A lakóhely szabad megválasztásának joga
Ha a Nyájas Olvasó – biztos van ilyen – a fenti sorok olvastán kezdi nem érteni, hogy miről van itt szó, igazat adok neki. Hogyhogy el kell költöznie? Hát a Magyar Köztársaság nem az emberi jogok betartására vállalt nemzetközi kötelezettséget? Nem jogállam netán, ahol a sorkatonákon és szabadságuktól bírói ítélettel megfosztottakon kívül mindenki szabadon választhatja meg a lakóhelyét? Kénytelen volt felhívni a községházánál tüntető lakosok és az önkormányzati képviselők figyelmét a megyei főkapitány erre a körülményre Kétegyházán. S mivel Magyarország jogállam, az előzetes letartóztatásból szabaduló cigányok maguk kérték, hogy a fogdából ne Kétegyházára vigye őket a rendőrautó, hanem hajítsák ki belőle egy útba eső község határánál… (Beszélő, 1992. 38. és 51–52. sz.)
A gádorosi falurosszai egyenlőre még előzetes letartóztatásban ülnek. Épp most hagyta jóvá a bíróság a 30 napon túli meghosszabbítást. De egyszer csak kijönnek. Éppen ezért a falu polgármestere levélben fordult az ügyészhez: tájékoztatja a T. Ügyészséget, hogy a gádorosi önkormányzati képviselők helyesnek látnák, ha mellékbüntetésként a két A.-t kitiltással sújtanák. Mindegy, hová, csak ne Gádorosra! „Gádoros úgy kapta meg Kancsalt Öcsödről, hogy az ottani rendőrök egyszerűen kiírták a személyi igazolványából a címet, és beírták a gádorosit” – tör fel a magyarázó érv a polgármesterből, aki közel húsz évig volt tanácselnök a faluban, mielőtt függetlenként polgármesterré választották. Maga is tudja, hogy a Kancsal-megoldás, ezúttal Gádoros javára, merő ábránd. Azóta jogállam lettünk. Szerény pótlék a levélművelet, aminek a hatékonyságát alighanem a polgármester is szkeptikusan ítéli meg.
De foglaljuk össze az előzményeket, ismerjük meg a szereplőket.
Lovak, nemzetségek, erőszak
A valóságot persze szinte lehetetlen megismerni. Aki kívülről csöppen bele, csak morzsáit szedegetheti össze, aki benne él, azt elvakítják kötődései, indulatai és érdekei.
Gádoroson, ebben a 4500 lelkes békési községben mintegy 40 cigány család él, alföldi viszonylatban inkább kevés, mint sok. (A cigány kisebbség aránya Kétegyházán is hasonló.) A legalább két, egymással nem házasodó nemzetségi csoportot alkotó, de cigány nyelvüket egyaránt őrző romák szétszórva laknak a faluban saját erőből vásárolt-épített házakban. (Csakúgy, mint Kétegyházán.) Telep, ha volt is valaha, emberemlékezet óta nincs. Ez a települési sajátosság általában a kisebbség beilleszkedését jelzi, a nyelvi hagyomány és a hagyományos lótartó és kereskedő életforma megőrzése ellenére. A mai, legtöbbször bizony kényszerűen vállalkozói világ sokkal otthonosabb környezet a kupeckedéshez, mint az elveszített bérmunkáslét, s némely tradicionális cigány család aránylag sikeres. Csak persze, míg korábban a lovak s egyéb javak csereberéje gyanús és idegen tevékenység volt a szervezeti függésben élő többség szemében, most, mikor a fél világ kupec lett, a cigány kereskedő: versenytárs. A törvényt pedig cigány és nem cigány egyaránt lazán kezeli.
Gádoroson a napfényes decemberi délelőttön mindenesetre több gumirádlis kocsi is robogott fel-alá a hátuljához kötött csikókkal. A bakon ülőket látva nyilvánvaló, hogy nemcsak cigányok foglalkoznak lóval. Nagy erejű kötekedők is akadnak mind a cigányok, mind a nem cigányok közt. Kétegyházán a két cigány testvér volt feltűnően erős, Gádoroson H. Sándor, egy „magyar”, teherautó-sofőr, G. Ferencnek, egy kényszerűen önállósult gazdálkodónak a szomszédja. G. Feri, mint annyian manapság, minden lehetséges munkát elvállal, hogy némi jövedelemhez jusson. Így ment el istállót betonozni a cigány A. Sándorékhoz, akik nemcsak lovat, hanem bikát is tartanak. A munka nagy közös ivásban ért véget, s A. Sándorék alkudni kezdtek G. vad hírben álló kancájára. Sötét este volt már, G. Feri hótrészegen feküdt, amikor A. Sándor és rokona, József megjelentek a háznál a lóért. G. anyját, aki útjukat akarta állni, félrelökték, és vitték a lovat. G. néni kétségbe volt esve. A ló 70 ezer forintot ér. Másik lovuk nemrégiben törte a lábát, nagy kárt kellett lenyelni a gazdaságnak. Átrohant a szomszédba, a nagy erejű H.-ért. Előbb a cigány A.-ék házához mentek, és verték az ablakot; adják az ő csődörüket, hiszen G. elcserélte a kancáját velük! Nem adták, G. néni és az erős K. mentek a rendőrért.
A helyi őrsről nemrég szerelt le a nagy tekintélynek örvendő körzeti megbízott, Sebők Oszkár. Utóda, Elek László törzszászlós rögtön hívta az orosházi kapitányságot, az A. portára már a nyomozókkal együtt jöttek. Rácz őrnagy rendelkezett: a lovak maradnak, ahol vannak, amíg a két A.-val a kapitányságon tisztázzák a helyzetet. A.-ékat magukkal vitték. Csakhogy közben felébredt G. Feri, egyedül találta magát, s lassan derengeni kezdett a lóügy. A lova sehol. Másik ló sincs. Ezt nem hagyhatja annyiba! A.-ék házát üresen találta. Ott volt kikötve a lova az udvaron. Fogta, hazavitte. Másnap visszavitt 70 ezer forintot A.-éknak. A csizmaszárában találta, fogalma sincs, hogy került bele. Nem emlékszik, hogy pénzt vett volna át, ő nem egészen tiszta fejjel lócserébe ment bele, nem eladásba.
Nem világos a történet, Nyájas Olvasó? Nem csoda. Hogy ki kit akart átvágni, és hogyan? Nem tudom. A két üzletfél verziója persze különbözik. Tény, hogy a szereplők – mind az emberek, mind a lovak, mind a pénz – szerencsésen hazakerültek, az ügy ezzel lezárult. Vagyis nem teljesen, mert a falu képviselő-testülete – egyetlen pártfrakció működik benne, a torgyánista kisgazdáké 5 fővel – valahogy meg akarta rendszabályozni a cigány A.-ékat. Főleg a fiatal A. Józsefet, aki csak jó fél éve került haza nagyanyjához a börtönből. Korábban a helyi gyámügyi hatóság igyekezett kordában tartani, mert rettenetesen sok baj volt vele. Végül állami gondozásba vették, de hiába, örökké szökésben volt. Tökölön született a börtönben, az édesanyja meghalt, az apja új családot alapított, a gyerek a nagyanyja és az apja között hányódott, míg az apja is meg nem halt.
Szóval, a falu választott képviselői csinálni akartak valamit választóik békessége érdekében. Megjegyzendő, cigány kisebbségi képviselő nincsen, ahogyan Kétegyházán sincs, ahol a képviselő-testület szintén kisgazdatöbbségű. És a másik cigány nemzetségből való alkalmi szószóló itt is akadt, mint Kétegyházán, akire hivatkozni lehet, aki a cigányok nevében követelte A.-ék pacifikálását.
Jó, de mit csinálhatnak a választott képviselői? Kalodájuk, egyéb fegyelmező eszközük nincsen. Idézték, na nem, nem idézték – mert erre, mint a falu jegyzője figyelmeztette őket, nincs joguk –, meghívták (írásban) a testület színe elé az öreg A. nénit ( úgy sejtették, hogy a családban nagy tekintély), A. Sándort és A. Józsefet, de azok persze nem jöttek el. Erre a jegyzővel levelet írattak, nekik. A képviselő-testület felhívja a figyelmüket, hogy tartsák be, a társadalmi együttélés normáit. (A jegyző kínosan vigyázott, hogy a személyiségi jogok sorompóin belül maradjon, ugyanis A.-éknak kitűnő ügyvédjük van Gyulán.) Ez a levél is elment. Vajon mit reméltek tőle a képviselők? A gyámügy óvó-védő intézkedéseinek kötelező sorrendjének emléke kísértett?
Néhány héttel később G. Feri bikákat adott le a felvásárlónak. (Itáliába közvetít, egész jó árat ad.) Szomszédja, az erős K. segített neki a szállításban. A jól sikerült eladás után betértek inni egyet a Hét bagoly nevű kocsmába. Csak ketten voltak benn, mikor benyitott két A. Innen kezdve a történet ismét kétfelé ágazik, attól függően, hogy ki meséli. Ki kezdte? Tekintve, hogy mindkét térfélen ketten voltak, s hogy K. nevezetesen erős férfi, elég esztelen dolog lett volna K.-t és G.-t megtámadni. Ráadásul a lovagiasság szabályai szerint elszámolnivalója inkább K.-nak volt, aki annak idején nem tudta visszaszerezni G. lovát. A verekedésnek az vetett véget, hogy az erős K. csúnyán, veszélyesen megsérült. Egy bárszék vaslábával úgy hasította be a fejét valamelyik A., hogy összetört a koponyacsontja is. Hála istennek, Gyulán sikeresen megoperálták, otthon dolgozik a gazdaságában, de volán mögé nem ülhet legalább egy évig. Viszont a nyomozás jelenlegi állása szerint ő ütött először.
Gádoroson most polgári önvédelmi egyesületet, vagyis éjszakai gépkocsis járőrszolgálatot szervez egy e tárgyban már tapasztalt vállalkozó, Géczy Mihály. Érezze az, aki settenkedni akar, hogy a polgárok figyelik. (Kétegyházán tavaly decemberben szervezték az önvédelmi egyesületet. Cigányt nem vettek be.)
Analógiák
A kétegyházi történettel való párhuzamot nem a Beszélő erőlteti, hanem a gádorosi hangadók s nyomukban a megyei sajtó. (Pl. Délkeleti Krónika, 1993. dec. 2.) Kétségtelenül van is, ahogy a történet leírása során igyekeztem érzékeltetni. Hasonlóak a helyzetek, az üzletek, a kenyérkereső férfiakat az etnikai elkülönülést áttörve összefűző szövevényes viszonyok. De azért a párhuzamosság főleg szándék, a többséget képviselők akarata. Kétegyháza a büntetlen pogrommal, a Csurár családok irgalmatlan kiűzésével példa lett, vonatkoztatási pont. Ezért írtam meg az egyébként (sajnos?) nem különösebben kirívó történetet.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]