Skip to main content

Tar Sándor

Tar Sándor: A mi utcánk

15. Madártávlat


Ha valaki kocsival befordul a műútról az utcánkba, mindjárt egy kocsmával találja magát szembe, hivatalosan ez az Orgona presszó, amúgy csak a Misi, de ki az, aki befordul? A kétszintes, masszív épületet vasbeton, terméskő és egy piros Zaporozsec tartja az idolt végezetéig. Az autó valahogy belekerült, senki sem tudja biztosan, csak a szája jár egyeseknek. Dorogi csendes éjszakákon motorzajt hall, fojtott, haldokló berregést, panaszos kürt hangja zúg a fülébe, ha kap egy felest, akkor tompábban.

Tar Sándor: A mi utcánk

14. A nap éjszaka kezdődik


Pintér hajnalban kel, felgyújtja a villanyt a bejárati ajtó fölött, hogy lássák, már ébren van, később majd visszafekszik, előbb azonban pálinkát vesz elő, poharat, egyik sem tiszta, de tudja mindegyikről, ki ivott belőle tegnap, legalábbis azt hiszi. Aztán iszik csak úgy, az üvegből, nem sokat, egy kortyot, úgy megy le a torkán, hogy szinte látja, perzsel, szúr, le kell ülni egy picit, míg elömlik rajta a verejték, pár perc az egész, megtörli magát, aztán iszik még egy kicsit, most már jobb. Nagyokat lélegzik, mikor jön a hányinger.

Tar Sándor: A mi utcánk

12. Mérő Lajos


Van, aki álmában repül, zuhan, a másikat üldözik és hiába menekülne, lépni sem tud, Mérő Lajos kiabálást hall álmában, és arra ébred, hogy ő kiabál. Hogy van ez? Ez a mértéktelen nemi élet hiánya, mondta neki azonnal Dorogi a Misi presszóban, ahol esős időben összegyűl a szokott társaság, valamint akkor, ha nem esik. A kis helyiségben három asztal van, az egyiknél kártyáznak, a másikat Misi, a tulaj megrakja sörrel, aztán leül ő is a kártyásokhoz.

Tar Sándor: A mi utcánk

11. A bódé


Az utca elején hajdanában egy fogadó állt, de ma már senki sem emlékszik azokra az időkre, a falusi tiszteletes, aki úgyszólván mindent tud a falu történetéről, azt állítja, hogy egy nagy szekérbeálló volt a mostani buszmegálló helyén, féleresszel, mögötte pedig a kocsma. Betyárok, zsiványok búvóhelye volt, rablók, betörők jártak erre, akárcsak ma, tenné hozzá, ha merné, arra célozva, hogy a helyére épült Misi presszó is egy erkölcsi fertő, és a tulajdonos, Tarcsai is megéri a pénzét.

Tar Sándor: A mi utcánk

12. Végső Márton tiszteletes úr


Ezeket? Isten? A saját képére? A pap az árok szélén pihent, Sudákot nézte, aki a buszmegállóban birkózott az alumíniumoszloppal már több mint egy órája, mert nem tudta elengedni. Később sikerült, akkor egy rongyot rángatott elő a zsebéből, és mikor az orrához vitte, hanyatt esett. Az előbb Hesz Jancsi járt erre, egy takaros szívlapátot hozott, azt mondta, ne röhögtesse ki magát azzal a kis műanyag szarral. Előtte Béres imbolygott el mellette, megvan már, kérdezte vidáman, ő már az első nap biztos volt benne, hogy a pap elvesztett valamit ebben a felfordulásban.

Tar Sándor: A mi utcánk

10. Vizet hoznak


Valaki egyszer kitalálta, hogy vezetékes víz kell a Radnóti utcába is. Mert jönnek a fiatalok a városból, építkeznének, kell a komfort, fejlődik a falu. Az utca páratlan oldalán még alig laknak, a foghíjakat el lehet majd adni közműves telekként, villany már van, és így tovább. Csak egy kérdés volt, melyik az a Radnóti utca? Hát a Görbe utca. És az hol van? Ott, ahol ez és ez lakik a testületből, és bizony megérdemli, jó ember, családja is van. És különben is ő találta ki az egészet.

Tar Sándor: A mi utcánk

9. A kicsi lány


Béresnek egy lánya van, huszonnégy éves, száznyolcvan centi magas, vékony, nyúlt képű, mint az apja. Otthon ő a kicsi lány. Tizenöt éves korában vette észre, hogy őt állandóan nézik. Akkor már gimnáziumba járt, Debrecenbe, a buszon mindig háttal ült a menetiránynak, ha az az ülés éppen üres volt, és azon az oldalon, ahol csak egy hely volt, nem ülhetett mellé senki. Ha nem, akkor állt végig. Ott nyugodtan elővehette valamelyik iskolai könyvét vagy egy regényt, mintha olvasna, és nézte egészen a Kossuth utcai megállóig.

Tar Sándor: A mi utcánk

8. A szél is csak zúg


Az a baj, hogy nem tudom kimondani, amit akarok, pedig itt van a mellemben meg a számban, szokta mondani Béres, és ráüt a szakadt, mocskos ingére, a nyelvét is kinyújtja, meg lehet nézni, olvassa le valaki, ha tudja. A hosszú, sovány embert valami miatt Oszinak becézik, lehet, hogy Dorogi nevezte el, lehet, hogy Hesz Jancsi, esetleg más, a rendes neve Bálint, de az csak más, hogy Oszi. Oszkár. Ne nyújtogasd itt a nyelved, mondják neki, mert kiszárad. Nem hiszed el, kérdezi ilyenkor Béres, és roppant kezével megfog valakit, de nem bántja.

Tar Sándor: A mi utcánk

7. Béres szomszéd


A mi utcánk alig egy kilométer hosszú földút, a faluba tartó műútból ágazik, valamikor az is földút volt, aztán kikövezték, aszfaltozták, ezt nem. Lehetett volna ez is a falu főutcája, ha nem szegény emberek lakják, akik az utca melletti, egykor belvizes legelőn vertek vályogot, tapasztó földet a házukhoz. Később az egész falu odajárt, a patakból hordták a vizet, gúlákban száradt a vályog, tavasszal, ősszel egy nagy tó lett az egész legelő az esőtől. Ez a feltúrt, gödrös rét választja el a falutól az utcát.

Tar Sándor: A mi utcánk

6. Doroginé Mancika


Ebben az utcában három nemzedék él egymás mellett vagy vegyesen, de mindenki tudja, hogy ha déltájban elmegy egy vonat, akkor fél tizenkettő. Délután három óra tíz vagy negyed hat. Közel a vasút, az állomás is itt van az utca végében, de nemigen jár már vonattal senki, jobb a busz. Doroginé sorsát akkor ismerték meg igazán, mikor egy este hat óra körül valaki meglátta, hogy a sínen fekszik. Szépen fel volt öltözve, óra a karján, nyaklánc, kötött sapka.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon