Skip to main content

Bán Zoltán András

Bán Zoltán András: Ilyenkor ősszel

(Néhány mondat Gottfried Kellerről)


Ilyenkor ősszel szívesen térünk be kedves antikváriumaink egyikébe. Mostanában gyakran megfordulok a FÜST Antikváriumban (VIII., József körút 59–61.); ez a kis üzlet a régebbi pangás után meglehetős fejlődésnek indult, a személyzet fiatal, könyvbarát, és nyilvánvalóan kedveli a vevőket, a hangulat barátságos, csak egy pohár tea hiányzik még a teljességhez – ez a szűkös tér miatt bizonyára csak nehezen megoldható.

Bán Zoltán András: „Szarajevóból nincs kiút”


Mindenki Szarajevóról beszél, de senki nem szól Ivo Andricról, e város és a bosnyák világ legnagyobb krónikásáról – megint egyszer nem értek valamit. Azt mondják, fegyverzörgésben hallgatnak a múzsák – nem igaz, éppen a harc idején rikolt fel hangjuk a legélesebben. (Mellékesen megjegyzendő: életművének legjavát a II. világháború alatt írta Andric, Belgrádban, a legnagyobb visszavonultságban.) Belelapozok a táskámban örökké magammal hurcolt könyvek egyikébe: Omér pasa, az Európa adta ki Csuka Zoltán fordításában 1984-ben.

Bán Zoltán András: Virágnyelven

Könyvek négyszemközt


Három éve jelent meg az utolsó Déry-könyv (Börtönnapok hordaléka), és most ismét egy karcsú kötetecske a hagyatékból – akár az előző –, a fáradhatatlan filológus, Botka Ferenc jóvoltából. A Déry-életművet övező hallgatás csak egyre inkább nőtt az eltelt időszakban, így – sajnálatos módon – kénytelen vagyok részben megismételni a börtönnapló kapcsán írott régi recenzióm néhány gondolatát.

Ha Lukács György, a jelenlegi magyar filozófiai gondolkodás „döglött kutyája” (hogy Marx közismert Hegel-aforizmáját parafrazeáljam), akkor az irodalomé minden bizonynyal Déry Tibor.


Bán Zoltán András: Az utolsó jugoszláv emlékezete

(Az Ex Symposion Danilo Kis-emlékszáma, 1993. 3–4. szám)


Első élményünk a bámulaté. Mert valóban kápráztató az az anyag, melyet a megújuló folyóirat szerkesztői több jugoszláviai nemzedék halványáról, „az utolsó bohém”-ről, az örökké cigarettázó, szüntelen lobogásban élő balkáni charmeurről, vagyis Daniio Kisről egybegyűjtöttek. Bámul legelőször a szem: az író hagyatékából közölt többtucatnyi fénykép legalább annyi lényegeset árul el személyiségéről, mindenkit rabul ejtő hatásának titkáról, mint a novellák vagy a visszaemlékezések, elemzések.

Bán Zoltán András: Minden tegnap volt

Könyvek négyszemközt


Tandori Dezső élete, akár a nyitott könyv. Vagy fordítva: nyitott könyvek sora Tandori Dezső élete. Saját életét egyidejűleg éli és írja: költészet és valóság viszonya így nem probléma többé, hiszen a kettő egy. Nem alkalmazhatjuk hát művészetére Jean Paul Sartre finom megkülönböztetését, aki azt próbálta nyomon követni, hogyan lett Gustave Flaubert-ből, a roueni körorvos fiából „Gustave Flaubert”, a Madame Bovary és az Érzelmek iskolája szerzője.

Bán Zoltán András: A kényelmetlen Eörsi

Könyvek négyszemközt


A könyv szerves folytatása a szerző előző publicisztikai gyűjteményének (Bedobom a törülközőt, 1989), ahogy Eörsi önironikusan írja, „kisiklás”, vagyis a sajtószabadság terméke. Úgy tűnik, Eörsi még mindig kissé bizonytalanul érzi magát a cenzúra nélküli világ légkörében, mintha visszavágyódna ama „termékeny, szép időkbe”, melyekben csakis trükkökkel, kacsázásokkal, „ürügyekkel” lehetett farba rúgni az éppen aktuális idiótát.

Bán Zoltán András: A teória csábítása

Radnóti Sándorral beszélget Bán Zoltán András


Walter Benjamin írt Gyermekévek Berlinben címmel a századforduló táján memoárt. Ha te is megírnád a magad Gyermekévek Budapestenjét, az miről szólna?

Az ötvenes évek budapesti gyermekévei… nekem nagyon jó gyermekéveim voltak.

Jó anyagi viszonyok között éltetek?

Még megvolt az a polgári réteg, amelyik ugyan kezdett nagyon lerongyolódni, de még fenntartotta polgári szokásait, a háziorvos tartásának a szokását is.






Bán Zoltán András: Kornis Mihály: Napkönyv l–ll–lll


„Végre írok. Ha szart is.” Ez a tömör és persze azonnali cáfolatra ingerlő értékítélet saját írói teljesítményéről Kornis Mihály prózai sorozatának e havi, harmadik részében olvasható. És aztán a gyötrődő tépelődés: „Miért nem jó az, amit írok? Vagy jó?” Nehéz helyzetbe hozza hát Kornis a kritikust.

(Csokits János), Bán Zoltán András: [Olvasói hozzászólás és szerkesztőségi válasz]

Bán Zoltán András: Egy félbarátság regénye (Beszélő, 1993. január 30.)


Kritikus vagy skalpvadász?

Bán Zoltán András Pilinszky Nyugaton című könyvemmel foglalkozik, amelyben a költő 32 levelét adtam közre. Nem szokásom bírálatokra válaszolni, most teszem először, de a recenzió olyan gyanúsításokat tartalmaz, amelyekre felelnem kell, ha nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy hallgatásom beleegyezés. Megragadom az alkalmat, hogy a recenzens néhány téves állítását is helyreigazítsam.

Bán az invektívák és gúnyiratok klasszikus elvét alkalmazza: merészen kell rágalmazni, valami mindig ott ragad.




Bán Zoltán András: Egy félbarátság kisregénye

Könyvek négyszemközt


Zavarba ejtő könyv a Csokits Jánosé! Mert eredményei bár számosak, adatai megbízhatóak, beszámolói hitelesek, elemzései többnyire pontosak, pszichológiai megfigyelései gyakran árnyaltak, mindezen örömeinket igencsak megkeserítik a krónikás sokszor kicsinyes „filológiai” tüsténkedései, személyeskedő megjegyzései, Pilinszky magánéletébe már-már illetéktelenül beleszóló véleménynyilvánításai – mindaz tehát, mely sokkal inkább vall egy féltékenykedő szerelmes kisajátítási törekvéséről, mint egy költői fegyverbarát tapintatos útegyengetéséről.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon