Skip to main content

A mi utcánk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
2. Hesz Jancsi


A Csapágyból jöttem el, Antall-bérenc vagyok, szokta mondani Hesz Jancsi, ha jókedve van, a Misi presszóban összesepri a pénzt az asztalról, és oszt, ha rá kerül a sor. A presszónak van rendes neve is, de mindenki Misinek mondja, a tulajról, aki rendesen valamelyik asztalnál ül, és mindenki a barátja. A felesége a pultnál néha kijön a sodrából, és rászól: Misi! Misikém, drága! Az isten bassza rád a temetőajtót, hozzál már öt láda sört. Mi vagy te itt, díszvendég? A presszóban nincsenek sokan, de általában ugyanazok. Fent, az emeleten bömböl a magnó, a fiú-Misi próbálgatja a hangerőt, a földszinten van a presszó, garázs, raktár. Az épület előtt parányi, füves kert, nagyra nőtt fűzfa, alatta asztalok, de oda nyáron sem nem ül ki senki, mert meglátják. Hesz Jancsi gyakran beugrik egy felesre, aztán marad, mert vagy van valaki ismerős, vagy majd jön. Addig kortyolgat, esetleg kér még egyet vagy egy sört rá, beszélget Misi feleségével, Misi ilyenkor reggel a kazánt salakolja, vagy ládákat pakol a raktárban, dúl-fúl, eldugott üvegekből kortyol, utálja, hogy már megint reggel van, és irigyli a munkanélkülieket, például Hesz Jancsit, akinek nem kell csinálni semmit, csak a postást várja.

Hesz Jancsi mindig siet, és marad. Na, még ezt a partit megnyerem, és aztán tűzök, mert már biztosan várnak. Siet a boltban is, ahol a zsebébe dug egy kétdecist, siet Sarkadinénál, ahol külön pohara van, mert nem iszik akárki után, tüdőbajos van az utcában, nem mondja, hogy ki, mindegy, de sose lehet tudni. Pintérnél is siet, csak megissza azt a féldecit, rossz, mint a csukamájolaj pedig, na, még egyet, hátha az jobb lesz, de akkor már le is ül egy cseppet, mert meleg van. Azért még visszamegy Sarkadinéhoz, Piroska nénivel jól lehet beszélgetni, el lehet mondani mindent, ami az embert nyomja. De csak ha nincs ott senki. Ha vannak, megáll az ajtóban, issza a bort, és vár, hátha elmennek, és akkor esetleg kér kölcsön kétszáz forintot. Vagy ezret. Hesz Jancsi nem iszik hitelbe, őt ne írja fel senki semmiféle füzetbe, inkább betör valahová. Mikor az ajtóban áll, és nem szól senkihez, csak issza a borát, és dohányzik, Piroska néni már sejti, hogy baj van. És ha a többiek nem akarnak elmenni, akkor elmegy ő, aztán majd visszajön, és mondja. Nem akartam itt, mindenki előtt, mentegetőzik, és olyan piros az arca, mint a láng. Egyszer azt mondta Piroska néninek, hogy jobban szereti, mint az anyját.

Hesz Jancsinak nős fia, férjes lánya van, két kis unokája, felesége és egy anyósa, aki egy telken lakik velük egy szoba-konyhás külön épületben, de ha teheti, állandóan ott van náluk, és mindenbe belepofázik. Még abba is, hogy Hesz Jancsi hányszor alszik a feleségével, mert néha aludhatna a kicsi fiúval is, annak is kell egy kis anyai melegség. A felesége a téesz-irodán dolgozik, de hogy mit csinál, azt ő sem tudja pontosan. Hogy lopnak, az biztos. Ezeket meséli Piroska néninek, de csak ha más nincs ott, és nem hallja. Ne tessék mondani senkinek, de szégyellem. Ami itt folyik. Most, hogy bomlik a téesz, eladnak mindent. A fél határból homokbányát csináltak, kivágatták a fasorokat, az erdőt, eladták bontásra az istállókat, mindent. Nekem meg mondják itt a faluban, hogy a gépállomáson is kiválogatták a gépek javát, azt olcsón megvette Kásás, az agronómus meg még vagy hárman, akkor kinéztek maguknak kétszáz hektár földet is, káefté lesz, dinnyét fognak termelni. Az nem kerül bele a kárpótlásba, annak már gazdája van. Hesz Jancsi tudja, hogy a feleségét Kásás meg a többi is dugja. Mit csinál, kérdezi ilyenkor Piroska néni, aki nemigen járatos az ilyen szavak között. Hát lefekszenek, tetszik érteni, mondja Hesz Jancsi, és olyan piros az arca, mint a vér. Ugyan már Jancsi, hogy mondhat ilyet, nem olyan asszony a maga felesége, nyugtatja Piroska néni, de azt nem teszi hozzá, amit mindenki tud, hogy Évike olyan csúnya és kövér, hogy nem kell az Kásásnak. Ott a lánya, szebb is, fiatalabb is. És a fóliában dolgozik, hogy kéznél legyen. És hogy férjhez adták egy zetoroshoz gyorsan, mikor kitudódott, a gyerek meg koraszülött lett. Az esküvőhöz képest.

A Csapágyműben betanított munkásként kezdte, de ügyes keze volt, kipróbálták itt is, ott is, bevált. Lakatos lett, aztán a karbantartókhoz került, kitanulta a motorszerelést, úr lett. Mikor elküldték, megígérték neki, hogy amint lehet, visszaveszik. Ne is nagyon keressen munkát, biztos, hogy visszahívják. Addig kibírja. Hesz Jancsi azóta a munkaruhát se vette le magáról, abban jár ma is, mint aki csak kiszaladt egy kicsit valamiért., Még most is nekem szólnak, ha valami olyan baj van, magyarázza Piroska néninek, mert az elhiszi. Nem is nagyon keveredik itt senkivel, ő más. Ha kártyáznak, akkor is majdnem mindig ő nyer. Ahhoz is ész kell. Valakinek a kocsiját tömény fagyállóval töltötte fel, tavaszra szétmarta a folyadék a hűtőt, úgy beszélik. Más baj volt ott, mondja ő, de többet nem szól, ezeknek hiába is mondaná. Néha bemegy busszal Debrecenbe, menni kell, mondja Piroska néninek, üzentek, hogy menjek, mert elakadtak. Diesel, teszi hozzá, Piroska néni bólogat, persze. És tölt még egy pohárral. Csak el ne késsen, Jancsi, mondja, igya meg, és menjen. Majd jövök, mondja ő, ne tessék felírni, hozom a pénzt. Jó, jó, mondja Piroska néni, és becsukja utána az ajtót. Aztán előveszi a kis könyvet, és beírja, Hesz J. 2-szer 3. Van már vagy kétezer forint a kölcsönökkel, gondolja, és sóhajt.

A Misiben lelök egy felest, mert siet, már jön is a busz, hívják vissza, baj van. Jövetben benézek, mondja az ajtóban, majd együtt fizetem. Esztike fanyalog a pultnál, és csak annyit mond, remélem, János. Nagyon remélem. Még a tegnapi is fenn van. Biztos, hogy jövök, mondja a férfi, és már megy is, mert siet. Arra gondol, hogy ki a fene találhatta ki, hogy ő meg Eszti. Segített neki felszállni a buszra, mert van az az elválasztó vas a feljáratnál, és Esztike beszorult farral, ő meg nyomta lentről, hogy haladjon. Valamelyik hülye meglátta, és elmondta mindenkinek, hogy ő fogdosta Esztinek a seggét a buszon. Ilyenek ezek. Az asszony kiverte a palávert, és beköltözött a téeszirodára mindenestől. Hesz Jancsi két hónapig tojásrántottát evett, mást nem tudott főzni, és Béres szomszéd látta a kerítésen át, hogy egy este átmegy az anyóshoz. Az meg visított kegyetlenül, mikor meglátta az embert, gatyaszárban. Még ő is át akart menni, hogy segít neki, ha nem boldogul az öregasszonnyal, de nem tudott lépni, mert éppen a disznóólban állt, és a csizmája beleragadt a trágyába. Jó történet volt, sokat röhögtek rajta Misinél, Piroska néninél, a boltban, csak éppen nem hitte el senki. Álmodta ezt maga, mondta neki Sarkadiné, Piroska néni, maga olyankor már olyan részeg szokott lenni, mint a segg. És ez igaz is volt.

Hesz Jancsinak meg szokott állni a busz Debrecenben a vasúti sorompónál, onnan már gyalog is csak pár perc a Csapágy. Ott egyezkedik egy kicsit a portán, hogy szóljanak le a karbantartókhoz, ha nem hiszik, őt behívták. Most üzentek, délelőtt, hogy jöjjön. A dieselek hozzám tartoztak, mondja, vagy mond valami mást. Tessék, telefonáljanak Kulcsárnak, ő a főnök. Aztán azt mondja, jó, de akkor majd tartsa valaki a hátát, mert ebből probléma lesz. Ő akkor hazamegy, de írják fel, hogy itt volt, ekkor és ekkor. Neki mindegy, de valaki meg fogja ütni a bokáját. Semmi nem volt, mondja Piroska néninek, az adagoló volt eldugulva, csak hát nem értenek hozzá. Öt perc volt az egész, nem volt pofám pénzt se kérni ennyi munkáért. Aztán kér kétszáz forintot, vagy ezret. Holnap hoznak egy kocsit, mondja, nagy meló lesz, jó pénz. Most már jönnek majd, tudják, hogy itthon vagyok. Meg tetszik látni, egyenesbe jövök. Csak ezeknek ne tessék szólni semmiről.

Máskor az anyósa jön, Terka, gumicsizmában, les az úton mindenfelé, nem látják-e, az ő házuk majdnem szemben van, Hesz Jancsi meg mindig az ablakban ül. Ne tessék neki adni többet inni, mondja Piroska néninek, most is belevágta a vasalót az üvegajtóba. Engem meg kikarmolt. Mert tettem a kazánra. Nekem már nem lehet csinálni semmit, lassan már a házba se mehetek be, a lányomhoz, az unokámhoz. Minek jár maga állandóan a nyakukra, kérdezi Piroska néni, mért maga tesz a kazánra? Van magának szép lakása, külön, nem kell velük foglalkozni. Fiatalok, hadd éljenek. Igen, mondja rá Terka, de megfagynak! Ha én nem teszek a kazánra, akkor senki! A kicsi fiú meg ott tanulna, ha tudna. Évike meg dolgozik, és az is egy meleg lakásba szeretne hazajönni. Terka úgy jár az utcán, mint a tolvajok, soványán, kicsit meghajolva, mintha azt várná, hogy mindjárt rákiált valaki. Halkan menne, de a nagy gumicsizma csattog a vékony lábszárán, mosolyogva bólogat mindkét oldalra, mert tudja, hogy mindenki az ablakban ül, és őt lesi. Aztán már csak az udvaron kell átmenni, hogy Hesz Jancsi észre ne vegye. Az ő kis háza az udvar végében van, de az a húsz lépés a legnehezebb a világon, mikor a veje bolond. A kutya ugrál rá, örül, játszana, nagy, sáros csíkokat húz a ruháján, eredj már, suttogja neki, te rohadt! Hogy szakadnál meg te is!














Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon