Skip to main content

Bán Zoltán András

Bán Zoltán András: A bibliás fiatalember


A mára élő magyar klasszikusnak, mi több, világhírűnek tekinthető Nádas Péter éppen harminc éve jelentette meg első kötetét a Szépirodalmi Kiadónál. A címadó kisregényen (A Biblia) kívül még egy hosszabb novellisztikus szöveget tartalmazott a könyv, ennek A pince a címe. Az impresszum szerint a kis fekete műbőr borítású kötetke 3900 példányban jelent meg, ami egy közepesen sikeres író merész vágyálma manapság, akkoriban viszont kimondottan alacsony példányszámnak volt mondható. Árként 11 Ft van feltüntetve, ehhez nem kell kommentár.

Bán Zoltán András: Rozsdatemető


Ha jól emlékszem, a Rozsdatemetőt az egyetem alatt olvastam először, de untam, semmit sem jelentett a számomra; azt gondoltam, hibátlanul rossz regény, ne foglalkozzunk vele. Most megint elolvastam, kétszer is, untam ezúttal is, de két kérdés foglalkoztatott: mi okozhatta a könyv példátlan sikerét megjelenése idején; továbbá, hogy vajon rendelkezik-e a regény valaminő esztétikai értékkel, magyarán szólva olvasható-e még egyáltalán, ha irodalomszociológiai helyi értékétől eltekintünk?

Bán Zoltán András: Sarkadiról


Ugyan ki olvassa ma Sarkadi Imre műveit!? Drámáit (talán az Oszlopos Simeon kivételével) nem játsszák, és nem is valószínű, hogy visszakerülnek a repertoárba. Prózaíróként is halott, emlékezetem szerint kritikai munkában még díszítőelemként sem írták le a nevét az elmúlt öt (tizenöt?) évben. Szóval az egykor oly kitüntetett figyelemmel kísért Sarkadi mára végleg bukott szerzőnek látszik, kérdés, jogos-e a közönség és az irodalmi közvélemény ítélete?

Bán Zoltán András: A valóság ördöge


Hasonmásaim kettős életemben – ez lehetne E. T. A. Hoffmann életének és művészetének jelmondata. Az élet és a művészet, költészet és valóság szétválasztása esetében különösen torz eredményre vezetne, hisz életművét leginkább éppen az teszi oly meghökkentően sokértelművé, hogy hétköznapiság és költői szárnyalás, prózaiság és nekilódult képzelőerő, vaskos realizmus és transzcendentális irónia, groteszk földhözragadtság és harsány kolonnái megfestett mesevilág egyszerre, egyidejűleg lép fel bámulatosán sokműfajú epikájában.

Bán Zoltán András: Az első Ottlik-vita


Az Iskola a határon 1959-ben jelent meg először. Szinte minden kritika fontos könyvként üdvözölte, bár a regény valódi jelentőségét csak a hatvanas évek közepétől ismerték fel. Volt azonban egy érdekes, de mára elfelejtett vita a regény kapcsán, ezt fogom most ismertetni. A disputát Hermann István kezdte az Élet és irodalom 1960/25. számában, jó sokáig várt, hiszen a támadásához ürügyet szolgáltató cikk (Kéry László kritikája ugyane hetilapban, 1959/49. szám) már legalább fél éve megjelent.

Kérynek tetszett a könyv: fölényes nyelvkezelés, briliáns írói megoldások.


Bán Zoltán András: Hátrébb az agarakkal, író urak!

Különvélemény Jerofejevhez


1899. november 5-én egy Itáliából Magyarországra tartó vonaton, már horvát területen, valahol Károlyváros magasságában, egy középtermetű, Nietzsche-bajszú férfi bement a kupé végén elhelyezkedő toalettbe, és pár hete beszerzett revolverével főbe lőtte magát. Péterfy Jenőnek hívták, a XIX. század legérzékenyebb, legszellemesebb, legmélyebben gondolkozó magyar kritikusa volt.

Meggyőződésem, hogy Péterfyt a magyar írók ölték meg.


Bán Zoltán András: Az érett Eörsi

Könyvek négyszemközt


Mindenekelőtt  sietek  kijelenteni:  ez Eörsi eddigi pályájának legmélyebb, legátgondoltabb, legsokoldalúbb, legegységesebb, legaranyosabb könyve. Ein Hauptwerk, hogy a szerző kedves nyelvén szóljak. Eörsi legfontosabb témáinak összefoglalása, életének summája egyben. Kissé patetikus szavaim persze igencsak távol állnak az írótól. Hisz Eörsi éppen az a gondolkodó, aki a bohócsipkát és a keménykalapot egyként tökfödőnek tekinti. Minél virtuózabb váltogatásuk az esendő kobakon – talán ez Eörsi István írói küldetése. A befejezettségtől irtózik.

Bán Zoltán András: Broccoli hazamegy

Könyvek négyszemközt


Vajon miféle olvasói visszajelzésekre számíthat, aki debütáló könyve főhősének a Broccoli Atanáz nevet adja? Másképpen fogalmazva: komoly igénye van rá, hogy mindent elhiggyünk neki? Hisz, ha elfogadjuk e nevet, nem kételkedhetünk többé viselője irodalmi létezésében, és mivel a szöveg kikezdhetetlenül egyetlen nézőpontból, Broccoli szemszögéből íródott, nem kérdezhetünk rá immár világának valódiságára sem.

Bán Zoltán András: Nincs vége a kritikának

Fejgép


Angyalosi Gergely egyike legkedvesebb pályatársaimnak: nem gyötörnek különösebb kételyek, amikor bevallom, mert e rovat vállaltan szubjektív hangvételű. És még az intimkedéstől sem kell tartanom, hisz személyesen nem is ismerjük egymást, tehát e barátság merőben szellemi. Cikkeit mindig a legelsők közt olvasom el, ha meglátom egy folyóiratban.

Bán Zoltán András: Panaszkönyv

Könyvek négyszemközt


Egyre szilárdabb a meggyőződésem, hogy a mai magyar próza történetének talán legsúlyosabb válságát éli, melyhez csak a kiegyezés és a Nyugat fellépése közti évtizedek szellemi sivataga hasonlítható. És ami igazából tragikomikus: sem maga az epika, sem a kritika nem hajlandó ezt tudomásul venni, mondhatni meg sem pendíti a kérdést. Mintha senki sem törődne azzal, hol is élünk voltaképpen. Mert mit sem ér az a próza (és kritika), amelyik meg sem kísérli a válaszadást erre a – természetesen megválaszolhatatlan – kérdésre.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon