Skip to main content

Bán Zoltán András

Bán Zoltán András: Darvasi Szív Ernő

Fejgép


Aligha vitatható, hogy a hónap novellistája Darvasi László. Már termékenysége is mellbevágó: egy-egy elbeszélés a Holmiban, illetve a Jelenkorban, két novella a Nappali házban, továbbá hat kispróza az Alföldben A legújabb rövid történetek ciklusból. Ily mérvű íráskedv bizonyára unikális jelenség jelenkori irodalmunkban. Szóval Darvasi a legkevésbé sem szenved anyaghiányban, mindig akad egy elbeszélésre méltónak ítélt története, mindig talál egy plasztikusnak vélt szituációt, egy megfestésre érdemes emberi arcot.

Bán Zoltán András: A legnagyobb szocialista realista

Könyvek négyszemközt


A szépen kiállított kötet rövidebb-hosszabb novellákat, továbbá apróbb prózai futamokat tartalmaz Szolzsenyicin írói indulásának éveiből, abból a korszakból tehát, melynek vitathatatlanul az Ivan Gyenyiszovics egy napja a legjelentősebb műve. Szenzációs pályakezdés volt valóban, és nem pusztán politikai pikantériái miatt.

Bán Zoltán András: Egy vasgolyó

Könyvek négyszemközt


A Hafner Zoltán szöveggondozásában megjelent és jól tájékoztató jegyzeteivel ellátott kötet az eddigi legteljesebb gyűjtemény Pilinszky interjúiból. Az első dátuma 1965, az utolsó 1981-ben készült. Egymás után sorakoznak a kérdések és a válaszok, hosszabb, pályakép jellegű beszélgetések, alkalmi megnyilatkozásokkal váltakoznak, cserélődnek a riporterek és a helyszínek, az egyiket a rádióban sugározzák, a másikat a televízióban – Pilinszky azonban soha nem változik. És hát – szellemi értelemben – nincs szó itt semmiféle párbeszédről.

Bán Zoltán András: A föltehető kérdések

Fejgép


Wittgenstein-gyakorlatok II. címen jelentek meg Kertész Imre naplójegyzetei a Kritika szeptemberi számában – nekem ez volt a hónap legfontosabb prózai közleménye.

Kertész Imre komoly író. Szándékom szerint ez nem elsősorban értékmegállapítás, mindenekelőtt gondolkodásának, művészetének fajtáját, természetét kívánja jellemezni. Komoly, és nem komor.


Bán Zoltán András: Egy fordítás közönséget keres

Fejgép


A hónap esszéjét számomra Nádasdy Ádám írta meg a 2000 augusztusi számában. Igazi angolszász szöveg – nemcsak tárgya, a Szentivánéji álom újrafordítása miatt; hallatlanul nagy, ám soha nem hivalkodóan használt anyagismeret; személyes, de soha nem intimkedő intonáció; egy pillanatra sem álszerénykedő magabiztosság, mely alkatilag képtelen rá, hogy dölyfös legyen.

Bán Zoltán András: Nevetés a sötétben

Könyvek négyszemközt


Remek dolog, hogy egyre-másra jelennek meg magyarul Nabokov regényei. (Ideje lenne már esszéiből is egy válogatás.) Alig egy hónapja beszéltünk a Baljós kanyarról, és íme itt az 1931-ben oroszul írt „metafizikus lektűr”, mely 1938-ban jelent meg angolul, természetesen a nyelvzseni szerző saját fordításában. Az új cím, Laughter in the Dark egyben recenzióm címe is. Feltehetően jobban érvényesíti a nabokovi eszményt, miszerint egy regény címe mindenekelőtt nem annak cselekményét, de színét hivatott megjeleníteni.

Bán Zoltán András: Egy süllyedő szigetről

Könyvek négyszemközt


Sokak szerint a történetmondás a dernier cri. A „szöveggyártás” teoretikusai és művelői egyként fáradni látszanak, és mintha mindenki azon lenne, hogy érzékletesen előadjon egy épkézláb történetet. De míg a „szöveggyártásra” kevésbé, erre bizony születni kell. Minden jel arra utal, hogy a Bácskából néhány éve ideszármazott Majoros Sándor született történetmondó, vérbeli epikus. Történeteit nem kreálja vagy keresi, de magában hordozza, együtt él velük. Így aztán művészetében nincs semmi „csinált” elem, nem megerőszakolni, de megérteni, feltárni és közvetíteni kívánja saját anyagát.

Bán Zoltán András: A téboly stílusa

Fejgép


A múlt hónap prózai közleményeiből messze kiemelkedik Vladimír Nabokov regénye a Nagyvilágban. Az 1947-ben íródott Baljós kanyar eredeti címe (Bend Sinister) a magyar olvasó számára mindenekelőtt Bodor Ádám legutóbbi remeklését idézi. Akár a Sinistra körzet, az orosz író angolul fogalmazott regénye is egy totális diktatúra működését állítja a cselekmény bonyolításának középpontjába. Ám maga a történés itt sem különösebben lényeges, és nyilvánvaló, hogy legyenek bármily vérlázítóak a történetek, nem azok elbeszélése volt a megírás legfőbb indítéka.

Bán Zoltán András: A fejfájás ellen

Könyvek négyszemközt


A történetmondás iránti bizalom (vagy bizalmatlanság) – e kérdés körül forog az elmúlt két évtized epikus gondolkodása. Vannak-e még történetek, és ha igen, akkor elmondhatók-e? E két kérdés persze voltaképpen egy. Mert ha létezik történet, akkor jelen van a történetmondó is, ha van egy történetnek hordozója, akkor a történet elmondható. De kicsoda a történethordozó? Thomas Mann öregkori válasza viszonylag egyszerű volt: a narrátor az Elbeszélés Szellemének megtestesítője. Ám ez a felelet meglehetősen metafizikus.

Bán Zoltán András: A galléros kísértet

Könyvek négyszemközt


A kötet huszonöt év kisepikai terméséből válogat, reprezentatív vállalkozás tehát: íme Bereményi Géza novellaírói pályaképe. A könyv nem tartalmazza az egyes darabok keletkezésének dátumát – valószínűleg szándékosan döntött így a kiadó és a szerző: mindenekelőtt az egységet, az elbeszélések összefüggését, szervességét kívánták hangsúlyozni. Eltekintettek tehát az ún. fejlődés bemutatásától, a könyv szellemi vonala nem a zsengéktől, a tehetséges kezdeményezésektől induló egyenes, mely a kiforrott, a véglegesre csiszolt mestermunkákhoz vezet.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon