssel kapcsolatban; ám őket nem engedték szóhoz jutni a konferencia szervezői a csütörtöki gazdasági vitában. Mindenesetre ezen a napon mintegy 500 nyugdíjas tüntetett a konferencia bejárata előtt.

Ráadásul a pénzügyminiszter még további deficitcsökkentő intézkedéseket is szükségesnek lát, s a közvetlen adóemelést sem tartja elképzelhetetlennek. Elődje, Norman Lamont szerint viszont a közkiadások, elsősorban a társadalombiztosítás drasztikus megnyirbálására volna inkább szükség, de semmi esetre se szabad az adókhoz nyúlni. Az ő nézeteit támogatja a társadalombiztosítási miniszter is, aki az egyedül élő szülőknek, illetve a külföldieknek juttatott segélyek, járandóságok megkurtítását tervezi.

S ha a konzervatív kormány a közeljövőben valóban meghozza ezeket a rendkívül népszerűtlen intézkedéseket, akkor derül majd ki valójában, hogy a múlt heti pártkonferenciára nagy erőfeszítésekkel összehozott pártegység valóban tartósnak bizonyul-e, s nem kell-e John Majornek újabb parlamenti rebelliókkal szembenéznie pártja jobb- és baloldalán egyaránt.

(London)

• Külföld