Ezúttal mindenekelőtt két szépirodalmi közleményre szeretném felhívni a figyelmet.
Valódi unikális szenzáció A basófa című „japán nó-dráma, melyet az egy estén előadott öt darab közül harmadikként szoktak játszani: kazuramono, azaz női parókás darab. Szerzője Konparu Zencsiku (1405–1470).” Az idézett rövid leírás Kemenczky Judittól, a darab fordítójától származik, aki bámulatosán hajlékony és átszellemült nyelven közvetítette Zencsiku remekművét. (A szövegközléshez bőséges és valóban informatív jegyzetanyag társul a fordító és Duró Győző tollából.) Voltaképpen egy forgatókönyv, egy drámai kanavász jelenik itt meg, minden mozgás, minden akció vagy megszólalás pontosan rögzített; európai értelemben semmiképpen sem „darabról”, de sokkal inkább valamiféle rítus leírásáról beszélhetnénk. Költészet és filozófia a legfőbb hajtóerők; ebből a szövegkönyvből a szó legüdvösebb értelmében hiányzik a pszichológia vagy bármiféle vértelen naturalizmus, ugyanakkor bámulatos a dráma belső intellektualitása, a gondolatok hajnali szépsége, metafizikus bája. Opera, balett, prózai színház, filozófiai tanköltemény – káprázatos összművészet.
Kukorelly Endre H. Ö. L. D. E. R. L. I. N. címmel közreadott ciklusának címét talán nem kell különösebben kommentálni. Annyit talán mégis: valamiféle boncolásról, „egy vers vágóasztaláról” van szó, a fiatal Tandorit idézve. Az egyes betűkhöz egyes Hölderlin versek kapcsolódnak: nem fordítások, bár néhány sort magyarul is megad a költő, nem is átírások, bár sokszor transzponálja valami mássá a német szöveget; bizonyos értelemben újraírásai e költemények a nagy német verseinek. „Szövegromlások”, ám hangsúlyozottan idézőjelben. Versújrateremtések. Mindebből valamiféle mélyen szomorú, keserűen rezignált, roncsolt „őszikék” teremnek, a mindennapi rémület szívfájdító virágpréselményei. Ez most nem „gyógynövénykert”, hogy Kukorelly utolsó kötetének címét idézzem, ez most egy nagyon elhagyatott herbárium. Akárha John Cage játszana Beethoven kései szonátáit. Hogy Cage alig tudott zongorázni?! Tant mieux.
Megint nagyon szellemes volt Vladimir Macura tárcája, valamint Grendel Lajos novellája: Ami a híradókból kimaradt.
- Rábeszélő [6]