Skip to main content

Tisztelt Szerkesztőség!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Eörsi János: A győztesek törvénye (Beszélő, 1991. nov. 16.)


Azt hiszem, nagyon rossz irányba ment el a Zétényi–Takács-törvényjavaslat kapcsán a vita. Súlyosan összemosódott az az erkölcsi kérdés, hogy megbocsátunk-e az ’56-os gyilkosoknak, és az a praktikus kérdés, hogy futni hagyjuk-e őket.

A kormánypártok nem akarják őket futni hagyni, ezért azt mondják, nem bocsáthatunk meg nekik, az ellenzék a futni hagyás mellett van, ezért azt mondja, bocsássunk meg.

Mindkét érvelés hamis! Ez két teljesen különböző probléma, és én erősen kétlem már azt is, hogy a megbocsátás kérdésében a magyar parlament kompetens lenne. Keresztény etika alapján legalábbis nem lehet a megbocsátás mellett érvelni. A keresztény vallások a bűnbocsánat két módját ismerik el legitimnek Isten bárkinek bármilyen bűnt megbocsáthat, ember pedig megbocsáthat azoknak, akik ellene vetkeztek. (Bocsásd meg a mi vétkeinket, Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek) Más nevében azonban keresztény etika alapján senki nem hirdethet megbocsátást! Gyilkosoknak pedig senki ember nem, hacsak halála előtt maga az áldozat nem bocsát meg. A katolikus tanítás ehhez annyit tesz hozzá, hogy erre hatalmat kapott ember – a pap – közvetítheti Isten bűnbocsánatát. Azt azonban senki nem mondja, hogy erre a magyar parlament is hatalmat kapott volna, így legalábbis jogtalan a kormánypárti képviselők szemére hányni, hogy keresztényietlen a magatartásuk, amikor nem bocsátanak meg.

Másik kérdés, hogy futni hagyhatjuk-e ezeket az embereket. Erről egyedül TGM volt hajlandó keresztényi lózung nélkül elmélkedni. Nem értek vele egyet, én úgy vélem, a törvényességhez hozzátartozik, hogy egyenlő mércével mérjünk 3 és 30 év előtti gyilkosoknak büntetést. Az azonban már tényleg jó kérdés, alkalmas-e a Zétényi–Takács-féle javaslat a felelősségre vonásra. Mindenesetre szólnak érvek a futni hagyás és a felelősségre vonás mellett is, ha ezekről folyt volna a vita, lényegesen jobb lenne a szám íze.

Tisztelettel:










Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon