Skip to main content

Bán Zoltán András

Bán Zoltán András: Holmi, 1994. március

Folyóirat


Egészen kiválóan sikerült ez a szám. Egymás nyakára hágnak az érdekesnél érdekesebb közlemények, így bemutatásom csak a lehető legszubjektívabb lehet.

Bevallom, az utóbbi években Dávidházi Péter lett az egyik legkedvesebb szerzőm az „értekező próza” művelői közül. Nem véletlenül használom ezt a kissé avíttas szóösszetételt – Dávidházi mondatfűzésében, nem ész-, hanem nyelvjárásában van valami múlt századi mackósság, ami egészen elbűvölő filológusi charme-mel párosul.


Bán Zoltán András: Egy nemes lektűr

Könyv


„Szűrve habbal” – ez több mint regénycím – életszemlélet, egy kávéházi rendelésbe bújtatott életfilozófia. Egyben a könyv szellemi súlyának érvényes kijelölése. Ráadásul javaslat a befogadás módjára is: úgy élvezhetjük, akár egy fárasztó nap délutánján a forró kávét, cigarettázgatva egy karosszékben. Van valami léhán kulináris a Hunyady Sándor-féle beszédmodorban: a lányka szőke, mint a madártej, a férfinak mazsolafényű szeme van, főnökének a bőre zöldes, akár az olajbogyó.

Bán Zoltán András: 2000 1994/2.

Folyóirat


Ezúttal mindenekelőtt két szépirodalmi közleményre szeretném felhívni a figyelmet.

Valódi unikális szenzáció A basófa című „japán nó-dráma, melyet az egy estén előadott öt darab közül harmadikként szoktak játszani: kazuramono, azaz női parókás darab. Szerzője Konparu Zencsiku (1405–1470).” Az idézett rövid leírás Kemenczky Judittól, a darab fordítójától származik, aki bámulatosán hajlékony és átszellemült nyelven közvetítette Zencsiku remekművét.


Bán Zoltán András: Egy úrinő

Könyvek négyszemközt


Régóta és jól ismerem Kádár Erzsébet novellisztikáját. Még Vas István ajánlotta, nem személyesen, de egyik pontos rajzú és biztos ítéletű vázlatában, mely most is ott áll a kötet elején. Valószínűleg a legjobb írás Kádár Erzsébetről, mindmáig ott lobog benne a felfedezés öröme, a megosztásra oly fontosnak vélt élmény friss mámora: olvassátok, olvassátok Ti is! Az először 1948 márciusában publikált rövid esszé alaptételét nem kezdhette ki az idő vagy a megváltozott ízlés: az írónő a Vas István szívéhez oly közel álló kismesterek közé tartozott, ám e nemben egyike volt a legnagyobbaknak.

Bán Zoltán András: Elemi

Könyvek négyszemközt


„Hát barátunk Petri György is ötvenéves lett…” – kezdhetném a Der Untergehert író Thomas Bernhard parodizálásával. (Én meg közben negyven.) Semmi okom, hogy az ilyenkor szokásos módon az olvasó elnézését kérjem az efféle intimkedésért, személyes hangért. És különösen nincs rá okom e lap hasábjain, melynek története, szellemisébe oly sok szállal kötődik költőnkéhez. Ám ha belegondolok, ez „nem valami jaj de személyes” – miként az új könyv egyik dermesztő gyászverse megállapítja (Göröngy). Hisz „személyesen” jószerivel alig ismerem Petrit, talán ha háromszor söröztünk együtt.

Bán Zoltán András: Jelenkor, 1994/1.

Folyóirat


Nagyon szép a lap első oldalán tündöklő Petri-vers, megkapó és szeretetteljesen odahajló „az agg bárdot”, az ötvenévessé lett barátját és pályatársát köszöntő Várady Szabolcs-kisesszé, és igen szellemes, nagyvonalúan „történelemhamisító” Borislav Pekic elbeszélése, Az EMBER, AKI HALÁLT EVETT, de most mégis a folyóirat teoretikus jellegű közleményeiről szeretnék legelsősorban beszélni. Van valami, nem is olyan nagyon rejtett összefüggés, egybecsengés az e nembe tartozó írások között, közülük háromra hívom fel mindenekelőtt a figyelmet.

Bán Zoltán András: 2000, 1994. január

Folyóirat


A 2000 szerkesztősége megint kitalált valamit. Urbi et orbi címmel beindították városajánló rovatukat elsősorban nem budapesti olvasóik részére, és mivel egy idő óta, sajnos, e körbe számíthatom magamat is, érdekelt vagyok. Nos, a Simplicissimus fedőnevű vároském, nevét alaposan meghazudtolva, igen széleskörű anyagismeretről tesz tanúbizonyságot.

Bán Zoltán András: Cini vagy Ferenc?

Könyvek négyszemközt


Durván szólva: kétféle irodalmi naplófajtát ismerünk. Az elsőt feltételesen regénynaplónak nevezném. Inkább századunkban divatos, bár Dosztojevszkij Az író naplója című cikksorozata fontos előfutár. Esszéregénynek is mondhatnánk, benne csak elhanyagolható súllyal szerepelnek a szerző hétköznapjai, keveset tudhatunk meg így az író evési-ivási szokásairól, találkozásairól, szerelmi intimitásokat is csak elvétve búvárolhatunk: az élet-világ gondolat-világgá válik. Az eszmék kerülnek a középpontba, feltárulnak a műhelytitkok, fény derül az alkotás kínos és nehézkes folyamatára.

Bán Zoltán András: Karneváli párttörténet

Könyvek négyszemközt


Az 1943-ban született, 1975-től emigrációban élő, majd 1989 tavaszán hazatért Szasa Szokolov most mutatkozik be a magyar olvasóknak. Ez a harmadik regénye, az elsőt (Bolondok iskolája) Vladimir Nabokov támogatta, azóta csaknem minden európai nyelven megjelent, a második (Eb és ordas közt) a szakértők szerint sajnos lefordíthatatlan. A szerzőt manapság a legnagyobb élő oroszok közé számítják, de félek, hogy nálunk mégsem lesz valódi sikere.

Bán Zoltán András: Kétszemélyes téblábolás

Könyvek négyszemközt


Teknősbékatempóban bár, de mégis pótolgatjuk hiányainkat: az először 1970-ben publikált, de valószínűleg jóval korábban írt regény végre magyarul is olvasható. Köszönet mindenekelőtt Romhányi Török Gábornak, aki évek óta szívósan és lankadatlan invencióval magyarítja Beckett lefordíthatatlannak látszó prózaszövegeit.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon