Skip to main content

Tar Sándor

Tar Sándor: A mi utcánk

25. Csend van, temetünk


Az ember azt hinné, hogy a halál valami rettenetes dolog, aztán kiderül, mikor a fáradt tekintetű orvos meghallgatja, megforgatja a testet, hogy alig több, mint bármi más, az egy kicsit furcsa, mikor a térd roppan egyet a nyomás alatt, igen, mondja erre a doktor, halott. Hesz Jancsi a kapuban azt meséli, hogy feléjük a lábujját törik el, arra felébred, ha van még benne lélek. Lélek, mely ott körözött a magasban, és valahová leszállt, a Vida fiú pedig meghalt. Szajkó volt, azt mondják, furcsa madár, utánozza a többiek hangját, aztán ha közelébe ér, leüti.

Tar Sándor: A mi utcánk

24. Madárles


A Vida fiú az utóbbi napokban már nyűgös volt, nem nagyon szállt ki az ágyból, szinte semmit nem evett, a bort is alig itta, aztán egyszer valami olyat mondott az apjának, hogy éjszakánként egy nagy fekete madarat lát az ablaklyukon, ott köröz fent, és ha majd leszáll, akkor ő meg fog halni. Vida bácsi mondta volna, hogy éjszaka nem jár madár az égen, csak a bagoly, az ablak se kerek, hanem szögletes, csak az ő látása lehet olyan, de nem mondott semmit, hanem madárijesztőt csinált seprűből, madzagokat húzott ki, hogy már pedig itt semmi madár le ne szálljon.

Tar Sándor: A mi utcánk

23. Isten szeme


Valami lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben, Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást.

Tar Sándor: A mi utcánk

22. Néha úgy elmennénk


Sóvágó Lajost Sóvágó Lajosnak hívják, és nem Só Lajosnak, ahogy sokan hiszik, azt a marhaságot a volt művezetője (vagy csoportvezető, mindegy) találta ki még a Műszergyárban, a melegkovácsüzemben, ahol Sóvágó közel kilenc évig dolgozott mint anyagválogató. Ez az ember szellemileg arra nem volt képes, hogy a dolgozók puszta nevét megjegyezze, Sörést például Sörétnek szólította, máskor Sertésnek, egyszer meg úgy ment hozzá, hogy ide figyeljen, Malackám.

Tar Sándor: A mi utcánk

20. A kutyás ember


Fehéren megy le a nap már hónapok óta, hosszan elidőz a horizonton, az utca végén, ha az ember a kocsmába megy, márpedig miért ne menne, a szeme majd kisül, mire odaér. Ott aztán pirosat, kéket, sárgát lát sokáig, és megy neki mindennek. Azt a kis tépett, csenevész kutyát is majdnem eltaposták, nagy szerencséje, hogy tudott vigyázni magára. A kutyához egy ember is tartozott, a második asztalhoz ült, nyilván idegen, mert az itteniek tudják, hogy az a kártyások helye.

Tar Sándor: A mi utcánk

21. Kis bűneink


Álmos és unalmas ez az utca nappal, az is lehet, hogy alszik, éjszaka viszont nyugtalan, van aki kiabál, kutyák ugatnak, zajok neszeznek, ajtók, ablakok nyílnak, csukódnak csendben, néha egy-egy szürke alak imbolyog a kerítés mellett, ha koppan, talált, de nincs jelentősége. A mi fiunk, Dezső is eltűnik nappal, mint a többiek, és ez nem is baj, mert ha itt van, az olyan, mint valami örökös szemrehányás, azért is a mi fiunk, mert senki sem tudja, hogy ki az apja.

Tar Sándor: A mi utcánk

19. Hőség


Nagy Jenő nem sokkal a nagy eső után az MDF helyi szervezetétől egy pompás tolószéket kapott ajándékba. Az átadáson nem jelent meg senki, Dorogival küldték, aki aztán sokáig nem tudott mit kezdeni vele, mert Nagy Jenő kijelentette, hogy neki ugyan nem kell, ne is vegye le a szekérről, köszöni szépen. Nem és nem. Dorogi nem sietett visszavinni, és ez lett a veszte, mert másnap már üzentek, vigye vissza, Nagy Jenő karhatalmista volt, úgy sebesült meg, és örüljön, ha nem állítják bíróság elé, nemhogy tolószék.

Tar Sándor: A mi utcánk

18. Nagy Jenő és Sárika


Ha az ember építkezni kezd, és megáll először az üres telek előtt, önkéntelenül hitvese vállára teszi a kezét, és elmereng. Ez a mozdulat az elkövetkező tizenöt-húsz évben már ritkábban fog előfordulni, sőt, de nem is ezen tűnődik ilyenkor az ember, hanem elfogja egy kicsit valami rettenet, hogy talán mégsem tudja majd megcsinálni. Elérhetetlennek tűnik minden álom a három szobáról, hallról, nagy, csempézett konyháról, az ugyancsak nagy fürdőszobáról, ahová besüt a nap, tapéta, csillár, bútorok. És rengeteg sóder, beton, téglák és iszonyú felfordulás.

Tar Sándor: A mi utcánk

17. Egy akácfáról


Harap Sanyi egy este azt találta ki, hogy a kis Zeke Zoli tulajdonképpen az ő fia. Mert két akácfa van az utcánkban, az egyik a boltnál, a másik mindjárt a Misi presszó mellett, ez az, amelyiknél mindenfélét kitalálnak az emberek. Épp ennél állt, mikor hirtelen eszébe jutott a dolog. Harap Sanyinak felesége van, hat fiúgyermeke, a hetedikkel terhes az asszony, igaz, lányt várnak, de ha fiú lesz, az még jobb, mert már az is nagy szám, hogy hat fia van valakinek, de hogy hét, olyan tán még az országban sincs. És ha nyolc? Na?

Tar Sándor: A mi utcánk

16. Harap Sanyi


Bajos dolog, ha az ember fel akarja magát akasztani, és előbb kötelet, később pedig alkalmatos kampót nem talál, de Harap Sanyi iparosember, ilyen dolgokon nem szokott fennakadni. Nem akarja ő felakasztani magát, de soha nem lehet tudni, és akkor jó, ha minden kéznél van, Doroginé Mancika is hogy járt: ráfeküdt a sínre, itt az utca végén, a vonat meg már rég elment. Ezen aztán nevetett mindenki sokáig. Most ráért, gondolta, utánanéz a dolognak, őrajta ne nevessenek.

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon