Tar Sándor

Nyomtatóbarát változat

Nyurga, fekete ember az öreg Veres fia, és mindenhez ért. Az övé az új soron a legmagasabb ház, merthogy a szemben lévő régi sor magasabban van és nem akarta, hogy esőben majd ráfolyjon a víz, és különben is. Hesz Jancsi ezen csak nevet, ő hegyvidékről származik, azt hiszik ezek, hogy ott mindenki a hegytetőn lakik, mondogatja, hát nincs abban semmi, hogy az egyik ház fentebb van, ez csak itt nagy dolog, az Alföldön. Csúf, vakolatlan épület, kerítés sincs, a kopár udvar lefut a szántóföldre, szemetet kavar rajta a szél. Vereslacinak ennyire futotta, aztán elfogyott minden pénze, ereje, akarata. A pincében két koszos malac visít naphosszat az éhségtől, fent a konyha már lakható, ott eszik, iszik, alszik a Veres fiú, a lakás többi része abbamaradt, és elment az asszony is a gyerekkel, azt mondta, neki ebből elég. Vereslaci hegesztő volt a gyárban, míg el nem küldték, onnan van, hogy mindenhez ért, mert ott mindenféle munka volt, víz-, gázszerelés, gépjavítás, ami vasas munka, az neki jöhet. De megcsinál minden mást is, csak adjanak anyagot, nem fogna ki rajta semmi, csak hát a pénz. Azt most már a postás hozza neki is. És keveset.

Debrecenbe nősült, városi lányt vett feleségül, de már rég megbánta. Vereslacinak mindene nagy, az orra, füle, lába, a kezei, a lányok inkább elnéztek mellette, ha eléjük állt. Angéla nem. Ő úgy volt vele, hogy meg lehet szokni. Albérletben laktak egy házrészben, vizes volt, hideg, jött a gyerek is, pedig nem akarták még, de ha már így sikerült, csinálni kellett valamit. Vereslaci akkor belépett a pártba, de csak nem történt semmi. Hat hónap után jelentkezett munkásőrnek, ahol örömmel fogadták, alig volt az alegységben fizikai dolgozó, csupa osztályvezető, mérnök, főkönyvelő közé került a szakaszban, tegeződtek, szerbusz, szerbusz, ettek-ittak a gyakorlatokon vagy a tanteremben, nótáztak, aztán a többiek kocsiba ültek, ő pedig vagy három társával megvárta a buszt. Úgy hívták őket: a fizikusok, persze csak a hátuk mögött, de azért megtudták. Nem törődtek vele, csak Vereslaci mondta egyszer a másiknak, hogy majd közéjük ejtem a kézigránátot, és akkor rögtön kiderül, hogy ki a fizikus. Utálom mindet, mint a saját szaromat, mondta otthon a feleségének, de mit csináljak? Hátha. Mikor másnapos volt, vagy valami dolga akadt, szólt a szakaszparancsnoknak telefonon, már küldték is a kikéről, és otthon maradt. De egyéb semmi.

Aztán brigádszervezéssel próbálkozott a hegesztőknél, ami addig senkinek se sikerült, neki igen. A hegesztők minden gyárban másféle emberek, ő viszont elhitette velük, hogy ez a dolog pénzt jelent, és nem kell csinálni semmit, akkor meg miért ne? Ő lett a brigádvezető, beszélt, hozzászólt, verte a nyálát mindenütt, írta a brigádnaplót, kapták a címeket a vele járó pénzzel, és tényleg nem kellett csinálni semmit. Ez viszont tetszett. Nem is vagy te olyan hülye, mondták neki, mintha még egyszer ilyen hülye lennél, csak csináljad. Hálából megtanították hegeszteni, beállították neki az ampert a trafón, kezébe adták a megfelelő pálcát, a többi már ment magától. A brigád szocialista lett, ami nagy dolog. Vereslaci elkérte a gyári buszt, és elmentek kirándulni, hogy megünnepeljék az eseményt. Induláskor berúgtak a gyár melletti kocsmában, alig kellett később rátölteni, megvolt a hangulat végig. Ő pedig beírta a brigádnaplóba: „A táj lenyűgöző szépsége után Tokajba érkeztünk.” Erre ugyan nem emlékezett már senki, de biztos úgy volt. Vereslaci akkor úgy gondolta, hogy most már biztosan nem marad ki a lakáskiutalásból, de rosszul gondolta, kimaradt. Nem baj, mondta a feleségének, még várok egy kicsit, de utána baj lesz. Ültek az ágyon, és már nem tudtak beszélni semmiről.

Otthon úgy aludt a heverőn, hogy a lábát átdugta a gyerek ágyára a járóka pálcái között, ott volt az ágy végénél, a kisfiú fogdosta, harapdálta a lábujjait, nagyon jó volt, rengeteget nevettek. Egyszer rosszat álmodhatott, vagy valami történt vele, mert éjféltájban elrúgta a kiságyat gyerekestől a falig, és azt mondta, neki ebből elege van. Mi bajod, kérdezte tőle százszor is a felesége, de a férje nem válaszolt, csak ült az ágyon háttal, és sört ivott. Később nagy lapátkezével hátranyúlt, és leseperte az asszonyt az ágyról, mint valami bogarat. Reggel Angéla összepakolt, és a gyerekkel hazament az anyjához, de ez nem volt érdekes, máskor is elment már, és mindig visszajött. Vereslaci most se szólt semmit, ha menni akar, hadd menjen. Délelőtt telefonált a szakaszparancsnoknak, hogy dolga van, írjon egy kikérőt két napra, aztán sört ivott vodkával. A hűtőben talált egy csomag fagyasztott szárnyat, gondolta, megsüti a gázon, de valamit rosszul csinált, mert a hús egyben maradt, kívül megégett, belül pedig fagyos volt, szinte hideg. Evett azért belőle valamit, sózta, borsozta, aztán bevágta a szemétbe. Mindenre pontosan emlékezik, mondja, ha meséli valakinek, arra is, hogy utána felöltözött az egyenruhába, pisztoly, minden, aztán átment az ötödik házba azt a tetű Molnárt megfegyelmezni, mert az mindig részeg, veri a családját, dorbézol. Azt mondta neki, hogy ha nem változtat a dolgon, agyonlövi. Csak néztek rá, nem szólt senki, még a kutya se vakkantott, ő pedig eltette a pisztolyt, és ment tovább. Négy családnál járt akkor délelőtt, és megmondta mindenütt, hogy ezután így lesz. Mindennap. Jönni fog ellenőrizni. Ezt a kocsmában is elmondta, meg a boltban a pénztárosnak, hogy baj lesz, ha becsapnak valakit. És hogy három sör és két deci pálinka, ennyi, többet nem adhatnak senkinek. Maga kicsoda mégis, kérdezte tőle a boltvezető óvatosan. Munkásőr, mondta neki Vereslaci, ha nem vette volna észre, de most már jegyezze meg. Megjegyezte? Meg. Na, azért.

Aztán gondolt egyet, ha már így benne volt, besétált a gyárba is, a párttitkárhoz, kitette a pisztolyát az asztalra, és megkérdezte, ugyan mi mindent kell még neki elkövetni, hogy emberszámba vegyék. Halász, a párttitkár akkor határozta el, hogy az ilyen alkalmak miatt egy rejtett vészcsengőt fog felszereltetni az asztalára, de még otthon is. Mert ez őrület. Mondott valami biztatót, aztán intézkedett, hogy Verest sürgősen szereljék le, mert pisztollyal fenyegetőzik. Az meg bekerült az idegosztályra, onnan az elmére, később az utcára. Lehet, hogy a pártból is kizárták, erre már nem emlékszik. Arra igen, hogy Angéla, a felesége, míg ő a kórházban volt, megint összeszedte a holmiját, felmondta a lakást, és hazaköltözött a gyerekkel az anyjához. Vereslaciért majd az apja ment be, ahol volt, onnan nem engednek ki senkit egyedül.

Csendben mentek hazáig, aztán leszálltak a buszról, bementek a Misi presszóba, és eldöntötték mindent. Vereslacinak azonnal haza kell költözni, nem ér ez így semmit. Itt a helyed, mondták a többiek is. Dorogi pálinkával kínálta, Béres többször is kezet akart vele fogni, de nem sikerült, Sudák pedig azt mondta, itt a helyed köztünk, Sanyikám! Vereslaci zavartan nyelte a sört, pálinkát, hamar berúgott, gyenge volt még, később kezet csókolt Esztikének a pultnál, aztán Árva Jolán is megérkezett, a feleségem őnagysága, mutatta be Sudák, őszintén megmondom. Esztike, nincs igazam? Aztán Misi is előkerült, a tulaj, veregette a hátát Vereslacinak, majd megmutatta neki az egész házat, pince, raktár, garázs, presszó, felette lakás, kert, minden. Az erkélyen a Veres fiú megszédült egy kicsit, de ahogy kiadta a sör, Litium Noveril és az Andaxin keverékét, meghiggadt, és elhatározta, hogy ilyen házat fog építeni. És ide. Barátok közé. Ezzel a két kezemmel, mondta Árva Jolánnak éjszaka, az ágyban, mert sokáig mulattak, utána meg összekeveredett minden. Sudák eljárt valamilyen népi táncot Hesz Jancsival, aztán Hesz Jancsi nélkül, majd tévedésből Misi pincéjében hált egy régi heverőn. Biztos rám zárták az ajtót, állapította meg, mikor éjszaka felijedt, nem tudok kimenni, mondta ki hangosan, és maga alá vizelt. Reggel már jobban lett, rengeteg láda sört látott a félhomályban, és nem győzött inni a csodálkozástól.

Vereslacit reggel az apja vitte haza a hajnalon, hogy ne lássák, otthon evett valamit, beszélt összevissza, jókedve volt, elmondta, hogy házat fog építeni, nagyobbat, mint itt akárkié, majd ő megmutatja. Pálinkát ivott, a gyógyszereket odaadta az anyjának, hogy jól tegye el, ne is lássa. Aztán lefeküdt, de nem tudott elaludni az izgalomtól, járt az agya, mint a gép. Eszébe jutott még az is, hogy gyerekkorában is ebben az ágyban aludt, itt az ablak alatt, egy nagy dunyhával takarózott a fűtetlen szobában, és gyakran bepisilt. Nem volt neki semmi baja, csak nem volt kedve kimászni a meleg takaró alól, és kimenni az udvar végébe, inkább húzta, halasztotta, aztán meg már késő volt. Reggel volt már, kint mocorogtak az emberek, ha kinézett az ablakon, ugyanazt látta, mint valamikor, a csapos kutat a házuk előtt, amiből ritkán jött víz, mégis mindenki rángatta sokáig, kolompoltak az üres bádoggal, arrébb egy öreg ecetfa meg a nagy döccenő az úton, itthon vagyok, gondolta megkönnyebbülve, és a testét elöntötte valami jól ismert melegség. Ott lent, mint régen.

• Kultúra