Skip to main content

A mi utcánk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
3. Reggel van


Piroska néniben van belátás, tudja, hogy kell reggel a bort tölteni. Korán kel, ez is egy jó dolog benne, hat órakor már engedi ki a tyúkokat a hátsó udvarra, akkor már ott toporog az utcaajtó előtt Béres, és fázik. Na, felkelt, kérdezi tőle az idős, ősz hajú asszony, aztán beengedi. Az volt régen, mondja a hosszú, csontos ember, az arca szőrös, hetekig nem tud borotválkozni, majd csak akkor, ha nyugszik a keze. Az asszony kitölt egy háromdecis pohárba két deci bort. Béres három decit szokott inni, és elvisz egy litert. De reggel más a helyzet. Piroska néni elfordul, tesz a tűzre, vagy belép a spájzba, Béres pedig két marokra fogja a poharat, és megpróbálja a szájához vinni. Le is hajol hozzá, nehéz percek ezek. Még a lába is reszket. Piroska néni úgy tesz, mintha nem venné észre, tesz-vesz, magyaráz, kiönti a lavórból a vizet, megtölti az üveget, addigra Béres nagy nehezen megissza a bort, nem is ment sok mellé. Kap még két decit a nagy pohárba, azt már könnyebb meginni. Kint Hesz Jancsi ácsorog az ajtó előtt, cigarettával nem megy be, előbb elszívja. Másnak ez nem jutna eszébe. Az utca túlsó vége felől Sudák közeledik, műbőr kabátban, alatta egy kétliteres üveg, ettől furcsán tartja a kezét, mintha nem tudnák, hogy borért megy és hitelbe. Hesz Jancsi kivárja, míg Béres téblábol odabent, Piroska néni meg kiszól, jöjjön be Jancsi, ne ácsorogjon ott. Ilyenkor perceken múlik minden, Béres ki, Hesz Jancsi be, Piroska néni felméri az állapotát, és aszerint tölti a poharat tele vagy félig. Néha Hesz Jancsinak is két kézre kell fogni a poharat. Mire Sudák nagy hanggal beköszön, Hesz Jancsi már megy is, siet, kint megint rágyújt, Sudákra rászól, nehogy bemenj már azzal a cigarettával!

Sudák is igyekszik, tudja, hogy reggel mindenkinek dolga van, elnézést kér a zavarásért, mondja lépten-nyomon, kezét a szívére téve. Valamikor népitáncos volt, ezt ugyan nem látta senki az erre lakók közül, de hát kit érdekel? Valami lehet benne, mert hosszúra engedte a haját, bajuszt is növesztett. Tán a parlamentbe készülsz te, kérdezte tőle egyszer Dorogi, olyan már a hajad, mint a vécékefe. Sudák csattogtatja a bokáját, finom beszéde van, nem káromkodik, annyit mond csak, hogy szedte-vette tölltöttkáposztája, és rögtön elnézést kér. Neki dollga van, nem dóga, mint errefelé, ott volltam én, Pesten, magyarázza, a csoporttall, táncolltunk, miniszterek, tábornokok előtt. Jól be lehettek baszva azok is, hogy nem vettek észre benneteket, mondta erre neki akkor Dorogi, akinek mindig nagy a pofája. Sudák mondta is már neki, hogy nagy a pofád, kérllek, már megbocsáss, nem kellene itt Pirike néni előtt így bészéllni. Testvérem, mondja máskor, és a szívére teszi a kezét, őszintén megmondom. Pirike néni, hát nem igazam van? Piroska néni utálja, ha Pirikének szólítják, nem is tudja, miért, de nem szól, na, menjenek, mondja, ha elege van, igya meg mindenki, és menjen dolgára, feküdnék. Este van, bontsunk céget.

Reggel azonban nincs vita, mindenki csak jön és már megy is. Hétkor nyit a kis bolt a szomszédban, Piroska néni elsőnek vesz kenyeret, tejet, aprót vált marékszámra, nála húsz forint egy pohár bor, Pintérnél huszonöt, de az színig tölti, ami több, mint három deci, de reggel nem mennek oda, ki tudja a tele poharat meginni reggel? Ott pálinka is van, csak azt nem lehet tudni, hogy miből főzeti, gyümölcsfája nincs, szőlője se sok, mégis bora van újtól újig. Attól betegek maguk, szokta mondani Piroska néni, attól a rohadt pálinkától. Pintér ropit is árul, lehet kártyázni, sakkozni, de sokszor becsapja az embereket, mert iszik ő is, elfelejti, hogy ki mennyit ivott, kerekít. Buta ember, mondta egyszer Hesz Jancsi, az a baja. Nem rosszindulatú, csak buta. Meg az, hogy iszik.

Sudák otthon a tükör előtt próbát tart, pohár vizet emel a szájához, gyakorol, pedig a bor az más. Tornázik, nyújtja előre a kezét, jó. Piroska néninél az első kortynál olyat rándul a keze, hogy majd’ elejti a poharat, aztán nem akar elállni, tartani kell a másikkal is, úgy jobb. Az öregasszony nem néz oda, még az a jó. Nem bírom egyszerre meginni, mondja aztán a Férfi, ellnézést kérek, és a szívére teszi a kezét. Valami van a torkomban. Vida bácsi csoszog az ajtó előtt, bort vinne a fiának, ő nem iszik ilyenkor, meg aztán nem akar beleinni itt a poharakba, nehogy azt mondják, hogy ő itt meg akar valakit fertőzni a fia betegségével. Neki is van bora, de jólesne néha máshol meginni valamit, beszélgetni, cigarettázni, panaszkodni. Mert lenne mit. Mikor Sudák elmegy, elmondja, hogy már fürdetni, mosni kell a fiát mindenütt, annyira tehetetlen. És hogy milyen ez a tüdőbaj, most látja csak, mikor mossa meleg vízzel a testét, csak úgy ágaskodik neki, szegénynek, pedig már alig él. Alig ér hozzá a ronggyal, kész. Piroska néninek hányingere van az ilyesmitől, és azt mondja, ne is tessék nekem ezeket a dolgokat mondani. Rettenetes. És csak úgy? A meleg miatt? Vida bácsi sokat tudna mesélni erről is meg másról, de Piroska néni iszonyodik, látszik rajta, pedig amúgy megértő asszony, tiszta is, Vida bácsi már arra gondolt, hogy ha a fia meghalna, el is vehetné feleségül, egykorúak lehetnek, különben is mindegy már az ilyenkor. Piroska néni nem tartóztatja, mert jön Dorogi meg Veres, jobb, ha nem találják itt. A bolt előtt Sudák ácsorog, a nyitást várja és dohányzik.

Piroska néni háza sarkon van, a másik sarkon a bolt, a két ház között keskeny gyalogút megy le a patakra, amiben már nincs semmi víz, esős időben is csak sár meg béka. Vida bácsi most elöl megy ki, a másik bejáratnál már nyitja az ajtót Dorogi, ez a nagydarab, vastag hangú, piros ember, aki rögtön azzal kezdi, hogy tán Vida volt itt. Az, mondja Piroska néni, miért? Hát hogy mit bujkál itt, mért nem jó neki az az ajtó, ami nekünk? Piroska néni nem mond semmit, a kilincset törölgeti, hogy lássák, na, jöjjenek be, mondja aztán. Hát rákja van a fiának, és nem tüdőbaja, magyarázza később Dorogi, és leül az egyik székre. Csak ez a sok hülye ember azt hiszi. Tüdő, tüdő. Veres nem mond semmit, állva marad, iszik. Én nem tudom, mondja később Piroska néni, csak már mondtam neki, hogy jobb lenne, ha nem jönne. Csak üvegbe adok neki, pohárban nem. Hiába, nekem is gondolni kell arra, hogy nem iszik utána senki, és a végén még elszoknak innen. Dorogi azt mondja, hogy ő már annyi embernek szólt, hogy mi a helyzet, de tényleg olyanok az emberek, ahogy Piroska néni mondja. Elég baj pedig az is neki. Már úgy kell füröszteni, mint egy gyermeket. Igen, kérdezi Piroska néni, mint aki most hallja először. Pedig micsoda egy ember volt az fiatal korában, folytatja Dorogi, még a legyet is! Reptiben! Most meg tessék. Az apja fogja az ölében, és simogatja neki szappanos kézzel. De inkább nem mondok már semmit. Ő lát mindent a szomszédból, a hátsó ablak oda nyílik. Hallgatnak egy kicsit, mit lehet erre mondani? Később Veres is kér két pohárral, és azt mondja, hogy így van ez. Kívülről minden ház olyan, mint a másik, kerítés, udvar, minden. De hogy a kerítésen belül mi van, azt csak az tudja, aki ott lakik. Aztán megisszák, menjünk, mondja Darabos, telik az idő. Valahogy rossz lett a kedve mindenkinek. Sudák köhécsel az ajtó előtt, nem akar nyitni a bollt, magyarázza, gondolltam, visszajövök még egy pohárra. Piroska néni ráförmed, sok lesz az, Józsi, utána meg rugdossa majd a feleségét! Meg pofozza! Milyen ember maga? Én, csodálkozik Sudák, már bocsánatot kérek, de ő meg a ház elébe önti a vizet a lavorbóll, hiába mondom neki, őszintén mondom, Pirike néni. Na, igya meg, mondja neki az asszony, és menjen. És majd otthon legyen majd úr, ne itt.

Kint egy nagy kocát hajt egy fiú, lassan, Dorogi rászól, hová hajtod azt a disznót, Laci? A kanhoz, mondja a fiú. Hát minek töröd ezen a rossz úton azt a jószágot? Nem tudsz rajta segíteni? Röhögnek, a fiú is nevet, de nem mond semmit. Aztán jön a boltos a kocsival, leszedi a lakatokat. Hesz Jancsi veri a kazán oldalát, idehallatszik. Kiss néni nyitja a kaput, a férje hajt ki két lóval, fiatalok jönnek a busztól, Piroska néni becsukja Sudák után az ajtót. Az első csapat megvolt. Most majd mennek a boltba, vesznek pálinkát, megisszák azt is, aztán eszik, akinek van mit. Utána ledőlnek, és alusznak délig. Utána majd kezdődik megint, délután itt fog vitatkozni öt-hat ember, egymást ugratják, vagy Bérest, Sudákot. Elmondja mind, századszor is, hogy ő micsoda ember volt a gyárban, és mégis elküldték. Piroska néni megeteti a tyúkokat, kutyának ad, aztán megmosakodik, teát főz.

A bolt előtt kis tér van, néha megáll egy-két autó, aztán eldübörög a Csige fiú a nagy IFA-val, kiabálnak neki, Sudákék kétdecis üvegből isszák a pálinkát, arra sört, Béres is odasomfordál, fizet neki valaki egy sört, aztán majd jön bort inni. Piroska néni eszik egy pár falatot, aztán kinéz az ajtó kis ablakán, még mindig ott támaszkodnak a falnál. Hajjaj, mondja magának, ezek se sokra érnek máma. Aztán mennek a gyerekek iskolába, itt, Piroska néni előtt megállnak, van aki beszalad a boltba, kiflit vesznek, zsemlét, csokoládét, aztán mennek tovább. Először Béres nyitja majd a kertajtót, aztán Hesz Jancsi. Aztán meg jön a többi. Így megy ez.














Megjelent: Beszélő hetilap, 11. szám, Évfolyam 6, Szám 12


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon