Skip to main content

Hogyisiglen Eshetett Meg Vala,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Hogy az Úr Aktuális Esztendejének Mártzius 4-én kölcsei Költsey Ferencz Nem írá Meg a Magyarok Hymnusát, Annaglan Ellenibe, Hogy Már Nagyon Hegyezé az Hymnusíró Pennát, Valamint Hogy Professiore (Prf.) galváni Galváni Lajos Sem Fedezé Fel az Ő Híres Galváni-Elemét


Midőn…

– Falvédő szöveget! – tsapá le keze ügyébő’ dühödten kedvencz lúdtoll pennáját kölcsei Költsey Ferencz, amikor fülibé jutának a rádiós hírek ragadós folymányai, és azon szent mozdulattal fejibű’ is letsapá vadonúj koltsagtollas sövegé’, amelyet a legemelkedettebb alkalomra tartogata, jelesül, hogy megírja a magyarok örökérvényű Hymnusát. – Falvédő szöveget, nem Hymnust! – harsogá kölcsei Költsey szerte a délibábos kölesei vidéken. Prf. Galváni Lajosba, mintha delej hasított volna bele, ujjai köziböleg kihulltanak az összedrótolt békák, meg az egyéb összes szükséges katzibák.

A lánglelköletű poét szattyán csizsmái magokon kívüle tappodák a díszes söveget, meg. – Ezeknek írjak én veretes verseményt?! – fordula teljes lelki indulatjával Költsey az írópadján álló rádió felé, és magosan fője fölibe emelé. – A rádiót ne! Ne a rádiót! - kiáltá kétségbeesetten Prf. G. L., de már késő, a hangosdoboz ripityára zúzóda az ököritató matjómintás oldalán.

– Ki asszonyom főztjét eszi, vágyik annak szive vissza! Ez kell ezeknek, nem Hymnus! – kiáltá Költsey, és szívének dühödt dobbanásai megremegtették a tájat. Prf. G. L. kétségbeesetten szorította kezeit fülének kagylóira, de a Jobbra érdemes költő már dalolta is a következő szerzeményt: Ki az urát hűn szereti, asztalára főztjét teszi!

– Jaj, jaj! – jajongott tiszta szívéből Prf. G. Lajos, miközben békái után iramod’. – Mi lészen már azokkal a szeginy magyarokkal, ha poét fejedelme is elhagyá övéit?!

Költsey szeme szóra a szikrákat százfelé.

– Talán majd ha magokho’ térnek! És lesz egy nyugodalom! – vetette magát az egyik menekülő béka után kölcsei Költsey, miközben egy újabb falvédő remekét harsogta az elhíresült tájon: Várom uram levesemmel, beszélgessen a szívemmel!

Prf. Galváni Lajos barátja után nézett, és úgy érezte, a szíve menten megszakad. Mártzius 4-ét jegyeztek a lapok. A Honderű meg a többiek…
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon