Skip to main content

Tar Sándor

Tar Sándor: A mi utcánk

4. Sudák József csoportvezető


Az utcában az Attila a legszebb fiú, ezt mindenki tudja, most már még csak hagyján, mert már nyolcadikos kamasz, de mikor még kisebb volt, mindenki meg akarta enni. Nyáron egy parányi gatyában ki-be járkált, egyik házból a másikba, ahol nem volt nyitva a kapu, dörömbölt, kiabált. Mindenütt felkapták, harapdálták, cukrot, süteményt tömtek a szájába, Sudák is. Egyszer leült a földre a kisfiú elé, és csak nézte, nézte sokáig. Aztán megkérdezte a gyerektől, hogy mondd csak, hogy az úristenbe sikerültél te ilyenre. He? Lehet, hogy akkor kattant valami az agyában.

Tar Sándor: A mi utcánk

5. A hazatérés


Nyurga, fekete ember az öreg Veres fia, és mindenhez ért. Az övé az új soron a legmagasabb ház, merthogy a szemben lévő régi sor magasabban van és nem akarta, hogy esőben majd ráfolyjon a víz, és különben is. Hesz Jancsi ezen csak nevet, ő hegyvidékről származik, azt hiszik ezek, hogy ott mindenki a hegytetőn lakik, mondogatja, hát nincs abban semmi, hogy az egyik ház fentebb van, ez csak itt nagy dolog, az Alföldön. Csúf, vakolatlan épület, kerítés sincs, a kopár udvar lefut a szántóföldre, szemetet kavar rajta a szél.

Tar Sándor:

„Nem is tudom, mi késztet élni minket? Miért becses e rendszerekbe tört rendszertelenség?” (Kálnoky László)


Anyám a tükör előtt ritkuló, sárgásfehér haját bontogatja, arcán csorog a víz, majd letörli, csak előbb elájul, szeme magasba pillant hirtelen, megdől, kapok utána, ölelném, már késő, lecsúszunk a mosógép mellé, a fésű koppan a kádban, szappan, fogkefe, protézis, hajtű és minden, amit még utoljára elér a kezével, nincs semmi baj, mondom szinte megkönnyebbülve, hogy ezen is túl vagyunk, rámbukik a feje, máshol jár, törölközők, száradó lepedő, fehérnemű hull ránk, erőt gyűjtök és közönyt.

Tar Sándor: A mi utcánk

3. Reggel van


Piroska néniben van belátás, tudja, hogy kell reggel a bort tölteni. Korán kel, ez is egy jó dolog benne, hat órakor már engedi ki a tyúkokat a hátsó udvarra, akkor már ott toporog az utcaajtó előtt Béres, és fázik. Na, felkelt, kérdezi tőle az idős, ősz hajú asszony, aztán beengedi. Az volt régen, mondja a hosszú, csontos ember, az arca szőrös, hetekig nem tud borotválkozni, majd csak akkor, ha nyugszik a keze. Az asszony kitölt egy háromdecis pohárba két deci bort. Béres három decit szokott inni, és elvisz egy litert. De reggel más a helyzet.

Tar Sándor: A mi utcánk

2. Hesz Jancsi


A Csapágyból jöttem el, Antall-bérenc vagyok, szokta mondani Hesz Jancsi, ha jókedve van, a Misi presszóban összesepri a pénzt az asztalról, és oszt, ha rá kerül a sor. A presszónak van rendes neve is, de mindenki Misinek mondja, a tulajról, aki rendesen valamelyik asztalnál ül, és mindenki a barátja. A felesége a pultnál néha kijön a sodrából, és rászól: Misi! Misikém, drága! Az isten bassza rád a temetőajtót, hozzál már öt láda sört. Mi vagy te itt, díszvendég? A presszóban nincsenek sokan, de általában ugyanazok.

Tar Sándor: A mi utcánk

1. Vida bácsi


Az utcában a postást várják. Egy vörös képű, bajszos embert, kék egyenruhában, zöld köpenyben, rajta kis piros szalag. Errefelé a harapós lónak is ilyen szalagot kötnek a szíjazatára, hogy lássa mindenki, és ne simogassa. A postás segédmotorral jár, nem is kell kínálni, mint valamikor. Régen még biciklivel közlekedett, a legtöbb háznál bort, pálinkát illett tölteni, amit rövid szabódás után elfogadott. És a borravalót is, húsz-harminc forintot, errefelé nem magasak a nyugdíjak. Déltájban már nem ült a biciklire, tolta.

Tar Sándor: Egykori tanárom,

„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


aki történelmet tanított, egyszer bizalmasan megsúgta: ha keveset tudsz, messziről kell indítani, hogy már az ókori görögök is. Vagy a rómaiak. Bizánc. Azt is mondhatod, hogy már Lenin is megmondta. Mindegy, hogy mit, nem olvassa senki, inkább elhiszik. Igaza volt, legalábbis Lenint illetően, de általában a többire is felkapta a fejét a Bizottság, ami, ugye, már egy kettes. Nem biztos, hogy ez a kitérő most segít, de inkább róla szólnék.

Tar Sándor: Rossz dal

Tárca


Egy javítóműhelyben mindenkinek megvan a maga feladata, kinek ez, kinek az, az egyik lakatos, a másik villanyszerelő, a harmadik hegesztő vagy kőműves vagy valami máshoz ért, és így tovább. Így mesélte Tót a feleségének már vagy századszor a konyhában, mert azonkívül csak egy szoba volt még a lakásban, és egy fürdőszoba vécével. A feleségét ez már régen nem érdekelte, valamit melegített a gázon, és halálosan unta az egészet. És mi a fene volt a te feladatod, kérdezte egyszer a sovány, korán meghajlott asszony, hogy olyan könnyen elküldték, mindjárt az elején.

Tar Sándor: Málika

Tárca


Benda úréknál mindig nagy volt a sürgés-forgás, ha valaki érkezett, mert a nagyszoba ajtaja elől el kellett tolni a heverőt, hogy be lehessen oda menni. A nagyszobában a nagylány tartózkodott, aki éjszakánként az Aranybika szállóban dolgozott, de hogy mit, azt nem tudta senki. A szomszéd lakók szerint Málika unalmában kurva lett, amúgy rendes lány, köszön mindenkinek, és majdnem mindennap letesz a konyhaasztalra ezer forintot, csak hagyják békén. Fürgén szalad a töredezett lépcsőn, finom illatok lengenek utána, és mosolyog, de hogy miért, azt is csak ő tudja.

Tar Sándor: Imádság

Tárca


Édes jó istenem, add, hogy ne legyen már ennyire hideg. Megfogadom, hogy most már mindig imádkozni fogok ezután, de a kezem annyira fázik, hogy az borzasztó, és nem tudom azt se, hogy most úgy kell összetenni, hogy a bal kezem mutatóujja legyen felül vagy a jobb. És hogy lehet ülve is, vagy csak állva. Azt tudom, hogy a katolikusoknak le kell térdepelni, de nekünk nem. De le is térdepelek, ha úgy jobb neked, csak ne fázzon már annyira a lábam is, meg mindenem.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon