(Harmai Gábor)

Nyomtatóbarát változat

Azt hiszem, nagyon rossz irányba ment el a Zétényi–Takács-törvényjavaslat kapcsán a vita. Súlyosan összemosódott az az erkölcsi kérdés, hogy megbocsátunk-e az ’56-os gyilkosoknak, és az a praktikus kérdés, hogy futni hagyjuk-e őket.

A kormánypártok nem akarják őket futni hagyni, ezért azt mondják, nem bocsáthatunk meg nekik, az ellenzék a futni hagyás mellett van, ezért azt mondja, bocsássunk meg.

Mindkét érvelés hamis! Ez két teljesen különböző probléma, és én erősen kétlem már azt is, hogy a megbocsátás kérdésében a magyar parlament kompetens lenne. Keresztény etika alapján legalábbis nem lehet a megbocsátás mellett érvelni. A keresztény vallások a bűnbocsánat két módját ismerik el legitimnek Isten bárkinek bármilyen bűnt megbocsáthat, ember pedig megbocsáthat azoknak, akik ellene vetkeztek. (Bocsásd meg a mi vétkeinket, Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek) Más nevében azonban keresztény etika alapján senki nem hirdethet megbocsátást! Gyilkosoknak pedig senki ember nem, hacsak halála előtt maga az áldozat nem bocsát meg. A katolikus tanítás ehhez annyit tesz hozzá, hogy erre hatalmat kapott ember – a pap – közvetítheti Isten bűnbocsánatát. Azt azonban senki nem mondja, hogy erre a magyar parlament is hatalmat kapott volna, így legalábbis jogtalan a kormánypárti képviselők szemére hányni, hogy keresztényietlen a magatartásuk, amikor nem bocsátanak meg.

Másik kérdés, hogy futni hagyhatjuk-e ezeket az embereket. Erről egyedül TGM volt hajlandó keresztényi lózung nélkül elmélkedni. Nem értek vele egyet, én úgy vélem, a törvényességhez hozzátartozik, hogy egyenlő mércével mérjünk 3 és 30 év előtti gyilkosoknak büntetést. Az azonban már tényleg jó kérdés, alkalmas-e a Zétényi–Takács-féle javaslat a felelősségre vonásra. Mindenesetre szólnak érvek a futni hagyás és a felelősségre vonás mellett is, ha ezekről folyt volna a vita, lényegesen jobb lenne a szám íze.

Tisztelettel:

• Visszabeszélő