Beszélő: Hogyan született egyáltalán a javaslat ötlete?
Wachsler Tamás: Az elmúlt két év során rendkívül jó munkakapcsolat alakult ki a közgyűlés apparátusával. Kiderült: az alapszabály nem tiltja, hogy a társult delegációk tagjai határozati javaslattal éljenek. Innen jött az ötlet.
Beszélő: Kikkel egyeztetett az előkészítés során?
– Elgondolásunkat egyértelműen támogatta a Külügyminisztérium. Simonyi Andrással, a brüsszeli NATO-misszió munkatársával a tárgyalások minden fázisában egyeztettük, mi az, ami még elfogadható, és mi az, ami már nem. És természetesen egyeztettem a magyar küldöttség tagjaival is. Befolyásos támogatók nélkül persze kevés esélye lett volna a javaslat elfogadásának: egy ismerős holland liberális képviselőnő segítségével megnyertük még három amerikai képviselő támogatását is. Így végül öt név került a beadványra.
Beszélő: Mennyivel kerültünk ezzel közelebb a NATO-hoz?
– Nem szabad a dolgot túlbecsülni. Az Észak-atlanti Közgyűlés a NATO-tagállamok parlamentjeinek konzultatív testülete: hoz ugyan határozatokat, de ezek senki számára sem kötelezőek. Szó sincs tehát arról, hogy becsempésztük Magyarországot vagy a kelet-közép-európai országok bármelyikét a NATO-ba. A kérdés inkább úgy tehető fel, mennyivel kerültünk közelebb a NATO egyik fontos szervezetéhez, az Észak-atlanti Közgyűléshez. Ebből a szempontból a javaslat elfogadása nagy áttörésnek tekinthető 1990-hez képest, amikor a londoni közgyűlésen megkaptuk a társult delegáció státusát. Azóta minden évben újabb és újabb pozíciókat nyertünk. A most elfogadott javaslattal véleményem szerint elértük azt a plafont, ami a jelenlegi szervezeti keretek között egyáltalán lehetséges. A következő lépés a teljes tagság elnyerése lehet a közgyűlésben. De hangsúlyozom: még ez sem jelent majd teljes NATO-tagságot.
Beszélő: A sajtó több figyelmet szentel csatlakozásunk politikai akadályainak, pedig a tagsággal együtt járó gazdasági elvárások nehezebben teljesíthetők.
– Így van. Magyarország és a kelet-európai országok egy része politikai értelemben ma már érettnek tekinthető a NATO-tagságra, katonai szempontból azonban nem felelnek meg a feltételeknek. Hadseregeik semmiféle szempontból nem kompatibilisek a NATO-hadseregekkel, a csereszabatosság megteremtésének költségeibe viszont jelenleg ezek az országok egyszerűen belerokkannának. Ha tehát a januári NATO-csúcs meghatározná a teljes csatlakozás feltételeit, az is csak egy hosszú folyamat megindítását jelentené.
Beszélő: Mennyiben hátráltatja a Nyugat és Oroszország viszonya a kelet-közép-európai országok NATO-tagságát?
– Oroszország érv lehet mindenre és mindennek az ellenkezőjére is. Alig két héttel a kelet-európai országok NATO-csatlakozásától „óvó” Jelcin-levél előtt Varsóban éppen az ellenkezőjét állította az orosz elnök. Az orosz belpolitika rapszodikussága számomra éppen azt bizonyítja, hogy igen-igen nagy hiba volna, ha egy egyenetlen folyamat egyik epizódja miatt leállítanák az egyik legfontosabb – legalábbis számomra legfontosabb – világpolitikai trendet: azt, hogy Kelet-Közép-Európa kikerül Oroszország holdudvarából, és közeledik Nyugat-Európa vonzásköréhez.
Szerintem NATO-tagságunk most leginkább azon múlik, hogy szándékában áll-e a Nyugatnak térségünk integrálása. Ha nincs szándékában, nagyon jó kifogás lehet Oroszország.
Beszélő: És szándékában áll?
– Tapasztalataim szerint igen. A kérdés ma már nem az, hogy csatlakozunk-e, hanem hogy mikor és hogyan.
- Belföld [6]