Skip to main content

Szürke kocka az égen

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Ha lehetne visszavenni, Lehetne-é visszaadni A napokat kik lementek? (Szép Ernő)


Maga az ég meglehetősen aggodalmas. Ez a jövevény egy pillanat alatt szétvethet mindent. Egyébként nem készül támadásra. Gyanúsan békés.

Az ablakok riadtan pislognak. És kihunynak.

Szürke szvetteres férfi a nyitott ablakban. Kihúzta magát. Mélyen beszívta a levegőt. Arca oly elszánt. Lehet, hogy meg akarja szólítani a követ. Vagy magát az Istent.

– Ez igen, Uram! Régen láttunk már tőled ilyet.

Az Isten borús nevetése.

– És miből gondolod, hogy ez az én művem?

– Hát mégis kié lehetne?

– Nem hajigálok köveket. És én már, hogy úgy mondjam…

– Ez csak nem azt jelenti, hogy…

– Ez már semmit se jelent.

Egy fáradt mozdulattal elnyúlt valahol a levegőben. Közel? Távol? Körülnézett, de olyan leverten. Mintha el akarna búcsúzni a szavaktól.

Rövid, kedélytelen nevetés.

– Azért ha megnyugtat, akkor én hajítottam oda.

Elhallgatott.

Már megint magyarázkodok. Ki tudja, talán szeretek így elbeszélgetni. Hát igen, bárki felszólhat hozzám. Soha se nagyképűsködtem. Ilyesmivel igazán nem vádolhatnak.

Múltkor valaki az erkélyeket szidta. Oly finoman fejezte ki magát.

– Ha megengednéd, uram, néhány észrevételt.

Stílustörés. Igen, valami ilyesmiről beszélt.

Stílustörés. Mit akart ezzel?

Kültelki, züllött kapuk fölött nincs helye az erkélyeknek. Igen. Valami ilyesmit fejtegetett, meglehetősen hosszadalmasan és nagyképűen.

Nem akartam vele vitába szállni.

Egyébként én se rajongok túlságosan ezért az átpofozott művemért.

Újra kezdjem?

Talán mégis összeszedem magam és nekiugrok. Nem, ezt azért már nem várhatják tőlem.

Dehogyisnem!

Az a régi drukker még csodákra számít. Fura pofa azzal a fegyencesen rövidre nyírt hajával.

Felhők gomolyognak körülöttem. Egymás körül úsznak. Eltűnnek. Újra előjönnek. De hiszen ezek paplanok! Rosszkedvű, öreg paplanok.

Nem csinálom én ezt tovább. Nem folytatom a művet.

Belefáradtam.

Nem kell ezt az orrom alá dörzsölni. Azok az örökké lelkesedő alakok pedig valósággal feldühítenek.

Talán a gyerekekben lehet még hinni. Igen, egy gyerek tekintetében.

Hohó! ezt olvastam valahol. De hol? Miféle könyvben?

Vagy csak valaki úgy futtában felfirkálta a falra?

És az eső vagy valamilyen vihar majd lemossa.




































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon