Beszélő: 1991-ben Hankiss Elemér átalakította a Magyar Televíziót. Te, hogy finoman fogalmazzak, nem tartoztál az átalakítás lelkes hívei közé.
Rózsa Péter: Hankiss egy belső piaci versenyt akart kialakítani a televízióban, ami elméletileg nagyon rokonszenves törekvés, de ezt egy antipiaci környezetben tette, egy monopolhelyzetben lévő Magyar Televízióban, és így az egésznek nem voltak kapcsolódási pontjai a külvilággal. És mivel ezt az átalakítást gyorsan és erőszakosan hajtotta végre, hiszen sürgette az idő, szétvert olyan műhelyeket is, amiket nem kellett volna. Én egyszer döbbentem meg igazán az Eleméren, akit egyébként minden vitánk ellenére szeretek és tisztelek, akkor, amikor egyszer azt találta mondani, hogy ebben a televízióban azért mindenki a régi rendszer híveként dolgozott, és itt fel kell váltani ezt a régi szemléletet. Ezzel szemben a valóság az, hogy 1988–1989 folyamán hihetetlen gyorsasággal szabadultunk fel a cenzúra nyomása alól, és a szakma ennek a felszabadulásnak az élményében élt. A szakma élni kezdett, és az első nagy pofon, amit kaptunk, az az volt, hogy mindazt, amit ebben a felszabadulási folyamatban létrehoztunk és megtanultunk, lesöprik az asztalról.
Ha ez így történt, akkor ez éppen az ellentéte volt annak, amit Gombár Csaba csinált a rádióban. Gombár azzal lépett fel, hogy a Magyar Rádióban kitűnő gárda és kitűnő műsorok vannak.
Neki volt igaza. Hankiss nem támaszkodott igazából arra a szakembergárdára, amelyre támaszkodhatott volna, és nem igényelte igazán a közreműködésüket. És persze mindenféle emberi gyengeség is színezte ezt az európai szemléletű átalakítási folyamatot, és az emberi sorsok, hogy úgy mondjam, a humánpolitikai kérdések szintjén egyáltalán nem rendezték el a dolgokat.
Például a te dolgodat sem. Amikor 1991 nyarán először jelölt alelnököket a televízió élére a miniszterelnök, és igazából megkezdődött a médiaháború, te már nem voltál a tévénél.
Úgy tűnt, hogy a Tv2, úgy, ahogy azt mi csináltuk, nem kell. Vitray megszüntette, illetve elsorvasztotta a Napzártát, a Tv2-n nem volt ránk szükség, áthelyeztek a tévé központi állományába.
Az elfekvőbe.
Az elfekvőbe. Akkor szerveződtek az új műsorok, én benne voltam négy vagy öt szerveződő műsorban. A Tv1-en, amelyet ekkor már Bányai Gábor vezetett mint intendáns, még részt vettem néhány értekezleten, amelyeken elsősorban arról volt szó, hogy kinek meddig kell még a folyosón ülnie, mikor kap szobát és telefont, mert közben teljes káosz volt a házban, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a nevem minden konkrét műsortervből eltűnt.
És akkor elmentél a TvTv-hez.
Épp jókor hívtak, akkor, amikor fél lábbal már kint voltam a tévéből. Ez egy kísérlet volt arra, hogy létrehozzunk egy a képernyőn látható, független televíziós produkciót, megmutassuk, hogy ezt lehet csinálni, ebben lehet politikáról, társadalomról is beszélni, és piacképessé tegyük magunkat, el tudjuk adni magunkat egy tőkeerős vállalkozónak, mielőtt tönkremennénk. 1991 nyarán kezdtünk, és 1992 tavaszán jelentkezett is a tőkeerős vállalkozó, a CLT, amelyhez többek között az RTL, az RTL Plus, a Tv5 és különböző francia lapok és rádiók tartoznak. Május végén megszületik egy szándéknyilatkozat egy vegyes vállalat létrehozásáról, a partnerek nagyon lelkesek, majd eltűnnek. 1992 nyarán a médiaháború bekeményedik, az urak nyilván látják, hogy nincs esély a médiatörvény megszületésére, a politikai helyzet bizonytalan, nincs esély arra, hogy a vállalkozásunkból kinőjön egy komoly független televízió. Azután ősszel, amikor a TvTv a megszűnés határán állt, jelentkezett a VICO, amely ma is működteti a vállalkozást Tv4 néven. A TvTv megmenekült, de kiderült, hogy nekem ebben az új felállásban nem jut szerep, vagy csak kis szerep jut.
Éppen a padlón voltam, amikor Márványi Péter visszahívott a rádióhoz külső munkatársnak, és ott egy fantasztikusan jó csapatot találtam, a régiek mellett az egyetemről nemrég kikerült rendkívül tehetséges fiúkat és lányokat. Elkapott a régi gőz, és baromira jól éreztem magam.
Ez Gombár Csaba elnökségének utolsó heteiben történt.
Igen, 1992-ben, késő ősszel.
Most pedig, mint tudjuk, letiltottak. Letiltottak, aztán újra szerkeszthettél, aztán újra letiltottak. Mi volt ennek a menetrendje?
Déri János mondta valamikor, hogy ha engem ki akarnak nyírni, akkor csinálják profi módon. Hátulról, középen, tarkóra. Olyan nincs, hogy odaállítanak a Duna partjára, és akkor remegő kezű amatőrök, akik még puskát is alig láttak, először a fülcimpámat találják el, aztán a vállamba lőnek, mert öldökölni, azt akarnak, de célozni nem tudnak. Nekünk most ilyen remegő kezű amatőrökkel van dolgunk. Egyetlen lépésük sem állja meg a helyét sem szakmailag, sem jogilag, mindenki röhög rajtuk, aki ért valamennyit ehhez a szakmához, és mégis végig tudnak csinálni mindent. Igazából ez a döbbenetes a dologban.
Kezdjük ott, hogy október 25-én reggel elhangzott az ominózus lapszemle.
Ez a lapszemle politikailag olyan kiegyensúlyozott volt, hogy kiegyensúlyozottabb már nem is lehetett volna. Benne volt azonban kétségtelenül a Hankiss-cikk ismertetése is. Az alelnök felháborodik, az adófőszerkesztő, P. Szabó József leszereli, és a napi indító értekezleten közli velünk, hogy szerinte is hiba volt a cikket ismertetni, mert ez egy érzékeny pont, és vegyük ki a későbbi lapszemlékből. Retorziókról, egyéb következményekről szó sem esett. Aznap délután P. Szabó a Pekingi Rádió meghívására elutazik. Csúcs Lászlónak is vele kellene mennie, de különböző manőverekkel elintézi, hogy ő itthon legyen, amíg P. Szabó Kínában vendégeskedik. Az adófőszerkesztő valahol Ukrajna fölött repülhet, amikor az alelnök bejelenti, hogy megszünteti a Lapszemlét. Mindenki tudja, hogy eldördült a startpisztoly, és itt most valami történni fog. Csúcs László egész nap Babiczky Klárával tárgyal, és estére már világossá vált, hogy a hölgyet ki fogják nevezni az adófőszerkesztő helyettesének az adófőszerkesztő távollétében.
Estére a tájékoztatási főszerkesztőség stábja összejön, a társaság még soha nem volt annyira egységes, mint akkor. Mindenféléről szó esett, hogy mit lehet itt csinálni, sztrájkoljunk, ne sztrájkoljunk satöbbi. Babiczky kint sunnyog a folyosón, és hallgatja a vitát. Valaki behívja, jöjjön be, és mondja el, hogy mit tud, és mik a szándékai, ő kissé megrémül, bekiabál, hogy ő nem tud semmit, és elszelel. Másnap kinevezik, és az egyik első intézkedésével letilt engem uszító magatartásom és a pártatlanság elvének megsértése miatt, majd mások ellen is etikai vizsgálatot indít, fenyegetőzik satöbbi. P. Szabó megszakítja kínai útját, hétfőn megjelenik. Hallomásból tudom, hogy maga is puccsnak minősíti mindazt, ami történt, és a maga kifinomult diplomáciai érzékével megpróbálja letompítani az intézkedések élét. Hatályon kívül helyezi a helyettesének a velem kapcsolatos intézkedéseit. Hétfőn az indító értekezleten megbeszéljük a napot, én szerkesztem a krónikát. Babiczky a maga minősíthetetlen stílusában elkezd rikácsolni, hogy én le vagyok tiltva. P. Szabó szelíden közli, hogy ő ezt az intézkedést hatályon kívül helyezte, és majd az etikai bizottság eldönti, hogy jogosak-e a velem kapcsolatos kifogások. Babiczky elrohan a Csúcshoz, és amikor visszajön, közli, hogy átveszi a krónika szerkesztését. A hölgy életében ilyen műsort nem szerkesztett, halvány gőze sincs róla, hogy mi hogy történik, amikor a rádió székesfehérvári tudósítójaként küldözgetett anyagokat tízből legfeljebb egyet-kettőt lehetett használni, és ő ott kiabált negyedtizenegykor, hogy övé a Déli Krónika, és kikapta a kezemből a műsortükröt. Pálfy István, a Krónika rovatvezetője döntött: az adófőszerkesztő határozata az érvényes, én csinálom a Krónikát. Megcsináltam a délit is, az estit is, másnap megyek be, hogy megszerkesszem a Hírperceket a Petőfin. A művésznő ismét közbelép, hogy én nem szerkeszthetek semmit, én pedig megkeresem a P. Szabót, hogy akkor mi legyen. P. Szabó azt mondja, hogy ne élezzük a helyzetet, adjam át most a Hírperceket valaki másnak, másnap úgyis a Ráadás szerkesztőjének vagyok beosztva, az közvetlenül az ő fennhatósága alatt áll, és azt csinálhatom nyugodtan. Másnap bemegyek, és P. Szabó tájékoztat arról, hogy az alelnök döntése szerint az etikai bizottság határozatáig a Magyar Rádió egyetlen műsorában sem szerepelhetek. Az alelnök azóta felülvizsgálta az álláspontját, és úgy döntött, hogy az eltiltásomat nem is teszi függővé az etikai bizottság döntésétől, tök mindegy, hogy mit mond az etikai bizottság, én semmiképpen sem szerepelhetek egyetlen műsorban sem. De nemcsak rólam van szó, hanem tucatnyi kollégáról, Gulyás Erikáról, Kristóf Gáborról, Kert Attiláról, természetesen Havas Henrikről, Forró Tamásról, a Rádiókabaréról, az irodalmi műsorokról. Csúcs László állítólag félretette a pénzt a végkielégítésünkre, és szépen szabályosan, a közalkalmazotti törvény rendelkezéseinek megfelelően ki fog minket ebrudalni. Nem látok semmiféle erőt, amely ebben őt megakadályozhatná. Kezükben a kasza, és aratnak.
- Belföld [6]