Nem messze a rádió Bródy Sándor utcai épületétől működik a fiatalság egy bizonyos rétegében közkedvelt klub, neve „Tilos az Á”. Megnyitásának kezdete óta számtalan fórumon vitatták létjogosultságát a viták és indulatok kereszttüzében. A környező ház lakói már több ízben és módon tiltakoztak működése ellen, követelve bezárását. Tizenéves unokahúgom szerint „tök jó hely”. A konzervatívabb felnőtt lakosság véleménye szerint „maga az erkölcsi fertő”. Egy tisztességes diktatúrában már régen bezáratták volna, punktum. Cseperedő demokráciánk egyik vívmánya, hogy a klub a mai napig működik, törzsközönségével együtt.
Furcsa helyzetet teremtene, ha a demokráciára való hivatkozással egyik éjjel 23 óra előtt pár perccel közölnék az aznapi meghirdetett közreműködő együttes vezetőjével, efZámbóval: „Húzzon innen az egész Happy Bandjével! Lesz itt olyan Tilos az Á, hogy attól koldultok.” A környező házak kapualjában a droghoz szokott fiatalokat a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet aktivistái fogadnák egy-egy pohár tejjel, mondván: „Fiúk, higgyétek el, nem kell ez a csúnya önpusztítás!” Majd ha a fiatal netán mégis betér megszokott klubjába, már a bejáratnál Mozart szerenádjai fogadnák kazettáról, neves előadók interpretálásában, majd a megszokott helyen egy kifinomult lelkű fiatalokból álló vonósnégyes tagjai Beethoven késői opuszaival szórakoztatnák a megtévedt fiatalokat. A híres Razonovszkij-kvartett előtt egy selymes hangú ártatlan fiatal be is búgná a mikrofonba: „Lányok, fiúk, tudjuk, ti nem ehhez szoktatok, de rájöttünk, lehet ezeket az estéket másként is eltölteni, talán jobban, szebben. Várjuk javaslataitokat, hogy lehetne műsorainkon javítani, egyáltalán miként lehetne kulturáltabbá tenni ezt a helyet.”
Rossz belegondolni. Ha egyik-másik radikális fiatal még nem törte össze az egész berendezést, ez csak pillanatnyi gyengeségének tudható be. Jottányi erejüket latba vetve garantáltan áttántorognának azonmód a „Fekete Lyukba”.
Ilyen gondolataim támadtak a Rapcsányi által szerkesztett első „alternatív” 168 óra után. Érthetetlen számomra, miért ez a nagy felhajtás. Miért tesznek ígéretes képességű embereket nevetség tárgyává? Miért kell a köztiszteletben megőszült, nagy tudású riportert erkölcsi nullává degradálni?
Volt ugyanis itt egy 168 óra Mester Ákossal az élen. A műsornak volt egy egyéni, jellegzetes stílusa, profilja. Lehetett szeretni, nem szeretni. Lehetett hallgatni, nem hallgatni, elgondolkodni vagy felháborodni, de ez volt A 168 óra. Mint tudjuk, van ebben az országban a hatalom által liberálbolseviknek aposztrofált réteg. Ők szerették és hallgatták ezt a műsort. Nyilvánvaló, a Pollack Mihály téren megjelent tüntetők vagy ellentüntetők elsődlegesen Mesterek miatt mentek el, és nem az elbocsátott, nyugdíjazott főosztályvezető vagy gépírónő, vagy a szegedi stúdió takarítónője miatt.
Nem gondolhatják komolyan az urak, hogy ez a réteg ezentúl lélekszakadva rohan haza hétvégi telkéről, még autójában bekapcsolva készülékét, hogy a mértékletes, visszafogott Rapcsányi által szerkesztett 168 órát hallgassa. Nem lett volna egyszerűbb egy tollvonással megszüntetni a műsort, és helyette más néven egy kellemesen semmitmondó műsort alkotni, hasonló koncepcióval? Lehet, hogy még nagyobb tábora is lenne, mert jó hallgatni három-négy magyar gondolkodót, amiből hat hét alatt a hülye is megtudhatja, miért is olyan jó nekünk. Talán az ebben részt vevő hölgyeknek és uraknak sem kellene majdan lesütött fővel a stúdiók labirintusában a szegélylécen közlekedni.
Az ok persze természetesen végtelenül egyszerű. Nem egy műsort tiltanak le, hiszen nincs cenzúra. Olyan demokrácia van, mint még soha. Untig elég néhány renitens nagyszájú, a tanító bácsi székére rajzszöget tevő (fekália már nem aktuális) nebuló fülét megcibálni, és máris minden eddig törkölyt ivó habos kakaót fog rendelni úton, útfélen.
- Visszabeszélő [6]