Bár a szerzőiket évszázadok, helyszíneiket kilométerek százai választják el egymástól, mégis valami hasonlóról szól a Hamlet miskolci és A kétfejű fenevad szolnoki bemutatója: a játék kényszeréről és reményéről. Mintha mindkét előadásban az élet kiutakat kereső színjátékosai szerepelnének.
Hamlet előjátszik a színészeknek. A vándortársulat színpadára lépve valódi komédiássá vedlik. A kényszerből vállalt, álcaként használt alakoskodás után megérzi néhány pillanatra a játék örömét is. Az őrület bohócjelmezéről bizonyossá válik, hogy a kényszerű bolond keserű bölcsességét takarja. Nagy Viktor rendezésében hangsúlyosak azok a pillanatok, amikor a címszereplő alakot vált. Látni, mikor kezd el játszani Hamlet, mikor lép fel az őrületnek zaklatottságból és megvetésből ácsolt színpadára, hogy a kiismerhetetlenség bohócgúnyájában mérje fel a többieket: a balgatag korhelyeket, a bölcselkedő ostobákat, a szeretni gyáva szemérmeseket. Szép pillanat, amikor Hamlet (Szervét Tibor) fürkészően Ophéliára (Orosz Anna) tekint. Tudja, hogy a háttérben Claudius (Földi László) és Polonius (Szegedi Dezső) hallgatózik. A néma gesztus mintha azt üzenné a tőrbe csalás eszközéül használt egykori kedvesének: leplezd le őket, s felfedem magam előtted. Lehetnénk társak is a játékban. Hamlet bepillantást enged álarca mögé Ophéliának, hogy a lány felismerje e baljós játszmában a játékot és a játékost is. De a lány nem tudja, hogy játszanak vele, és nem érti meg a szembeszédet, nem jut el hozzá az őszinte segélykérés. Ophélia hisz a látszatnak, így nem férkőzhet hozzá senki, aki játszik. Hamlet sem, akinek fájdalom és csalódás minden játék: az életét veszíti el benne; a többiek sem, akik épp az életüket akarják megnyerni játszmáikkal: játszanak az örömmel, evődnek a szerelemmel, bitorolják a hatalmat, győzni akarnak gátlástalan ármánykodások árán. Élvezd az életet! – súgja Claudius a baráti öleléssel útra bocsátott Laertesnek (Horváth Lajos Ottó). Egyik korhely üzen így a másiknak. Egyiküknek sem több a tét, mint az örök életűnek remélt pillanat öröme.
Az élet komédiásaival azonban – bármelyik oldalon állnak is – a pusztulás játszik keserű végjátékot. Csalások és csalódások ugyanoda vezetnek: eszményekért és téveszmékkel hadakozva egyformán a halált nyerik el mindannyian.
Nagy Viktor rendezése egynemű hangulatokból építkezett. Tiszta hangütések jellemzik az előadást, de hiányoznak belőle a hangnemváltások, nélkülözi a többszólamú dallammenetek izgalmát. Ebben az operai hangoltságú produkcióban – a monológok valóban úgy hatnak, mintha áriák lennének – a korszerű színjátszást a vibráló színészegyéniségek: Orosz Anna, Szervét Tibor, Földi László képviselik.
A kétfejű fenevad főszereplője, Ambrus deák (Lux Ádám) nemcsak előjátszik színészeinek, hanem állandóan főszerepet is oszt magának a bolyongásai közepette folyton színpadra álmodott szerelmes pásztorjátékokban. És a színpadon túl is szüntelenül szerelmet játszik. Űzettetéseiben ez az egyetlen biztos menedék számára. Nem is keres magának mentséget, hogy oly könnyen átadja magát az érzelmi, érzéki kihívásoknak. Ha távol sodorja a sorsa attól, akit szeretett, szerelmese lesz annak, akinél időleges búvóhelyet talált, így rendez a kíméletlen történelem kegyetlen háttere előtt a maga életéből kellemetes komédiát.
Csupa színjátékos ágál körülötte is, hiteltelenebb szerepek kétségbeesett alakítói; töröknek átöltözött zsidók, janicsár agává vedlett imádkozó keresztények, szerzetesnek öltözött protestánsok. Ki-ki választhat: a históriai végzet vagy a végzetes alakoskodás között.
A történelem vedlett alakjai számára irritáló Ambrus naiv, áhítatos életöröme. Csak álmaiban esik igazán kétségbe a deák. Kövér szappanbuborékok színes, tünékeny függönye mögött egyetlen pillanatba sűrűsödik össze minden eddigi tévelygése. Lea bontakozik ki az öleléséből, az ágy másik végéből elhagyott kedvese, Evelin szólítja keserűen: hát hűtlen vagy?! Az ágy fejénél Lea apja fenyegeti: álnok, lakolni fogsz! Az ágy alól egy másik üldözője bújik elő, kardjával a levegőt kaszabolja. Ha ilyen keserű az álom, Ambrus ébren álmodik tovább. Annál keservesebb két szerelmének ébredése. Ambrus már messze jár – mondja Leának az apja (Gazsó György) –, mikor közli a lánnyal, hogy méltó kérője akadt. Lea (Bíró Krisztina) az ajtónak tántorodik. Arra készült, hogy megharcoljon a szüleivel szerelméért, s most önmagával kell csatát vívnia. Választhat az elhagyott kedves vágyakozó hűsége és a szerelem nélkül férjhez ment hitves kötelességtudása között. Egyként csonka mindkét szerep, mert mindegyikből hiányzik az öröm. Keserű választást kényszerít ki Susánna (Csarnóy Zsuzsanna) is, amikor Ambrust, gyermekének apját visszavezeti Evelinhez (Moldvai Kiss Andrea). A lány hűséges maradhatna gyötrődve reményteljes álmaihoz, amelyekkel visszavárta a férfit, vagy választhatja Ambrust, aki visszatért hozzá, bár nem hasonlít ahhoz, akit visszavárt.
Csiszár Imre rendezésében groteszk komédiaként hat a történelmi színjáték, melynek a színtere is a színpad. A díszlet variálódó apró színpadokból áll, a lebbenő függönyök mögül újabb és újabb helyszínek tárulnak fel. Weöres darabjában többször is szól egy hang a nézőtérről: „Jé, még mindig így állnak!” Csiszár (néhol lassuló tempójú, nem minden részletében egyenletes kidolgozottságú) előadása mintha ezt mondaná: még mindig így állunk. Amíg a történelem kettős csőrű ragadozómadara nyugtalanítóan kémlel körül minket, nem nevethetünk önfeledten a históriai panoptikumjátékon.
Előadások áprilisban:
Hamlet (Miskolci Nemzeti Színház)
1., 27., 28., 29-én, 19 óra
A kétfejű fenevad (Szolnoki Szigligeti Színház)
2-án, 19 h
- Rábeszélő [6]