Skip to main content

Tilos az Á

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
avagy 168 óra másképpen


Nem messze a rádió Bródy Sándor utcai épületétől működik a fiatalság egy bizonyos rétegében közkedvelt klub, neve „Tilos az Á”. Megnyitásának kezdete óta számtalan fórumon vitatták létjogosultságát a viták és indulatok kereszttüzében. A környező ház lakói már több ízben és módon tiltakoztak működése ellen, követelve bezárását. Tizenéves unokahúgom szerint „tök jó hely”. A konzervatívabb felnőtt lakosság véleménye szerint „maga az erkölcsi fertő”. Egy tisztességes diktatúrában már régen bezáratták volna, punktum. Cseperedő demokráciánk egyik vívmánya, hogy a klub a mai napig működik, törzsközönségével együtt.

Furcsa helyzetet teremtene, ha a demokráciára való hivatkozással egyik éjjel 23 óra előtt pár perccel közölnék az aznapi meghirdetett közreműködő együttes vezetőjével, efZámbóval: „Húzzon innen az egész Happy Bandjével! Lesz itt olyan Tilos az Á, hogy attól koldultok.” A környező házak kapualjában a droghoz szokott fiatalokat a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet aktivistái fogadnák egy-egy pohár tejjel, mondván: „Fiúk, higgyétek el, nem kell ez a csúnya önpusztítás!” Majd ha a fiatal netán mégis betér megszokott klubjába, már a bejáratnál Mozart szerenádjai fogadnák kazettáról, neves előadók interpretálásában, majd a megszokott helyen egy kifinomult lelkű fiatalokból álló vonósnégyes tagjai Beethoven késői opuszaival szórakoztatnák a megtévedt fiatalokat. A híres Razonovszkij-kvartett előtt egy selymes hangú ártatlan fiatal be is búgná a mikrofonba: „Lányok, fiúk, tudjuk, ti nem ehhez szoktatok, de rájöttünk, lehet ezeket az estéket másként is eltölteni, talán jobban, szebben. Várjuk javaslataitokat, hogy lehetne műsorainkon javítani, egyáltalán miként lehetne kulturáltabbá tenni ezt a helyet.”

Rossz belegondolni. Ha egyik-másik radikális fiatal még nem törte össze az egész berendezést, ez csak pillanatnyi gyengeségének tudható be. Jottányi erejüket latba vetve garantáltan áttántorognának azonmód a „Fekete Lyukba”.

Ilyen gondolataim támadtak a Rapcsányi által szerkesztett első „alternatív” 168 óra után. Érthetetlen számomra, miért ez a nagy felhajtás. Miért tesznek ígéretes képességű embereket nevetség tárgyává? Miért kell a köztiszteletben megőszült, nagy tudású riportert erkölcsi nullává degradálni?

Volt ugyanis itt egy 168 óra Mester Ákossal az élen. A műsornak volt egy egyéni, jellegzetes stílusa, profilja. Lehetett szeretni, nem szeretni. Lehetett hallgatni, nem hallgatni, elgondolkodni vagy felháborodni, de ez volt A 168 óra. Mint tudjuk, van ebben az országban a hatalom által liberálbolseviknek aposztrofált réteg. Ők szerették és hallgatták ezt a műsort. Nyilvánvaló, a Pollack Mihály téren megjelent tüntetők vagy ellentüntetők elsődlegesen Mesterek miatt mentek el, és nem az elbocsátott, nyugdíjazott főosztályvezető vagy gépírónő, vagy a szegedi stúdió takarítónője miatt.

Nem gondolhatják komolyan az urak, hogy ez a réteg ezentúl lélekszakadva rohan haza hétvégi telkéről, még autójában bekapcsolva készülékét, hogy a mértékletes, visszafogott Rapcsányi által szerkesztett 168 órát hallgassa. Nem lett volna egyszerűbb egy tollvonással megszüntetni a műsort, és helyette más néven egy kellemesen semmitmondó műsort alkotni, hasonló koncepcióval? Lehet, hogy még nagyobb tábora is lenne, mert jó hallgatni három-négy magyar gondolkodót, amiből hat hét alatt a hülye is megtudhatja, miért is olyan jó nekünk. Talán az ebben részt vevő hölgyeknek és uraknak sem kellene majdan lesütött fővel a stúdiók labirintusában a szegélylécen közlekedni.

Az ok persze természetesen végtelenül egyszerű. Nem egy műsort tiltanak le, hiszen nincs cenzúra. Olyan demokrácia van, mint még soha. Untig elég néhány renitens nagyszájú, a tanító bácsi székére rajzszöget tevő (fekália már nem aktuális) nebuló fülét megcibálni, és máris minden eddig törkölyt ivó habos kakaót fog rendelni úton, útfélen.














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon