Információblokkolás
A rendőrség, bár tartott már néhány reprezentatív sajtótájékoztatót – némelyiket egyenesen Kónya Imre belügyminiszter részvételével – hallgatásba burkolódzik. Az említett sajtótájékoztatókon ugyan felvonultatta három megye rendőrfőkapitányát, az országos fő-főkapitányt, a bűnügyi főigazgatót, a Csongrád megyei bírósági elnököt és annak helyettesét; de főképp eposzi seregszemlére szorítkoztak. Elmesélték, hogy mekkora erőkkel nyomoznak. Ezenkívül a sajtót leckéztették: legyen türelmes, ne találgasson, szálljon magába! Ki-ki olvasson utána, mit írt saját lapja pl. a kerepestarcsai idegenrendészeti táborról – ajánlotta Pintér Sándor.
Ezután, február 20-tól az információadást az ORFK magához vonta (nem először Pintér Sándor kinevezése óta), s keményen megtiltotta a megyei főkapitányságoknak, hogy bármit közöljenek a nyilvánossággal. A hírek szerint az információs csatornák a szerb rendőrség felé is bezárultak, s csupán a szegedi újságírók, mindenekelőtt a Kurír helyi tudósítója jóvoltából folyik némi hírcsere. Bár a nyomozás első szakaszában még találkozott Röszkén a szabadkai Belügyi Titkárság vezetője és a Csongrád megyei főkapitány, de azóta – miközben Szegeden és Szabadkán nyomoznak – csak a fővárosi csúcsszervek érintkeznek egymással. A térség edzett állampolgára persze kombinál. Hallott, olvasott egyet s mást a szegedi sajtóban arról, hogy a határ túloldalán lefogott gyanúsítottak némelyikétől szálak vezetnek kis-jugoszláviai politikai potentátokhoz, nevezetesen a Milosevics szűk környezetéhez tartozó, szabadcsapatokat szervező és parlamenti képviselő Arkanhoz. A jelzett edzett állampolgár tehát könnyen el tudja képzelni, hogy a kusza és sötét szerbiai viszonyok közepette a rendőri munkának nem egyedüli motívuma a teljes igazság felderítése. De mi a helyzet a magyar oldalon? Alább majd sorra vesszük a véres események felgöngyölítésének homályos elemeit. Most spekuláljunk: lehet-e oka a magyar bűnüldözőknek másra törekedni, mint az igazság feltárására. Ilyen okok bizony lehetségesek. Lehet, hogy Magyarországon is fedezni kell valakit vagy valakiket.
Vannak, akik azt, feltételezik, hogy a tetteseknek és/vagy az áldozatoknak valamilyen kapcsolata volt a titkosszolgálatokkal. Ezt a verziót nem lehet kizárni, tekintettel az ebben a földrajzi irányban különösen kényes fegyverkereskedelemre, az egyéb illegális üzleti forgalomra és a hírszerzésre. Az üzleti kapcsolatok persze, amelyeknek véres epizódjai a gyilkosságok, a titkosszolgálat bekapcsolódása nélkül is eljuthatnak politikai befolyással rendelkező körökig, és manipulálhatják a nyomozást. S végül – ez a kevésbé romantikus változat – érvényesülhetnek a rendőrség kényelmi és presztízsszempontjai is. Hét lakat alatt őriznek egy minden bizonnyal sokszorosan bűnös gyanúsítottat, a jugoszláv állampolgár Magda Marinkót, neppert és volt idegenlégióst, akire hazájában halálbüntetés is várhat – azokért a tettekért, amelyeket letartóztatott bűntársainak vallomásai szerint Szerbia területén elkövetett –, ha a magyar hatóságok kiadják. Ha azonban nem adják ki, életben marad, mert nálunk nincs halálbüntetés. Ennek érdekében viszont elvállalhat éppen egy-két megoldatlan ügyet, aminek a sikeres lezárását feszülten várja a közvélemény.
Koncepcióváltás
A rendőrség legutóbbi nyilvánosságra hozott álláspontja szerint a múlt év végi kecskeméti hármas gyilkosság, az orosházi Némethné megölése és a szegedi Z. Nagy család kiirtása összefüggő bűncselekmény-sorozat, amelyben Magda Marinkónak kulcsszerepe volt, ő a legfőbb gyanúsított. A nyomozás harmadik hetében letartóztatták még Kecskeméten a szegedi illetőségű Tamási Attilát mint tippadót, vagyis olyan bűntársat, aki kiszemelte az áldozatokat, és esetleg információkkal szolgált a terepekről. Eszerint a gyilkosságok oka és célja vagyontárgyak és pénz megszerzése, vagyis rablás lett volna. Egyébként a szerbiai rendőrség – az ottani sajtó tanúsága szerint – első perctől kezdve rablógyilkosságokról beszélt.
Csakhogy az a bökkenő, hogy nem rabolták ki mindhárom nagy honi bűntény áldozatait. Balsai István igazságügy-miniszter január 29-én a következőket nyilatkozta Orosházán (holott éppen az ottani áldozat, Némethné lakásából tűnt el jelentős érték): „Természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy az elkövetők nem véletlenül ezekkel az emberekkel… léptek fel ilyen profi hidegvérrel. A bérgyilkosságok – amiről nyilván itt is szó van –, a megbízások kiváltó okai mindig vitás üzleti, alvilági kapcsolatokat tételeznek fel. (…) Szeretném megnyugtatni az olvasókat, hogy itt nem általában a lakosságot, az állampolgárokat fenyegető démoni üldözési hullám új formáiról, hanem egy leszámolásról van szó.” (Délmagyarország, 1994. jan. 31.) Balsai úr valószínűleg nem beszélt egészen a levegőbe, hiszen tudta, hogy mi a rendőrök álláspontja a két napig tartó szegedi Bárka utcai helyszíni szemle nyomán. A Z. Nagy-ügy során egyébként mindössze egy arany karórát kerestek.
Miért tartóztatták le Magdát?
Magda Marinkót a szegedi cukrászcsalád lemészárlása után fogták le, de a szűkszavú közlések szerint éppen a Z. Nagy-gyilkossággal kapcsolatban nem találtak nála mindmáig bizonyítékokat. Sőt, a 72 órás rendőri fogva tartást is hatóság elleni erőszakkal, s nem gyilkosság alapos gyanújával indokolták. A Z. Nagy-gyilkosságra utaló, jogilag értékelhető nyom vagy bizonyíték tehát nem volt, ezért kellett megkonstruálni egy rendkívül homályos forrásokra támaszkodó fantomképet, egy „véletlen” idézést, „véletlen” felismerést és egy nyomozó elleni támadást a kelepcébe került Magda részéről. Mert hát ugyan ki veszi készpénznek (az ügyészségi nyomozóhivatalon kívül), hogy egy elszánt, dörzsölt bűnöző, aki éppen maga mögött hagyott vagy tíz-tizenöt gyilkosságot, akinek fantomképe és személyleírása megjelent az újságokban, adategyeztetés céljából besétál a rendőrségre, majd ott verekedni kezd? A rendőrre támadó gyanúsított amúgy is szakállas rendőrtrükk – mondják a szakértők. A Beszélőnek több forrásból megerősítették, hogy Magda Marinko mint potenciális profi gyilkos titkosszolgálati jogosítványokhoz kötött információszerzési lehetőség nélkül is ismert volt a rendőrök előtt; s már a múlt decemberi kecskeméti gyilkosságokkal kapcsolatban gyanakodtak rá, nem beszélve egyéb, kisebb port felverő emberölésekről. (Mi háromról hallottunk. Annyi bizonyos, hogy e három ember erőszakos halállal halt meg.)
Befogadó ország vagyunk
Elgondolkodtató az is, hogy miért volt Magda Marinkónak a zsebében magyarországi bevándorlási engedély. Mert volt – ráadásul néhány hónap leforgása alatt kapta meg, miközben mások évek óta várnak rá. S pár ezer forintért alapított egy bt.-t is.
Nem lehetett nem beengedni – mondja a Csongrád megyei rendőrhatóság.
Mi megfogadjuk Pintér főkapitány úr nyomatékos jó tanácsát, s felidézzük, mit írt lapunk a kerepestarcsai táborról. A Beszélő szorgos olvasói emlékezhetnek rá, hogy kínaiakat bizony kiutasítottak Magyarországról, bejegyzett kft. (1 millió Ft) ide meg oda, mondván: a vállalkozónak nem kötelező cége telephelyén – vagyis Magyarországon – élnie. A kínaiak gyanúsak voltak, Magda Marinko azonban nem. Istenkém.
Néhány következtetés
Természetesen a Beszélő sem tudja feltárni a szövevényes bűnténysorozatot, aminek ráadásul e pillanatban az időbeli és térbeli határai is bizonytalanok. A rendelkezésünkre álló s jórészt a sajtóból származó információk alapján azonban két hipotézis felállítását megkockáztatjuk.
1. Lehet, hogy a szerb és magyar rendőrség által egy bandának tulajdonított gyilkosságokat valóban e körhöz tartozó hivatásos bűnözők követték el, de nemcsak az elkövetők, hanem az alkalmi vezérek sem teljesen azonosak. Bár a lakásokba való behatolás módja nagyon hasonló – erőszaknak nincs nyoma, pedig több esetben igen jól védett házakról van szó –, az időpontok és a gyilkosságok módja, valamint az áldozatok köre egy-egy helyszínen feltűnően különbözik. Orosházán, ahol egyébként több mint 1 millió Ft és néhány aranytárgy is eltűnt, Némethnét egy szerdai napon hosszú procedúrával megfojtották, gyerekeit megbilincselték, de életben hagyták. (Szerdán ölték meg és rabolták ki tavaly a szabadkai magányos Fehér Idát is.) Kecskeméten, Szegeden és Szabadkán vasárnap éjjel lőfegyverrel dolgoztak (Kecskeméten és Szegeden ugyanazzal, Szabadkán egy másikkal), s megöltek mindenkit, akit látta őket, viszont az értéktárgyakat otthagyták. Alighanem kétfajta bűncselekménnyel állunk szemben, egy leszámolási, és egy másik, rablógyilkossági sorozattal.
Kivételesen egyetértünk Balsai miniszter úrral: elgondolkodtató az áldozatok köre, legalábbis azoké, akik a leszámolásgyanús sorozatba illenek. A kecskeméti Horváth házaspárról azonnal tudták vagy feltételezték, hogy a kriminális üzleti világban érdekeltek. Horváth maga pénzbehajtóként volt ismert. Z. Nagy Bálintot viszont tisztes iparosnak ismerték. Csakhogy ilyennek tartották Szegeden azt a Czinner bőrdíszművest is, aki a helyi gazdasági sajtó toplistáján mint a legsikeresebb iparosok egyike szerepelt Z. Nagy Bálinttal együtt, a gyilkosságsorozat kellős közepén azonban lebukott mint a szerb templomból ellopott értékek orgazdája. A tisztes és zavaros üzleti világ közötti határok tehát Szegeden sem nagyon világosak.
- Belföld [8]