A lap márciusi számában azt írja Halász Tamás az Artus Színház Turul című előadásáról, hogy „Goda Gábor társulatvezető írta és rendezte a darabot”. Ez csak féligazság, a darabban elhangzó nem is csekély számú szöveget ugyanis én írtam, igaz, a színlapon Bán Zoltán néven szerepeltem. Az már persze tény, hogy a többszáz előadás jogdíjából egy vasat sem kaptam. De rég volt, tán igaz sem volt.
Esterházy Péter első könyvét nyilvánvalóan nem lehet újraolvasni a szerző későbbi műveiről való tudás nélkül. Hermeneutikai közhely persze, hogy egyetlen művet sem lehet ártatlanul olvasni, minden befogadás, akarva-akaratlanul, tudatában van a korábbi befogadásoknak, de jelentős művészek esetében még fokozottabban igaz, hogy a későbbi művek, éppen mert jelentősek, jelentősen átírják a koraiakat.
Az év fontos eseményeit sokatmondóan foglalja össze a Jelenkor 1976. februári számában megjelent kis hír: „1975 decemberétől havi folyóiratként jelenik meg a fiatal írók és művészek korábbi időszakos kiadványa.
Pilinszky pályáját az irodalomtörténészek általában két vagy három szakaszra osztják. De abban minden irodalmár megegyezik, hogy a jelentős stílusváltást hozó utolsó szakasz 1972-ben kezdődik, ekkor jelent meg a Szálkák című kötet. Az új ars poeticát már a könyv címe is kinyilvánítja.
Az 1972-es nagy éve volt a magyar költészetnek, ekkor jelent meg a Pilinszky „második” pályaszakaszát megnyitó nagy kötet, a Szálkák, és a Psyché, Weöres Sándor könyve. Minden jel arra vall, hogy a Psyché a költő főműve, ez a minden tekintetben unikális vállalkozás mintegy összefoglalja egész művésze tét, ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy manapság olvassák egyáltalán. Mint ahogy a költő életműve sem beszédtéma mostanában.
Valamikor a hetvenes évek végén kölcsönadtam egy barátnőmnek Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című könyvét. Nagy kincs volt a kötet akkoriban, antikváriumban is megszerezhetetlen darab. Féltettem hát erősen, pár hét múlva vissza is kértem, de a kötetnek lába kelt, ahogy, egészen más összefüggésben, Várady Szabolcs mondta volt. Eltelt még darab idő, és a barátnőméknél nagytakarítást rendeztek.
Mindenekelőtt arcok. Tizenkilenc magyar író arca Gink Károly fényképein. Hamis beállításban, hazug megvilágításban valamennyi. Bertha Bulcsu, Császár István, Déry Tibor, Fejes Endre, Galambos Lajos, Galgóczi Erzsébet, Gerelyes Endre, Illyés Gyula, Jókai Anna, Lengyel József, Moldova György, Nemes György, Örkény István, Raffai Sarolta, Rákosy Gergely, Simonffy András, Szakonyi Károly, Veres Péter, Vészi Endre. Rossz anyagból varrt zakók, ingpulóverek, utoljára az érettségin viselt nyakkendők, töprengő, az ország sorsáért aggódó, felelős tekintetek.
Amikor az 1969-ben megjelent Költők egymás közt című antológiában verseinek reprezentatív válogatásával Petri György a nagyobb közönség elé lépett, majdnem minden irodalmár számára nyilvánvalóvá lett, hogy személyében nemcsak egy rendkívüli képességű költő mutatkozott be, de egy igen erős, kérlelhetetlen, mi több kínosan öntörvényű személyiség is. Első kötete, a Magyarázatok M. számára (Szépirodalmi, 1971) még evidensebbé tette ezt.
(Rivalda 68–69. Nyolc magyar színmű. Magvető, 1970. 615 oldal)
Ebben a cikkben a Magvető reprezentatívnak elgondolt drámai antológia-sorozatának 1970-es kiadványát vonom szőnyegre. A Rivalda fantáziacímű gyűjtemény az 1968/69-es évadban bemutatott színpadi művekből közölt válogatást, a sorozatszerkesztő a kiadó igazgatója, Kardos György volt. Színpadi műveket különösen nehéz kritika tárgyává tenni az egykori előadás ismerete nélkül.
Kósa Ferenc Tízezer nap című, helyenként ma is szépnek ható filmjének zárójelenete jutott eszembe, amikor az 1969-es év költői indulásaival kapcsolatos stúdiumaimat sikerült különösebb szellemi sérülések nélkül bevégeznem. (Nem volt könnyű, a korszak búvárolója sokszor úgy érzi, sűrű fűrészporviharban fulladozik.) Ül Kozák András a tengerparton, és nagyon nézi azt a sok vizet.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 8 hét
8 év 33 hét
8 év 37 hét
8 év 37 hét
8 év 38 hét
8 év 39 hét
8 év 39 hét
8 év 41 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét