Skip to main content

Lettre internationale

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
1994. tavasz
Folyóirat


Az új szám anyaga két gondolati centrum köré szerveződik: Morál és politika; valamint egy kérdés: A világmegváltás szünetel? Utóbbira az lehet a válasz: hála Istennek! Mert ha az értelmiségi nyüzsögni kezd, s mert „izgága, azt hiszi, a lázmérőben ő a higany” (Petri), akkor rendetlenség és zűrzavar támad, a kívánatosnál és szükségesnél nagyobb mennyiségű vér tolul az agyakba, és már itt carmagnole-ozik ablakunk alatt a forradalom. Rosszabb esetben az ellenrevolúció. És a világjobbítás nevében máris hullik a férgese – hisz az emberiség üdve nevében a világmegváltók hajlamosak néhány millió hullától nagyvonalúan eltekinteni.

Diderot irtózott a forradalomtól. Legalábbis ezt sugallja Hans Magnus Enzensberger szellemes (de nem elég gondolatgazdag) „mennyei riportja” a nagy francia felvilágosítóval. A meglehetősen túlírt jelenetben így kiált fel a híres fővilágosító: „Csak nem képzeli, hogy egy forradalom a józan ész szabályai szerint zajlana?” Mert hát ott a kérdések kérdése: „Ki világosítja fel a felvilágosítókat?” Amely figyelemre méltóan egybecseng Marx híres tézisével, miszerint a nevelőket is nevelni kell. És talán ott volt a legfőbb hiba, hogy a diderot-i kétely a legkevésbé sem kínozta Marxot, hogy ti. ki fogja nevelni a nevelők nevelőit? És így tovább a végtelenségig…

Marxról közvetlenül is szó esik a lapban, Derrida legújabb Marx kísértete című könyvéből közölnek egy részletet. Úgy hírlik, a francia sztárfilozófus részben rehabilitálni kívánja rég elhalt német pályatársát – az itt publikált szövegből ez kevéssé derül ki, ám a „korunk tíz csapásáról” írt elemzés fölöttébb figyelemre méltó.

Ezek egyike az etnikai háború. „Híveiket archaikus fantazmák és ideák vezérlik, mint a közösség, a nemzetállam, a szuverenitás, a határok, a rög, a vérség.” Így Derrida. Hát persze, hogy azonnal Boszniára gondolunk. A múlt év júliusában Susan Sontag Szarajevóba utazott, hogy megrendezze ott Beckett Godot-ra várva című drámáját. A bemutató augusztus 17-én volt, az amerikai hölgy úgy látta jónak, hogy csak az első felvonást vigye színre. Sokan sírtak. Talán túlzott frivolitás a részemről, hogy ironizálok a remek esszéista vállalkozása és útibeszámolója fölött, de úgy érzem, Szarajevó a posztmodern, posztbaloldali értelmiség nosztalgikus tárgya lett Nyugaton, régi frontharcosok legújabb csócsálni valója. Hasonló ez ahhoz, amiről Semprun írt egykor: a polgárháborús Spanyolország az ötvenes évek értelmiségének régi szép emléke. Meglehetősen ízléstelen dolog. És politikailag kínosan átgondolatlan: Sontag a Godot-várást a Clinton-várással azonosítja, de nem hiszem, hogy komolyan számolt volna egy esetleges amerikai bombázás következményeivel. Talán célszerűbb (és szellemesebben igaz) lett volna Kavafisz A barbárokra várva című versét felolvasni a legkülönfélébb nyelveken. Ám a legújabbkori történelem még erre is rácáfolt, hisz a barbárok, Kozirev vezetésével, ezúttal valóban megérkeztek… Susan Sontag egy „zöld” kékharisnya.

A legjelentősebb publikáció Thomas Bernhard A világjobbító című drámája Tandori Dezső fordításában. Kétségbeejtő humorú bohózat: a kopasz világmegváltó legfőbb problémája, hogy mennyire lágy (vagy kemény) a tojás, elég édes-e a mártás, hogy hány egér (vagy patkány) esett a csapdába és hogy azt a bizonyos öltönyt Trierben viselte, vagy sem. (Nota bene: Marx Trierben született – vajon véletlen utalás ez?) E világszemlélet jellemzésére hadd idézzek egy máshonnan származó Th. Bernhard-mondást: „Akinek a halálos ágyán sikerült egy tiszta vígjátékot írnia, annak minden sikerült.”

A világmegváltókon csak röhögni lehet.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon