Skip to main content

Tar Sándor

Tar Sándor: Szürkület

Előtted a küzdés


Nyugtalan, fészkelődős félálomból ébredt egy forró reggelen, vagy hajnalon? A nyári reggelek csalókák, már hajnalban világos van és hőség, az emberre rátapad minden, ami rajta van, ázik alatta az ágy is, a falak pedig egyfolytában ontják a meleget, ami éjszaka sem enyhül. Móré lehámozta magáról a nedves lepedőt, úgy vált le a bőréről, mint sebről a kötés, és amit rejtélyes módon az éjszaka folyamán valahogy mindig kinyűtt a teste alól, reggelre pedig rendszerint a hasán, vállán találta, mint egy takarót. Fázott volna? Ebben a melegben?

Tar Sándor: Szürkület

Humán szolgálat


Az a fontos, hogy az ember minden helyzetben normális és becsületes maradjon, tisztességesen dolgozzon, akkor is, ha nem látják, magyarázta Ábrahám Géza a fiának egy hosszabb eligazítás végén, amit azért tartott szükségesnek, mert a Zoli fiú egy vályogfal bontásánál nem a megfelelő módon fogott a munkához, kiütött a fal alján néhány sárkockát, majd ledöntötte az egészet, miáltal egy halom törmelék lett minden, vastag por szállt fel, melyben apró törekszálak repkedtek. Látod, mutatta Ábrahám, most aztán még ezt is szívhatjuk.

Tar Sándor: Üzleti ajánlat


Férfiasan vette tudomásul a felmondást, nem hisztizett, nem balhézott, nem rúgott be, mint Szabados, nem röhörészett, mint Frédi meg Rudi, tartotta magát keményen, még azt a megjegyzést is megkockáztatta a főnöknél, hogy épp ideje volt már karcsúsítani a létszámon, ha a gyár érdekei így kívánják, végre kell hajtani.

Tar Sándor: Szürkület

Frédi, a fotográfus


Nem vártam én semmiféle ünneplést, sem jutalmat, azt sem, hogy a nyakamba boruljon sírva a művezető, bele is rúgtam volna, ha megpróbálja, de valamivel emberibb lehetett volna az egész. Ezt nem tudom pontosan meghatározni, hogy mit értek ez alatt, de volt ott egy csomó okos ember, mégiscsak kitalálhattak volna valamit, mondjuk egy vidám bográcsozást valahol a szabadban, én még azt is vállaltam volna, hogy főzök, értek hozzá, a seregben szakács voltam.

Tar Sándor: Descartes úr!

Válaszok Descartes-nak


Megvizsgáltam azt a könyvet, amelyet nekem ajánlott, s találtam benne szép körmondatokat és ügyesen elgondolt mondásokat, ezek kellemes tűnődésre késztettek, de nem okosítottak meg a tárgyat illetően, mert módszer híján valók, és a szerző nem csak ahhoz tartja magát, amit maga elé kitűzött.

Tar Sándor: Kis fehér ház


A mesék úgy kezdődnek, hogy hol volt, hol nem volt, aztán folytatódnak valahogy, amit már a gyerekek sem hisznek el, de szeretik hallgatni. Így voltunk mi is, sokáig, mondja Kerekes, csak éppen már hallgatni is rossz volt. A világon már senki nem hitte el évek óta, hogy jól mennek a dolgok, azt meg pláne nem, hogy nem lesz elbocsátás, van megrendelés, munka, az egész város arról beszélt, hogy csődbe ment a cég, és ebben az országban már annyit hazudtak az embereknek, hogy miért pont ez lett volna igaz?

Tar Sándor: A mi utcánk

28. Az ezüstpénz


Rozika lámpát gyújt, ha hazajön, mert már késő van, aztán hamar el is oltja, mert le kell feküdni. A fiú a konyhában alszik, az anyja bent, a szobában, egy-egy szalmazsákon, köztük az ajtó mindig nyitva, lehet, hogy már nem is tudnák bezárni, nem is kell. De lesz majd bútor is most már, újságolja századszor. A villanyt már rég kikapcsolták, nem mintha nem tudnák fizetni, de jobb így, égetik valameddig a lámpát, aztán lefeküsznek. Rozika a városban dolgozik, Dezső egész nap itthon, iskolahagyott nagyfiú, akivel soha nem akar beszélgetni senki.

Tar Sándor: A mi utcánk

26. Felnőtt dolgok


Kiss szomszéd egy reggel azzal a hírrel lepte meg Kocsis bácsit, hogy deres már a határ. És ezt viccnek szánta a szerencsétlen, mivelhogy neki már minden szál haja ősz, Kocsisnak pedig alig van valami a sapka alatt, és az utca is csupa fehér, azt a néhány elszáradt giz-gazt, a kerítések léceit mintha lisztpor lepte volna be. Kocsis hirtelen nem szólt rá semmit, és mire valami eszébe jutott volna, a másik már elhajtott mellette.

Tar Sándor: A mi utcánk

26. Ősz van, szomorú


Ebben az utcában mindenki tud mindent, sőt, még annál is többet, csak a papról nem tudják, hogy mi baja lehet. A tiszteletes úr nem lakik az utcában, de a jelenléte egyre gyakoribb, barátságos nép lakik errefelé, és az a szerencséje, hogy a Trabanttal jön, mert ha gyalog járna, nem úszná meg az utca végéig józanon.

Tar Sándor: A mi utcánk

27. A szökés


Kiss Laci nyúlánk, kerek arcú fiú, már majdnem tizenhét éves, zöld szeme van, ami ha lecsukódik, az istennek sem akar kinyílni. Debrecenbe járt a szakmunkásképzőbe, de két évig csak az elsőt, volt, amikor nyolc helyett tizenkettőre sem ért be, aztán lesunyt fejjel szégyenkezett, elaludtam. Sokáig nem hitték el, aztán az igazgató azt mondta, na, eredj haza, fiam, és majd gyere vissza, ha kialudtad magad. Nem ment vissza.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon