Skip to main content

Bán Zoltán András

Bán Zoltán András: Félholt lelkek

Könyvek négyszemközt


Recenzióm címe félreérthetetlen utalás. Hisz Venyegyikt Jerofejev először 1970-ben, két (!) példányban megjelent regénye – valószínűleg a világirodalom legmélyebb alkoholizmusábrázolása – már alcímében is egyértelműen rájátszik Gogol fő művére. A Moszkva-Petuski „poémának” nevezi önmagát, ugyanez a műfajmegjelölés állt a Holt lelkek első kiadásának címlapján. (A magyar kiadások hajlamosak megfeledkezni erről, és nem járt jobban sajnos Jerofejev sem.) Nem regény hát, nem is kisregény, és a legkevésbé sem nagyra nőtt elbeszélés.

Bán Zoltán András: Három regény keres egy szerzőt

Könyvek négyszemközt


Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

mindenekelőtt az itt jelen levő és távol levő szlavistáktól kell elnézést kérnem, hogy illetéktelenül belekotyogok a szakterületükbe, hisz magam jószerivel egyetlen értelmes orosz mondatot sem tudnék eldadogni, legfeljebb ezt: nyikto nye atszusztvujet… Ám az is kétségtelen, hogy kamaszkorom óta szenvedélyes rajongója vagyok a Thomas Mann által „szentnek” nevezett orosz irodalomnak, magyarul és később németül igyekeztem minden számomra fontos szöveget elolvasni e tárgyban, bár nyilván így is rendkívül hézagos az anyagismeretem.


Bán Zoltán András: Az Európa Kiadó újdonságaiból II.

Szent Sebestyén védencei
Könyv


Gazdagon dokumentált, használható névmutatóval és bibliográfiával ellátott, franciául 1989-ben megjelent (tehát nagyon friss és a homoszexualitás védelmének legutolsó állapotát tükröző) könyvében a nyíltan „uranista” regényíró és kulturhistorikus felteszi a kérdést: vajon a természet vagy a kultúra terméke-e a homoszexualitás? Ám azonnal úgy dönt, hogy ez álkérdés.

Bán Zoltán András: Holdbéli viszonyok

Könyvek négyszemközt


Másnapos könyv. Koszlott táj, elbárgyult, szétivott agyak, a farkasszürke háttér előtt alig pislákoló tudatú kreatúrák, Istentől, Ördögtől, hatóságtól elhagyott világ. Az Idő lucskos, nehéz, alig lehet valamivel agyonütni két pohár felhajtása között. Feledést, mámort nem hozható vedelések: ugyanannak a rosszullétnek örök visszatérése. Mindig másnap van: a végtelen ideje tartó hányinger kimerevített pillanata.

Bán Zoltán András: Kortárs, 1994/5.

Folyóirat


Mindenekelőtt két írásra hívnám fel a figyelmet. Szántó Piroska folytatja nagyszerű, elegáns és valódi prózaírói erényeket megvillantó önéletrajzi karcainak sorozatát. Ezúttal az ötvenes évek egyik nagy kalandját rajzolja meg, Vas István kilépését a pártból. Hatalmas vállalkozás volt, hisz sikeres végrehajtásához nemcsak Toldi Miklós-i, de Bolond Istók-i erények is szükségeltettek. Minderről Szántó Piroska oly ízesen, irigylendő nagyvonalúsággal ír, hogy már-már csodát tesz: megkedvelteti az olvasóval ama rémkorszakot.

Bán Zoltán András: „…annyi a naivitás, hogy megpróbálom”

Szilágyi Andorral beszélget Bán Zoltán András


Ez az első interjúd, úgymond?

Ez. Nem igazán szeretem ezt a műfajt.

Pedig ha az ember interjút ad, forog a neve, benne van az irodalmi életben…

Az irodalmi élet és én nem igazán vagyunk egymásra kíváncsiak. A hetvenes években, amikor én kölyökkutya voltam, az irodalmi élet számomra nem volt valami vonzó, és azóta sem az. Ha valaki idejében olvasta a Mester és Margaritából a Tömegsír jeleneteit, akkor nem nagyon vágyódik az irodalmi életbe.






Bán Zoltán András: A megtalált hang

Könyvek négyszemközt


A hetvenes évek közepe-vége táján a közönség és a kritika egyaránt úgy észlelte, hogy az irodalmunkban hagyományosan vezető szerepet játszó költészet helyét a próza vette át. E folyamatnak mindannyian tanúi voltunk, így elég ha most csupán felsoroljuk a legfontosabbnak látszó neveket: Bodor Ádám, Esterházy, Hajnóczy, Kertész Imre, Konrád, Kornis, Krasznahorkai, Márton László, Mészöly, Spiró, valamint a regényíró Tandori.

Bán Zoltán András: Az igaz és a valódi

Könyvek négyszemközt


Egy Simonffy Andrásról írott régebbi kritikámban feltettem a kérdést: vajon mi maradt meg olvasnivalóul a 60–70-es évek magyar prózájából? A kérdés csak részben volt szónoki, hisz sem akkor, sem most nem tudom rá a választ. Hová tűntek az akkoriban oly nagy visszhangot kiváltott és lényegileg minden más helyett is álló regények? (Helyett, hisz szamizdat próza nem létezett hazánkban, és hiányzott a nyugati bestseller is.) Hol a Hideg napok, a Próféta voltál szívem, a Makra?

Bán Zoltán András: Holmi, 1994/4.

Folyóirat


Ezúttal nagyon erős a versrovat. Mindenekelőtt itt vannak József Attila „öregkori versei”, ezek a most élő magyar költőktől származó, ám képzeletben a nagy elődnek tulajdonított versek. A jegyzet szerint az ötlet Zelki Jánosé, a gyűjteményt a könyvhétre jelenteti meg a Cserépfalvi Kiadó. Az idea rendkívül frappáns, ám fölöttébb problematikus egyben. Hisz nyilvánvaló, hogy József Attila, bár fiatalon, de megírta azokat a bizonyos „öregkori költeményeket”, a kései stílus ugyanis nem életkor kérdése, hanem a világérzékelésé.

Bán Zoltán András: Lettre internationale

1994. tavasz
Folyóirat


Az új szám anyaga két gondolati centrum köré szerveződik: Morál és politika; valamint egy kérdés: A világmegváltás szünetel? Utóbbira az lehet a válasz: hála Istennek! Mert ha az értelmiségi nyüzsögni kezd, s mert „izgága, azt hiszi, a lázmérőben ő a higany” (Petri), akkor rendetlenség és zűrzavar támad, a kívánatosnál és szükségesnél nagyobb mennyiségű vér tolul az agyakba, és már itt carmagnole-ozik ablakunk alatt a forradalom. Rosszabb esetben az ellenrevolúció.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon