Skip to main content

(Harmai Gábor)

(Harmai Gábor): Tisztelt Szerkesztőség!

Eörsi János: A győztesek törvénye (Beszélő, 1991. nov. 16.)


Azt hiszem, nagyon rossz irányba ment el a Zétényi–Takács-törvényjavaslat kapcsán a vita. Súlyosan összemosódott az az erkölcsi kérdés, hogy megbocsátunk-e az ’56-os gyilkosoknak, és az a praktikus kérdés, hogy futni hagyjuk-e őket.

A kormánypártok nem akarják őket futni hagyni, ezért azt mondják, nem bocsáthatunk meg nekik, az ellenzék a futni hagyás mellett van, ezért azt mondja, bocsássunk meg.

Mindkét érvelés hamis! Ez két teljesen különböző probléma, és én erősen kétlem már azt is, hogy a megbocsátás kérdésében a magyar parlament kompetens lenne.




(Harmai Gábor): Tisztelt Szerkesztőség!

Bauer Tamás: Csak a szükséges mértékben (Beszélő, 1991. 22. szám)


Bibó István egyik központi gondolata volt, hogy a demokraták egyházellenessége és az egyház demokráciaellenessége a francia forradalom igen vészterhes öröksége. Miközben azonban az egyház a maga félelmeitől mostanra jórészt megszabadult, Bauer Tamás Csak a szükséges mértékben című írása azt igazolja, hogy némely liberális gondolkodók még korántsem. Cikkében az alábbi pontokat érzem vitathatónak:

1. Bauer szerint az egyházi igényeknek nem szabadna prioritást kapniuk az oktatási, kulturális, szociális szféra igényeivel szemben.


(Harmai Gábor): Tisztelt Szerkesztőség!


Már a második olyan cikket olvasom a szeptemberi diáktüntetés témájában, amellyel nem értek egyet. Mivel Varga Júlia és Kása Csaba („Berci, nekem szükségem volna pénzre!”, Beszélő, 40. szám; „Aki szegény, ne tanuljon!”, Beszélő, 43. szám) egymással is polemizál, úgy vélem, nem érdektelen egy harmadik álláspontot kifejteni.

Szerintem Varga Júlia téved, amikor az egyetemek állami támogatását valamiféle adománynak tartja, amit követelni nem illik. A társadalom hozott egy döntést, miszerint neki szüksége van egyetemekre.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon