Ez azonban még csak elméleti koalíció, mivel a miniszteri és államtitkári posztok elosztása még nem fejeződött be, s nem lehet tudni, továbbra is tagja marad-e a közös frakciónak egy-egy megbántott képviselő. Hivatalosan mindenesetre a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt együttesen 82 képviselővel rendelkezik a 150 tagú parlamentben.
A csendes támogató
A koalíciókötést csaknem egyéves pozícióharc előzte meg. Közvetlenül a választások után a parlamentben abszolút többséggel rendelkező DSZM egyedül alakított kormányt az SZNP csendes támogatásával. A csendes támogatás záloga Ludovít Cernák, a nehézipari lobby egyik vezető személyisége, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt, aki gazdasági miniszterként „független” státusban volt jelen a kabinetben. Miután az SZNP a csendes támogatás „legalizálását” követelte, s azt Meciar kerek perec elutasította, Cernák idén tavasszal lemondott posztjáról, pártja pedig ellenzékbe vonult.
Mindez azonban nem ingatta meg a DSZM pozícióit, a párt csupán Milan Knazko és társainak távozásakor vesztette el addigi kényelmes parlamenti többségét.
A több hónapon keresztül tartó koalíciós tárgyalások végül hatalmas botránnyal végződtek: a két párt vezetője kölcsönösen becsmérelte egymást, majd mindketten bírósági úton próbálták igazolni állításaikat. Úgy tűnt, a koalíciónak egyszer s mindenkorra befellegzett. Meciar magabiztosan kijelentette, hogy nincs szüksége senki támogatására, tud ő kisebbségben is kormányozni.
Abból indult ki, hogy a politikailag sokszínű ellenzék nem tud összefogni a majdnem abszolút többséggel rendelkező Meciar-párttal szemben. Ebben volt is némi igazság. A szlovákiai ellenzékben ugyanis ott van a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt, a baloldali Demokratikus Baloldal Pártja, a konzervatív jellegű Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az önmagát liberálisnak mondó Szlovák Köztársaság Demokratáinak Szövetsége, valamint az Együttélés Politikai Mozgalom. Ennek ellenére a parlament őszi ülésszakán ez az ellenzék minden lényeges kérdésben rá tudta kényszeríteni akaratát a kisebbségi kabinetre. Meciar számára tehát világossá vált, hogy elképzelése kudarcot vallott: a kisebbségi kormányzás teljesen lehetetlen. Ráadásul az a veszély fenyegetett, hogy a parlament nem szavazza meg a jövő évi költségvetést, s kideríti az igazságot a nemrég kipattant s kipattanófélben lévő gazdasági botrányok körül, melyekbe a hírek szerint a kabinet tagjai is „belekeveredtek”.
Nem jelentett volna kiutat az idő előtti választás kiírása sem, hiszen a DSZM népszerűsége sohasem látott mélységekbe zuhant. Ilyen körülmények közt Meciar számára nem maradt más választás, mint felújítani a koalíciós megbeszéléseket a Szlovák Nemzeti Párttal, mely már alig várta ezt a lépést. A tárgyalások így igencsak rövid idő alatt befejeződtek, a felek megkötötték a koalícióról szóló egyezményt, s a jelek szerint ezen a héten kerül tető alá a szerződés záradékaként a személyi kérdéseket taglaló rész.
Fel is út, le is út?
Arra persze nincs garancia, hogy a megállapodás tartós lesz, legföljebb a törvényalkotás és a kormányzati munka válhat magabiztosabbá. Ez mindenképpen jó jel, hiszen az elmúlt időszakban a kormány még azokat a törvényeket sem tudta elfogadtatni a parlamenttel, melyek a Nemzetközi Valutaalap ajánlásaiból indultak ki. Az is pozitívum, hogy a választások után első ízben lesz teljes létszámú a szlovákiai kabinet, s ha minden igaz, lesz végre a gazdasági átalakulásért felelős miniszterelnök-helyettes is.
Az új hatalmi kettős által követett politikai irányvonal legföljebb annyiban változik, hogy felerősödnek az európai integrációval szembeni törekvések. Ez részben annak köszönhető, hogy mindkét párt politikailag amorf képződmény: mind a DSZM, mind az SZNP eltér a nyugat-európai típusú pártoktól, egyik sem tagja nemzetközi szervezeteknek, s nincs kapcsolatuk a nyugati pártokkal. Csupán a németországi és az arab ipari és fegyvergyártó lobbykhoz fűzik őket szorosabb szálak.
A koalícióval tehát az etatista, baloldali jellegű Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mellett egy másik, ugyancsak etatista tagja lett a kormánynak: a többé-kevésbé nyíltan nacionalista Szlovák Nemzeti Párt. Így egyfelől szinte bizonyosra vehető a reformfolyamat fékeződése, másfelől aligha valószínű, hogy mérséklődne a kabinet konfrontációs jellegű kisebbségellenes politikája. Sőt, nagy valószínűséggel a nemzetiségi feszültség további növekedésével számolhatunk. A tervek szerint ugyanis a Szlovák Nemzeti Párt kapja a hadügyi tárcát, s ez kellő alkalmat jelent majd a magyar veszély kihangsúlyozására. Ezenkívül mindkét párt erőteljesen támogatja a kormányhoz hű sajtóiroda, televízió és rádió gondolatát, amit parlamenti többségükből adódóan teljes mértékben meg is tudnak valósítani.
Az ellenzék által egyre kevésbé ellenőrizhető új koalíció mindazonáltal aligha lesz hosszú életű. A Vladimír Meciar vezette DSZM-nek csupán addig van szüksége az SZNP támogatására, amíg tető alá nem hozza privatizációs terveit, amíg a politikai hatalom után meg nem szerzi a gazdasági és a sajtóhatalmat is, és lehetetlenné nem teszi az ellenzék politikai pártjait. Ezt követően Meciarék akár ki is adhatják a Szlovák Nemzeti Párt vezetőinek útját, s beolvaszthatják a jelentéktelenné – az önálló Szlovákia megszületésével pedig nyűggé – váló nacionalista pártocskát.
Mindez tehát elképzelhető. Annál is inkább, mert a felmérések tanúsága szerint a választópolgárok több mint ötven százaléka ma már nem bízik egyetlen pártban és politikusban sem.
(Pozsony)
- Külföld [6]