Skip to main content

Elméleti koalíció – gyakorlati kormány?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Szlovákia


Ez azonban még csak elméleti koalíció, mivel a miniszteri és államtitkári posztok elosztása még nem fejeződött be, s nem lehet tudni, továbbra is tagja marad-e a közös frakciónak egy-egy megbántott képviselő. Hivatalosan mindenesetre a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlovák Nemzeti Párt együttesen 82 képviselővel rendelkezik a 150 tagú parlamentben.

A csendes támogató

A koalíciókötést csaknem egyéves pozícióharc előzte meg. Közvetlenül a választások után a parlamentben abszolút többséggel rendelkező DSZM egyedül alakított kormányt az SZNP csendes támogatásával. A csendes támogatás záloga Ludovít Cernák, a nehézipari lobby egyik vezető személyisége, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt, aki gazdasági miniszterként „független” státusban volt jelen a kabinetben. Miután az SZNP a csendes támogatás „legalizálását” követelte, s azt Meciar kerek perec elutasította, Cernák idén tavasszal lemondott posztjáról, pártja pedig ellenzékbe vonult.

Mindez azonban nem ingatta meg a DSZM pozícióit, a párt csupán Milan Knazko és társainak távozásakor vesztette el addigi kényelmes parlamenti többségét.

A több hónapon keresztül tartó koalíciós tárgyalások végül hatalmas botránnyal végződtek: a két párt vezetője kölcsönösen becsmérelte egymást, majd mindketten bírósági úton próbálták igazolni állításaikat. Úgy tűnt, a koalíciónak egyszer s mindenkorra befellegzett. Meciar magabiztosan kijelentette, hogy nincs szüksége senki támogatására, tud ő kisebbségben is kormányozni.

Abból indult ki, hogy a politikailag sokszínű ellenzék nem tud összefogni a majdnem abszolút többséggel rendelkező Meciar-párttal szemben. Ebben volt is némi igazság. A szlovákiai ellenzékben ugyanis ott van a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt, a baloldali Demokratikus Baloldal Pártja, a konzervatív jellegű Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom, az önmagát liberálisnak mondó Szlovák Köztársaság Demokratáinak Szövetsége, valamint az Együttélés Politikai Mozgalom. Ennek ellenére a parlament őszi ülésszakán ez az ellenzék minden lényeges kérdésben rá tudta kényszeríteni akaratát a kisebbségi kabinetre. Meciar számára tehát világossá vált, hogy elképzelése kudarcot vallott: a kisebbségi kormányzás teljesen lehetetlen. Ráadásul az a veszély fenyegetett, hogy a parlament nem szavazza meg a jövő évi költségvetést, s kideríti az igazságot a nemrég kipattant s kipattanófélben lévő gazdasági botrányok körül, melyekbe a hírek szerint a kabinet tagjai is „belekeveredtek”.

Nem jelentett volna kiutat az idő előtti választás kiírása sem, hiszen a DSZM népszerűsége sohasem látott mélységekbe zuhant. Ilyen körülmények közt Meciar számára nem maradt más választás, mint felújítani a koalíciós megbeszéléseket a Szlovák Nemzeti Párttal, mely már alig várta ezt a lépést. A tárgyalások így igencsak rövid idő alatt befejeződtek, a felek megkötötték a koalícióról szóló egyezményt, s a jelek szerint ezen a héten kerül tető alá a szerződés záradékaként a személyi kérdéseket taglaló rész.

Fel is út, le is út?

Arra persze nincs garancia, hogy a megállapodás tartós lesz, legföljebb a törvényalkotás és a kormányzati munka válhat magabiztosabbá. Ez mindenképpen jó jel, hiszen az elmúlt időszakban a kormány még azokat a törvényeket sem tudta elfogadtatni a parlamenttel, melyek a Nemzetközi Valutaalap ajánlásaiból indultak ki. Az is pozitívum, hogy a választások után első ízben lesz teljes létszámú a szlovákiai kabinet, s ha minden igaz, lesz végre a gazdasági átalakulásért felelős miniszterelnök-helyettes is.

Az új hatalmi kettős által követett politikai irányvonal legföljebb annyiban változik, hogy felerősödnek az európai integrációval szembeni törekvések. Ez részben annak köszönhető, hogy mindkét párt politikailag amorf képződmény: mind a DSZM, mind az SZNP eltér a nyugat-európai típusú pártoktól, egyik sem tagja nemzetközi szervezeteknek, s nincs kapcsolatuk a nyugati pártokkal. Csupán a németországi és az arab ipari és fegyvergyártó lobbykhoz fűzik őket szorosabb szálak.

A koalícióval tehát az etatista, baloldali jellegű Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mellett egy másik, ugyancsak etatista tagja lett a kormánynak: a többé-kevésbé nyíltan nacionalista Szlovák Nemzeti Párt. Így egyfelől szinte bizonyosra vehető a reformfolyamat fékeződése, másfelől aligha valószínű, hogy mérséklődne a kabinet konfrontációs jellegű kisebbségellenes politikája. Sőt, nagy valószínűséggel a nemzetiségi feszültség további növekedésével számolhatunk. A tervek szerint ugyanis a Szlovák Nemzeti Párt kapja a hadügyi tárcát, s ez kellő alkalmat jelent majd a magyar veszély kihangsúlyozására. Ezenkívül mindkét párt erőteljesen támogatja a kormányhoz hű sajtóiroda, televízió és rádió gondolatát, amit parlamenti többségükből adódóan teljes mértékben meg is tudnak valósítani.

Az ellenzék által egyre kevésbé ellenőrizhető új koalíció mindazonáltal aligha lesz hosszú életű. A Vladimír Meciar vezette DSZM-nek csupán addig van szüksége az SZNP támogatására, amíg tető alá nem hozza privatizációs terveit, amíg a politikai hatalom után meg nem szerzi a gazdasági és a sajtóhatalmat is, és lehetetlenné nem teszi az ellenzék politikai pártjait. Ezt követően Meciarék akár ki is adhatják a Szlovák Nemzeti Párt vezetőinek útját, s beolvaszthatják a jelentéktelenné – az önálló Szlovákia megszületésével pedig nyűggé – váló nacionalista pártocskát.

Mindez tehát elképzelhető. Annál is inkább, mert a felmérések tanúsága szerint a választópolgárok több mint ötven százaléka ma már nem bízik egyetlen pártban és politikusban sem.

(Pozsony)




























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon