Guruló fillérkék
A sajtópiacon érvényesülni kezdtek az értékviszonyok, mélyre süllyedt a Rádióújság, a Pesti Hírlap és az Új Magyarország ára. Az Új Magyarország előfizetési díjának 33%-os csökkentéséhez az adta a gazdasági alapot, hogy kiadójának veszteségei egyik évről a másikra 132 millióról 107 millióra apadtak, s így most már a magyar adófizetők (az állami kézben lévő tulajdonosokon keresztül) mindössze másfélszer annyit költenek az Új Mao 53%-os remittendájának finanszírozására, mint a határokon túli magyar lapok támogatására összesen. Ez utóbbira a költségvetés 60 millió forintot tett félre, ebből a hatvanmillióból azonban az egyetlen, végveszélybe került, eredeti terjedelmének negyedére fogyott kárpátaljai magyar nyelvű napilap, a Kárpáti Igaz Szó egyetlen fillért sem kapott. Igaz, hogy a lapgazdától, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől sem, miután a KMKSZ szerint nem követi az ő irányvonalát. A Magyarok Világszövetségének a lapja, a Világszövetség ellenben ötmillió forintot nyert áprilisban a Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium pályázatán (csak három lap kapott többet). A lap ezek után nyári szünetet tartott, majd szeptemberben megszűnt. (A főszerkesztője, Hornyik Miklós azonban nem szűnt meg. Az MTV etikai bizottságának vezetője, Chrudinák házi ügyvédje – az elfogultság gyanújának eloszlatása végett – néki adta át a Parabola ellen folytatott vizsgálat levezetésének a feladatát. A vizsgálat lezárult, Chrudinák ártatlannak bizonyult, s Hornyik rögtön be is került műsorvezetőnek a Panorámába.)
A Világszövetség megszüntetése valamivel többe került, mint a társadalombiztosítási választásokat megelőző tömegtájékoztatási kampány, mert arra csak négymilliót szánt a BM, éppen a tizenegyedrészét annak az összegnek, amelyből a minisztérium megvásárolta a Boross úr szülőfalujának határában trappoló versenyménest. Az egész kormány egész évben mindössze egyetlen versenyménest vásárolt, pedig kettőre is tellett volna abból a 93 millió forintból, amelyet a Magyar Tudományos Akadémiától vontak el annak örömére, hogy a tudós urak háromnegyedes többséggel ismét Szabad tanár úr meghitt ellenségét választották elnöküknek Pungor Ernő miniszter úr helyett. Holott nem is lennének rossz kézben azok a lovak a magyar államnál, hiszen a Szerencsejáték Rt. az egyedüli cég a világon, amelynek sikerül veszteséget termelnie a lófogadással, pedig a magyar fogadók – a nemzetközileg szokásos 70-80%-kal szemben – csak a tétek 50%-át nyerhetik el. A magyar állam hátasai bizonyára Pick szalámit abrakolnak.
Lehet, hogy a visszafogott tömegtájékoztatási kampány eredménye volt az is, hogy a Híradó munkatársai nem vették észre, hogy a munkahelyi tanácsok megválasztása alkalmával ők is fejenként több jelöltre szavaztak, és ezért napokon keresztül forgalmazták az egy tagra jutó bírósági perek számában hazai világcsúcsot tartó Szolidaritás szakszervezetnek a választások meghamisítására vonatkozó vádját, ami kizárólag azon a tényen alapult, hogy több volt a szavazat, mint a munkavállaló. Igaz, hogy a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára már az első adás közben betelefonált, hogy Bátonyi úr állításainak képtelenségére rámutasson, de egyik szerkesztő sem ért rá, hogy az izgága kormányhivatalnokkal fecsegjen.
Az év demokratái: a nagybányai vitéz és a margitszigeti vitéz
Május 9-én Margitszigeti Vitéz Nagy Feró elpanaszolta a Vasárnapi Újságban, hogy neki „hatpárti csalódása van”, hogy kiszeretett már az MDF-ből is, hogy „egy olyan palinak, mint én (ő – a szerk.), már meg kellett volna anyagilag erősödni”. Azután később kiderült, hogy az erősödéshez képest nem is a kiszeretés a lényeg: „a lényeg az, hogy itt egy kormánypárti zenekar kitalált valamit, elment az államtitkár úrhoz, elmondta neki a nagyon jó ötletét, ez voltam én, és utána az a baj, hogy Jézusom, a Feró meg fog gazdagodni”. (168 óra) Az államtitkár úr levelet írt a Magyar Honvédség vezérkari főnökének: „Az együttes vállalta, hogy az előadásokon olyan áthangszerelt katona- és menetdalokat, hazafias nótákat is műsorra tűznek, amelyek alkalmasak a honvédség és a katonafiatalok, valamint a honvédség és az érdeklődő fiatalok érzelmi viszonyának javítására, egyúttal a Magyar Honvédség új társadalmi képének formálására.”
Interjú Nagy Feróval a Vas Népében:
– Ide jutott a Beatrice, hogy parancsra kell menni a koncertjére?
– Ez egy húgyagyú újságírónak a hülyesége. A honvédségnél minden parancsra történik. Nálatok a szerkesztőségben is parancs van…”
Ugyanitt: „Olvastam Kerényinek (Kerényi Imre színigazgatónak – a szerk.) egy kijelentését, miszerint fel kell oszlatni a hadsereget. Én pedig azt mondom: Kerényit főbe kell lőni.”
Feró a Magyar Narancsban: „A világ egy kocsma, ahol hárman már jól be vannak baszva, és építik a nemzetállamukat. A Dunánkat elvették, a parlament meg tűrte. Ahelyett, hogy »tessék már szíves lenni visszaadni a Dunát«, én odaküldtem volna egy dandárt, hogy csak masírozzanak fel-alá, meg pucolgassák a fegyvereiket. Mi is tárgyaljunk az erő pozíciójából.” Hallhatott valamit a Feró a nyuszikáról, aki a körmeit reszelgeti…
„Horthy Miklós kormányzóságának történelmi értékelése még hátravan, és valószínűleg a demokratikus felépítés kiterjesztéséért bírálni fogják. Ugyanakkor a németekkel való kemény szembenállásért és a budapesti zsidóság megmentéséért elismerést fog kapni” – írja Varga László, a KDNP elnökhelyettese a Magyar Fórumban.
„…a faj színvonalának emelése szempontjából nemkívánatos elemek, úgymint a betegek, bűnözők, szellemileg gyengék, munkakerülők stb. szaporodását közérdekből lehetőleg csökkenteni kell” – írta Horthy Gömbösnek.
„…én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem” – írta Horthy Telekinek.
„…a román az egyetlen faj, amit megvetek. Ott mindenki lop, hazudik, csal, mindenki megvásárolható…” – írta Horthy Hitlernek.
„Nálunk a politikai pártok szabadon működhetnek, s világnézeti és politikai meggyőződéséért senkit semmiféle hátrány nem ér” – írta Horthy 1944. március 15-én, évekkel a zsidótörvények életbeléptetése után. (Részletek a Hócipő összeállításából)
„Közülünk való volt” – írja Szőcs Zoltán a Magyar Fórumban.
És valóban – legfeljebb a demokratikus fölépítmény kiterjesztésében kicsit engedékenyebb.
Az év cáfolatai
Az MDF januári országos gyűlését követő sajtótájékoztatón a 168 óra munkatársa megkérdezte Antall Józsefet: „igazak voltak-e azok a sajtóértesülések, amelyek szerint ő nincs beszélő viszonyban Csurka Istvánnal…?” A miniszterelnök válasza: „A sajtónak számos ilyen értesülése volt eddig is, és biztos, hogy lesz a jövőben is (nagy taps a nézőtéren ülő küldöttek részéről). Ajánlom, hogy jobb informátorokat tartsanak (még nagyobb taps). A legkellemetlenebb, önök által talán alig érthető megállapításokat és vitákat is szembemondjuk egymásnak…” Aztán jelentkezett a jobb informátor, Csurka István, aki a Magyar Út február 11-én tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „lényegében nincs kapcsolatom Antall Józseffel” (Népszabadság).
Az MDF sajtóirodája május 5-én megvádolja a Magyar Nemzetet azzal, hogy engedély nélkül, a szöveg önkényes kezelésével tette közzé Antall Józsefnek az MDF választmánya előtt mondott beszédét, és „egy kérdésként elhangzott mondatot” emeltek ki címként, ti. azt, hogy „a következő választásokon el fogunk érni nyolc-tíz-tizenöt százalékot”.
A Magyar Nemzet a nyilvánosan terjesztett, a közkönyvtárakban szabad polcon porosodó MDF Hírlapból vette át a beszédet, szöveghűen, s a szöveg az MDF Hírlapban a következőképpen nézett ki: „És kérdem én, ha nem erre törekszünk, hanem arra, hogy folytatódjék az elmúlt hónapoknak ez a politikája nálunk, akkor kivel akarnak szövetséget kötni, kivel akarnak koalícióra lépni? Hogyan akarnak és mekkora erővel az MDF részéről szövetséget kötni? El fogunk érni 8-10-15 százalékot. Azt hiszik, hogy a hangosokkal el lehet érni Magyarországon egy ilyen eredményt és tömegmozgalommá lehet válni?” Kérdőjelek között cinkos, aki pont…
Május 6-án a Magyar Hírlapban olyan információ jelent meg, hogy Kónya Imre esetleg távozik az MDF-frakció éléről. Kónya ezt a Népszabadságban hírlapi kacsának minősítette: „olyannak, amilyenek korábban is felreppentek, hogy ő lesz a belügyminiszter, majd pedig az igazságügyi tárca élére kerül. Mint mondta: az újságok egy része hiteles információkat tartalmaz, a másik része pedig szenzációkat próbál találni.” Az egyik hiteles lap (az Új Mao) a kormányátalakítás előtt megírta, hogy le fog mondani az egész kormány; a másik hiteles lap (a Pesti Hírlap) a múlt évben kétszer is hírül adta, hogy napokon belül kitör az újabb taxisblokád vagy valami hasonló, és a bőrfejűeket 1992 októberében Gadó György stafírozta ki; a Kónya pedig belügyminiszter lett. Isten kacsái lassan őrölnek…
Május 13-án a Magyar Hírlap interjút közölt Pető Ivánnal: A kérdés: „Két évre választották meg az SZDSZ elnökévé a tavaly novemberi küldöttgyűlésen. A szokásjog alapján általában »az első ember« vezeti a kampányban a pártot, most viszont felvetődött – legalábbis a Népszabadság információi szerint –, hogy Kuncze Gábor lesz a listavezető.” A válasz: „Igaz, hogy két évre választottak elnökké. Miként az is, hogy idővel össze kell állítani az SZDSZ képviselőjelöltjeinek listáját, de nem most, hanem a rendkívüli közgyűlés után, várhatóan ősszel. Az viszont nem, hogy felvetődött volna, hogy ne én legyek az SZDSZ első embere. Ezt tudom a konkrét kérdésre válaszolni. Találgatások egyébként gyakran megjelennek a sajtóban, de ezek egy része nem igazolódik.”
Kuncze Gábor ugyanezen a napon a Pesti Hírlapnak nyilatkozott: „Valaki hall valamit, itt-ott felcsipeget ezt-azt, s továbbadja. Az újságíró meg megírja, függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem. (…) Amit a Népszabadság tegnap rólam írt, az nem igaz – jelentette ki tegnap kissé mérgesen Kuncze Gábor… – szerintem a listavezető nagy valószínűséggel a jelenlegi pártelnök, Pető Iván lesz. (…) Arra a kérdésre, hogy vajon nem az SZDSZ szétzilálását és Kuncze Gábor lejáratását célozta-e a velük rivalizáló szocialista párt lapjában felröppentett kacsa, csak megvonta a vállát, és annyit mondott: no comment.”
Augusztus 12-én a Naptévében olyan információ hangzik el, hogy megszületett a döntés a listavezető személyéről, a listavezető Petőt Iván lesz. Az SZDSZ sajtóirodája cáfolja a hírt, és arról tájékoztat, hogy a listavezető személyéről várhatóan novemberben döntenek.
Szeptember 12-én az SZDSZ választmánya döntést hoz arról, hogy Kuncze Gábort javasolja listavezetőnek. Pető Iván nyilatkozata a másnapi Népszabadságban: „Kuncze Gáborral egymást győzködtük, hogy a másik vállalja el a lista vezetését. Úgy érzem, hogy ebben a kérdésben én győztem, az én »jelöltemet« fogadta el az ügyvivői testület.”
Szabó János mezőgazdasági minisztert faggatja a Magyar Narancs:
– Ön korábban kerek perec kijelentette, hogy szó sem lehet a külföldiek tulajdonszerzési (ti. földtulajdon-szerzési – a szerk.) lehetőségéről. Másfél hónap múlva az ön által támogatott változat ennek pont az ellenkezőjét tartalmazta.
– Én nem azt mondtam, hogy szerintem nem lehet, hanem hogy milyen birtokpolitikai koncepció alakult ki erre vonatkozóan.”
A riporter itt arra az interjúra utalt, amelyet a Figyelő című lapnak adott a miniszter június 17-én: „A személyes álláspontomat mondhatom el, ugyanis azután állítjuk össze a tervezetet. (…) A külföldi állampolgárok, ritka kivételektől – öröklés, kárpótlás – eltekintve, nem szerezhetnének termőföldtulajdont.”
A Magyar Hírlap szeptemberben hírül adta, hogy a Pofosz, az ’56-os Magyarok Világszövetsége, a Magyarok Világszövetsége és más társadalmi szervezetek Fónay Jenő, Pongrátz Gergely, id. Fekete Gyula és más ismert személyiségek részvételével létrehozták a Kilátó Alapítványt azzal a céllal, hogy abba begyűjtsék a volt politikai foglyok kárpótlási jegyeit, és ezekért a kárpótlási jegyekért az állam licitálás nélkül, kedvezményes áron, azaz értékük alatt átadja nekik az általuk kiszemelt, legjövedelmezőbb ingatlanokat, ők pedig ezen ingatlanok hozadékából alkalmasint az MDF-et is támogatnák. Fónay úr levélben tiltakozott a cikk megjelenése után, mondván, hogy az MDF támogatásáról szó sem volt. A Magyar Hírlap erre facsimilében közreadta a Fónay Jenő interjúját tartalmazó cikknek Fónay által hitelesített, aláírt szövegét: „A Pofosz elnöke még azt is szükségesnek látja elmondani, hogy az országot senki sem tudná jobban vezetni, mint a mostani kormány és a legnagyobb kormánypárt: – Ezért én kiteszem a lelkem, ide teszem a voksot és a hitemet is nekik adom – mondja. Arra a felvetésre, miszerint a lélek, a hit és a voks mellé az alapítvány bevétele is társulhat, tömören válaszol: – Ha minden úgy megy, ahogyan elterveztük.”
A Népszabadság szeptember 16-án megírta, hogy a kormány aznapi ülésén szóba kerülhet a forint leértékelése. Másnap a kormányszóvivői tájékoztatón Szabó Iván kategorikusan tagadta, hogy a kormányülésen szóba került volna a forint leértékelése. Szeptember 28-án bejelentették a forint leértékelését, és másnap Juhász Judit szóvivő közölte, hogy a leértékelés esedékessége a szeptember 16-i kormányülésen került szóba…
Juhász Judit szóvivő májusban egy konferencián, amelyről a Magyar Hírlap is beszámolt, „elmondta, riasztóan hatnak rá egyes újságírók, akiket »silány jellemű percemberkéknek« nevezett, s akik legfeljebb sajnálatot és szánalmat érdemelnek. Ami a sajtó és a szóvivő közötti kapcsolatot illeti, Juhász Judit kifejtette: soha nem tartotta fontosnak a hír frissességét, számára az az elsődleges, hogyan hat az adott hír az emberre.”
Szeptember 30-án Entz Géza címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke az alábbi közleményt adta ki: „Szeptember 30-án sajtótájékoztatót tartott Pusztaszeri László, a Határon Túli Magyarok Hivatala Sajtó- és Tájékoztatási Főosztályának vezetője. A sajtótájékoztatóval kapcsolatban részben téves információk jelentek meg az írott, illetve elektronikus sajtóban. Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom közölni, hogy a sajtótájékoztatón nem hangzott el az, hogy a hivatal egyetértene egy olyan állítólagos – de valójában nem létező – RMDSZ-elnökségi állásfoglalással, amely a szövetség belügyeibe való beavatkozással vádolná az MTV Panoráma című műsorát, a Duna Tv egyes műsorait, illetve a Magyar Nemzet című lap egyik cikkét. Ugyanakkor sajnálatosnak tartom, hogy a sajtótájékoztatón elhangzottak alkalmat szolgáltattak arra, hogy súlyosan dehonesztáló kitételek jelenhettek meg (konjugáció a címzetes államtitkártól – a szerk.) a határon túli magyarság sorsa iránti elkötelezettséget többszörösen is bizonyító műsorokkal, illetve fórumokkal kapcsolatban.” Az Egyenleg azonban semmilyen elkötelezettséget nem bizonyított ezúttal sem, és közreadta a sajtótájékoztató videofelvételének szövegét. Ezek szerint Pusztaszeri úr a következőket mondta: „Az ülésen (az RMDSZ ülésén - a szerk.) felszólalók hangsúlyozták, hogy a Magyar Televízió Panoráma, valamint a Duna Tv műsorai, de különösen a Magyar Nemzetben Katona Ádámmal, a székelyudvarhelyi RMDSZ szervezet vezetőjével megjelent interjú illetéktelenül avatkozott be az RMDSZ belügyeibe. Ezért többségükben elmarasztalták a magyarországi említett médiákat. Megítélésük szerint az ilyen jellegű megnyilvánulások kárt okoznak nemcsak az RMDSZ-nek, hanem a romániai magyarságnak is… A Határon Túli Magyarok Hivatalának véleménye a kérdésben megegyezik az RMDSZ ügyvezető elnökségének álláspontjával. Nekünk ugyanis érdekünk az egységes RMDSZ fennmaradása, és az, hogy az RMDSZ legálisan tárgyaljon a román kormányszervekkel.”
Nem mindenki gyötri a sajtót cáfolatokkal, aki gyötörhetné. A rendőrség tájékoztatása alapján október 6-án a rádió és a televízió minden híradásában azt közölték, hogy a 92 milliós postarablás ügyében három cigány származású tettest keresnek. A rendőrök az elkövetők származására vonatkozó feltételezésüket nyilván arra alapozták, hogy a gazfickók fekete harisnyát húztak a fejükre. Két nappal később elfogtak a három elkövetőből kettőt, és személyleírást adtak a harmadikról. Történetesen mindhárman gádzsók voltak, de az eredeti információt azóta sem cáfolták. A rendőrség praxisában bizonyára még soha nem fordult elő, hogy egy bűntény mögött magyar származású tetteseket sejtsenek, mert még soha nem adtak ki olyan közleményt, hogy magyar származású elkövetőket keresnek.
Antipüfölin
Ha az embert megcsípi egy rosszlelkű rovar, két dolgot tehet. 1. Vakaródzik. 2. Antivakarin kenőccsel kenegeti magát. Tényleg létezik ilyen kence, és tényleg így hívják. Kapható a patikákban. Magyar Elemér kollégánk és a főszerkesztő úr cikkeit olvasva néha az jut az ember eszébe, hogy rendszeresíteni kellene Antipüfölin tablettát is a vehemensebb rendőrök szolgálati teájába.
Az Amnesty International aktivistáinak is feltűnt a helyenként túlzottnak nevezhető magyar rendőri vehemencia, és a Magyarországról szóló jelentésükben úgy fogalmaznak, hogy „a rendőrök több esetben faji alapon bántalmaznak embereket. A rendőrök körében megjelenő rasszista hozzáállás nemcsak az emberi jogok megsértéséhez vezet, hanem azt is eredményezheti, hogy a fajgyűlölet támadásainak leginkább kitett emberek megfelelő védelem nélkül maradnak.” A nemrég leváltott Hajdú-Bihar megyei főügyész, dr. Szeszák áprilisban a Népszabadság hasábjain úgy nyilatkozott, hogy „rendszeresen elvonják tőle azokat az ügyeket is, ahol állampolgári bejelentés vagy feljelentés folytán olyan cselekményekre derül fény, amely az ügyészségi nyomozás kizárólagos illetékessége alá esik. Ezek többnyire olyan ügyek, amikor a rendőr megver valakit, és túl sokan látják, vagy nyolc napon túl gyógyul a sérülés.” Júliusban Debrecenben dr. Szeszák működési területén egy ámokfutó rendőr megölt egy taxist. Kiderült, hogy az ámokfutásba belehalt rendőr korábban társával együtt minden ok nélkül összevert egy békés debreceni polgárt, az ügyet azonban a debreceni rendőrség vezetői nemhogy a közvélemény, de még az ORFK elől is elhallgatták, s a feletteseiknek azt jelentették, hogy Feledi Viktor jó rendőr volt, „a fegyelem ellen nem vétett soha”.
Május 27-én három józsefvárosi rendőr úgy megverte, összerúgta, megtaposta F. Tibort, hogy annak három bordája eltörött, s csak centiken múlott, hogy nem repedt- meg a lépe, amit aligha élt volna túl, miután orvosi segítség nélkül egész éjszakára magára hagyták egy cellában. Az ifjúnak két bűne volt, az egyik, hogy nem volt nála személyi igazolvány, a másik meg, hogy az általa sérelmesnek tartott intézkedés során közölte a rendőrökkel, hogy az esetet elmeséli az egyik ellenzéki pártban vezető szerepet betöltő ismerősének. A józsefvárosi rendőrkapitány – állítása szerint – az eset után egy héttel (!) a Magyar Hírlap érdeklődő újságírójától szerzett tudomást az ügyről. A három rendőr azóta is változatlan beosztásban dolgozik, a rendőrkapitány szerint „azóta semmilyen kifogás nem merült fel munkájukkal kapcsolatban”, viszont ha jogerős elmarasztaló ítélet születik az ügyükben, akkor távozniuk kell a testülettől. Az világos, hogy addig miért maradhatnak meg a beosztásukban, ugyanazért, amiért a súlyos testi sértéssel, kényszervallatással és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással vádolt kilenc monori rendőr: ti. őket is megilleti az ártatlanság vélelme, és egyébként sem rádiósok, televíziósok, gyárigazgatók vagy ezekhez hasonló kártékony férgek. Inkább az nem világos, hogy miért kellene nekik a jogerős ítélet után távozniuk. Amikor a Tamás Sándor rendőrtörzsőrmesternek sem kell, aki, miután rendcsinálás közben indokolatlanul verekedett és még indokolatlanabbul figyelmeztető lövéseket adott le, gondatlansággal úgy belelőtt egy 24 éves kick-box világbajnok hátába, hogy az egész életére 100%-osan megbénult. A világbajnoknak bizonyára komoly bűne lehetett: húszezer forintos felfüggesztett pénzbüntetésre ítélték. A főtörzsőrmestert egyévi – szintén felfüggesztett – fogházbüntetésre, de előre mentesítették őt a büntetett előélethez fűződő hátrányoktól, hogy továbbra is rendőr maradhasson.
Fent említett kollégáikkal ellentétben a szegedi kommandósok teljesen jóhiszeműen verték meg novemberben Papp Csabát és családját, hiszen azt hitték, hogy ők a kábítószercsempészek, csak hát rossz címet kaptak. A Csongrád megyei főügyész azt nyilatkozta, hogy ebben az esetben nem történt hivatali visszaélés, hiszen a kommandósok megalapozott gyanú alapján, törvényes házkutatást kívántak tartam. Házkutatási parancs nélkül, hatósági tanúk nélkül, a rendőrigazolványuk felmutatása nélkül…
A rendőröknek nem csupán az a dolguk, hogy a bűnösöket üldözzék, az ártatlanokat megverjék, és verekedő kollégáikat megvédjék, hanem sok minden más is. Például az ő dolguk a tüntetések betiltása vagy engedélyezése. Közülük is elsősorban Bodrácska János budapesti rendőrfőkapitány dolga, miután a tüntetések zömét a bűnös metropolisban rendezik. A metropolis nemcsak bűnös, hanem büdös is, és ezért a környezetvédők kiváltképp szeretnek tüntetni benne.
Tavaly augusztusban az óbudai kamionforgalom megszelídítése érdekében szerveztek blokádot a környezetvédők. A blokádot Bodrácska úr betiltotta, a bíróság meg engedélyezte. A legfőbb ügyész helyettese megtámadta az engedélyező határozatot a legfelsőbb bíróságnál, de hiába. Mire a legfelsőbb bíróság elé került az ügy – idén tavasszal –, s a blokád, sőt a blokádok régen lezajlottak, már a BRFK sem értett egyet eredeti álláspontjával.
Áprilisban a Városliget elpusztítása ellen kívántak tiltakozni a környezetvédők a Kós Károly sétány lezárásával. A kerületi polgármesteri hivatal és a BKV beleegyezett a dologba, Bodrácska úr azonban nem. És abba sem, hogy májusban a környezetvédelmi világnapra tervezett demonstráció érdekében fél órára eltereljék a forgalmat az ólmos levegőjéről hírhedt Bocskai úton, holott a megelőző héten egy csőtörés miatt két napra is el kellett terelni a forgalmat, és abba se döglött bele a fővárosi közlekedés.
Szeptemberben a rendőrfőkapitány megtiltotta, hogy szeptember 14-én a mezőgazdasági dolgozók (más vélemények szerint: parasztnyúzó zöldbárók) a Kossuth téren tüntessenek. A bíróság, mint tudjuk, engedélyezte a tüntetést.
Az ellen azonban nem volt kifogása a főkapitány úrnak, hogy június 4-én az ünnepi könyvhét megnyitásának napján, a nyitóünnepély és a nyitóműsor helyszínén, a Vörösmarty téren tüntessenek Potyka bácsi kopasz különítményesei. Végül az ORFK közrendvédelmi főosztálya bírálta felül a BRFK álláspontját.
Kinek a zöld, kinek a barna… ízlések és pofonok…
Ha már visszatértünk a pofonokhoz, nem feledkezhetünk meg arról, hogy időközönként a politikusok is szeretnek pofozkodni. Nyáron az első kerületi önkormányzat MDF-es képviselője pofozta meg az önkormányzati ülésen állampolgári jogon kellemetlenkedő Levegő Munkacsoport ifjú aktivistáját. Májusban Mátyásföldön az – akkor még félkész – veterántelepen támadt rá Wittner Máriára Pongrátz Gergely egyik munkatársa (Pongrátz szavai szerint), illetve pribékje (Wittner Mária szavai szerint). Az ütést Wittner és Bruha ezredes verziója szerint Bruha ezredes, Pongrátz verziója szerint Pongrátz fogta fel.
Októberben a csornai Zöldfa vendéglődben eldurvult a helyi kereszténydemokrata pártelnök és egy másik kereszténydemokrata önkormányzati képviselő, illetve a kisgazdapártelnök közötti koalíciós tárgyalás. A két kereszténydemokrata jól elverte a kisgazdát, a pincérek alig tudták leszedni őket a természetes szövetségesükről. A verekedés előzménye az volt, hogy valaki eljuttatta az Állami Számvevőszék meglehetősen súlyos pénzügyi hiányosságokat feltáró jelentését a kereszténydemokrata kézben lévő önkormányzatról a szabadszájú helyi lapnak, a Hüvelyk Matyinak. A két kereszténydemokrata azzal vádolta a kisgazdát, hogy ő volt az.
Májusban egy terézvárosi fideszes képviselőt is megvertek, de őt kivételesen nem egy másik önkormányzati képviselő, hanem egy egyszerű polgárőr verte meg, aki igazoltatni akarta; a képviselőnek az volt a pechje, hogy tudott róla, hogy egy polgárőrnek senkit nincs joga igazoltatni, ezért fütyült rá, s míg ő fütyült, a polgárőr dolgozott. A Terézvárosi Polgárőrség vezetője az esettel kapcsolatban közölte, hogy tavaly nyárig még ők se tudták, hogy nincs joguk igazoltatni, de azóta már tudják, és nem igazoltatnak. Ellenben előfordul, hogy az erzsébetvárosi polgárőrök átrándulnak a Terézvárosba, hogy a terézvárosi polgárokat is megőrködjék egy kicsit, és időközönként előfordul, hogy a terézvárosi polgárőröket igazoltatják.
Krónikus kutyabaj
Áprilisban Körösi Imre képviselő úr interpellációt intézett a miniszterelnök úrhoz „Személy szerint ki a felelős a nemzetrontó privatizációért?” címmel. Miután a beadott szövegből kiderült, hogy Körösi képviselő úr szerint Szabó Tamás miniszter úr a felelős, a miniszterelnök úr őt bízta meg, hogy válaszoljon helyette, noha az interpelláció időpontjában maga is a patkóban ült, de hát a saját inkompetenciája tekintetében mégis Szabó miniszter úr a kompetens. A válasz elhangzott, Szabó Tamás rögtön nyomta is a gombot, hogy elfogadja a saját válaszát, de hát Szabó Tamásból kevés van, ezért a Tisztelt Ház végül is leszavazta a privatizációs minisztert. Mielőtt azonban leszavazta volna, az MDF-es Sándorfy képviselő úr leszemétalakozta az MDF-es Körösi képviselő urat, ez utóbbi pedig azt javasolta az előbbinek, hogy menjen a p…ba. A frakció villámgyorsan kirúgta a Körösi képviselő urat – aki olyat mond, hogy menjen a p…ba, az menjen a p…ba. Ezentúl legalább az MDF-frakcióban tudni lehet, hogy hol húzódik a trágársági tűréshatár: a szemét alak és a p… között.
Bezzeg nem tudta ezt Novák doktor, a pásztói, kórház és SZDSZ vezére, s az ÉS-ben közreadta műtősnője véleményét arról, hogy a p… szempontjából minek a bemenetele a legkívánatosabb. A kereszténydemokrata polgármester, akinek ezzel kapcsolatban talán eltérő tapasztalatai voltak, nyomban le is váltotta a doktort, az új igazgató pedig még operálni sem engedte őt. Az ügy bíróság elé került, Novák doktor megnyerte a pert, de mégsem kapta vissza az állását, mint ahogy Berdár Béla, a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság vezetője sem, akiről a bíróság előtt bebizonyosodott, hogy ártatlan mindabban, amivel Szél Péter MDF-es képviselő vádolta, s aminek az ürügyén leváltották. A Szív utcai iskola vezetőjének, Gordos Dénesnek az ügyében ugyan minden bebizonyosodott, ami miatt leváltották, de azért a Fővárosi Bíróság őt is visszahelyezte a beosztásába, mondván, hogy jár neki a javítási lehetőség. Mindhiába: középiskolát csináltak az elemijéből, mehetett az igazgató úr vigasztalódni Pilisvörösvárra. Benda László azonban sehova sem mehetett vigasztalódni, hiába helyezték őt vissza a Panoráma főszerkesztői állásába ugyanúgy, mint Chrudinák Alajost, a Benda még vigaszműsort sem kapott.
Csak a Pálfy G. meg a Chrudinák… Hát érdemes volt ezért oly nagyon ácsingózni a bírói függetlenségre?
Talán emlékszik még a kedves olvasó, hogy volt a Pálfy G.-nek egy réges-régi elődje, akit Hajdú Jánosnak hívtak. Ez a Hajdú János ebben az esztendőben azt akarta megetetni a tisztelt közvéleménnyel, hogy ő már tíz évvel ezelőtt is azért írt össze a Csoóri Sándorról és a Duray Miklósról mindenféle – a korabeli hivatalos állásponttal éppen megegyező – válogatott hazugságot, mert ő már akkor is látta, hogy milyenek „ezek”. Esterházy Péter (aki nem véletlenül írta az idén megjelent „A vajszínű árnyalat” című könyvében, hogy „az ember vagy bizonytalan, vagy diktatúra”) elküldte a Hajdút a 168 óra „hasábjain a fenébe, s az affér kapcsán kiderült, hogy a Hajdú irodalmi értékérzete körülbelül úgy működik, mint az általa már tíz évvel ezelőtt is tisztán látott „ezeké”. „Ezek” szerint az Esterházy egy huszadrangú, és tiszta szerencse, hogy letiltott. Van abban valami történelmi báj, hogy Csúcs László és Hajdú János szinkronban teszi idézőjelbe Esterházy irodalmi munkásságát. „Esterházy Péter »irodalmi munkásságának« – szerény véleményem szerint – kiemelkedően magányos csúcsa egyetlen mondata: Földet vissza nem veszünk!” Az Esterházy „önkezével faragott szobortalapzatáról le- és rám szólt e lap hasábjain: sötét, nemtelen, béríró, írástudói áruló…” (Hajdú János: Izé, 168 óra, március 2.) Stimmel. De az élet bonyolult és sokrétegű, s ami az egyik rétegében stimmel, az a másik rétegében nem stimmel. Ezért kellett Pálfy G. másik elődjének, Sugár Andrásnak Hajdú leváltása után A Hét megújításáról szóló – a Hócipő múlt évi utolsó számában leközölt – programtervezetét azzal indítania, hogy „A Hét a jövőben az MSZMP politikáját híven tolmácsoló, eszmeileg egyértelmű műsor, sanda célzásoktól és félremagyarázható kitételektől mentes politikai magazin lesz. (…) Kellő helyet ad – arányérzékkel – az építő bírálatnak, a nézőket aggasztó jelenségek, hibák elemzésének, de sohasem a kívülálló fölényével, a csüggedést keltő utópisztikus »alternatívák« reflektorfénybe állításával.”
Tavasszal még Pálfi István, a Krónika frissen kinevezett rovatvezetője is roppant konstruktív volt:
„Népszabadság: Miért van akkor mégis ilyen rossz hangulat a rádióban? Ne haragudjon, de szinte kitapintható a feszültség a pagodában…
Pálfi István: Nem hiszem, hogy rossz lenne a hangulat. Nem tudom. Miből gondolja, hogy rossz lenne?
Népszabadság: Egymást érik a legkülönbözőbb tiltakozások, pro és kontra. Több jó nevű riporter kilépett a rádiótól, hadd ne soroljam tovább.
P. I.: Ezek egyéni akciók voltak. Mintegy ezer belső műsorkészítő újságíró dolgozik a rádióban, a külsősök száma csaknem kétezer. Ebből a durván háromezer emberből csak néhányan mentek el.” (Népszabadság, május 26.)
Pálfi István válaszcikke Pallagi Ferencnek a Népszava augusztus 30-i számában: „Cenzúra nincs. …érvényesül a szerkesztői autonómia, nincs felsőbb ukáz, beavatkozás a Krónikákba.”
Március vége felé a Magyar Narancs riportere bemegy a televízióba: „Nahlik Gábor tavalyi egyik első döntése volt, hogy spórolás címén le akarta állítani az Esti Egyenleget. És most, nyerő helyzetben, hogyan lép? Szabadság téri első utam (szórend a kollégától – a szerk.) ezért az Egyenleg szerkesztősége felé vezet… Bánó András főszerkesztő cáfolja aggodalmaimat.
B. A.: Nahlik Gábor azóta többször elmondta nekem, hogy hibázott, és nem akarja megszüntetni a műsort, annak ellenére, hogy mindenki erről beszél. (…) Azok az erők, amelyek napirenden tartották az Egyenleg megszüntetését, belátták, hogy nem vagyunk veszélyesek a számukra. (…) Sokan azt gondolják most, hogy a Híradó szélsőséges hangot fog megütni, és így az Egyenleg ennek ellensúlyozására felértékelődik. Szerintem Pálfy G. István most megpróbál objektív és tisztességes Híradót készíteni. (…) Feledy Péter hírigazgató, aki korábban a MÚOSZ etikai bizottságának az elnöke volt, a személyes garancia arra, hogy ne forduljanak elő szélsőségek, se pro, se kontra. (…) A kedélyek meg fognak nyugodni. A médiaügy szépen lekerül a napirendről, a műsorok pedig csendben dolgoznak tovább. Katona Tamásék nem akarják szembeköpni magukat. Nem akarhatnak kormányhű Híradót, és nem akarhatnak kincstári hírműsorokat sem.”
Eközben Feledy Péter, a személyes garancia többször is oda nyilatkozik, hogy a Magyar Televíziónak az adott helyzetben kormánypártinak kell lennie, az pedig világviszonylatban példátlan dolog, hogy egy tévének két híradója legyen. (Nota bene: egyáltalán nem példátlan.) Feledy júniusban á Magyar Hírlap hasábjain mindenkit megnyugtatott: „A televízióban elsöprő fölénnyel nyert a lojális szakszervezet. Ez azért valamit jelent. Bármit hallunk, mégsem olyan rossz a helyzetünk, mint ahogy egyes újság írók terjesztik.”
Ahogy Latabár Kálmán mondaná: Kutyabajunk, vau, vau…
Azután eljött az október, Pálfi hevesen tiltakozott a Lapszemle betiltása és Babiczky Klára eszement intézkedései ellen; eljött a november, Feledy lemondott és kipakolt: „Dilettáns, nézőellenes, országellenes televízió…” stb. stb.
Mit mondjunk: Kedves Barátaink, Ti csináltátok a nyugalmat a felforduláshoz!
Az év eseménye
1993 legfontosabb eseménye, mint mindnyájan tudjuk, az volt, hogy a szabad demokraták betették a lábukat a József Attila lakótelepre. Abban a fodrászüzletben rendezték be az irodájukat, ahol az én családomat (a szerk. családját – a szerk.) kopasztották. Világos, hogy milyen szimbolikus tartalmat hordoz ez az esemény: 1994-ben már a liberálisok kopasztanak minket!
- 1993 [6]