Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Midőn…

– Falvédő szöveget! – tsapá le keze ügyébő’ dühödten kedvencz lúdtoll pennáját kölcsei Költsey Ferencz, amikor fülibé jutának a rádiós hírek ragadós folymányai, és azon szent mozdulattal fejibű’ is letsapá vadonúj koltsagtollas sövegé’, amelyet a legemelkedettebb alkalomra tartogata, jelesül, hogy megírja a magyarok örökérvényű Hymnusát. – Falvédő szöveget, nem Hymnust! – harsogá kölcsei Költsey szerte a délibábos kölesei vidéken. Prf. Galváni Lajosba, mintha delej hasított volna bele, ujjai köziböleg kihulltanak az összedrótolt békák, meg az egyéb összes szükséges katzibák.

A lánglelköletű poét szattyán csizsmái magokon kívüle tappodák a díszes söveget, meg. – Ezeknek írjak én veretes verseményt?! – fordula teljes lelki indulatjával Költsey az írópadján álló rádió felé, és magosan fője fölibe emelé. – A rádiót ne! Ne a rádiót! - kiáltá kétségbeesetten Prf. G. L., de már késő, a hangosdoboz ripityára zúzóda az ököritató matjómintás oldalán.

– Ki asszonyom főztjét eszi, vágyik annak szive vissza! Ez kell ezeknek, nem Hymnus! – kiáltá Költsey, és szívének dühödt dobbanásai megremegtették a tájat. Prf. G. L. kétségbeesetten szorította kezeit fülének kagylóira, de a Jobbra érdemes költő már dalolta is a következő szerzeményt: Ki az urát hűn szereti, asztalára főztjét teszi!

– Jaj, jaj! – jajongott tiszta szívéből Prf. G. Lajos, miközben békái után iramod’. – Mi lészen már azokkal a szeginy magyarokkal, ha poét fejedelme is elhagyá övéit?!

Költsey szeme szóra a szikrákat százfelé.

– Talán majd ha magokho’ térnek! És lesz egy nyugodalom! – vetette magát az egyik menekülő béka után kölcsei Költsey, miközben egy újabb falvédő remekét harsogta az elhíresült tájon: Várom uram levesemmel, beszélgessen a szívemmel!

Prf. Galváni Lajos barátja után nézett, és úgy érezte, a szíve menten megszakad. Mártzius 4-ét jegyeztek a lapok. A Honderű meg a többiek…

• Kultúra