Mennyire prosperál a Katalizátor Iroda mint könyvterjesztő, vagy ha nem, akkor miért nem? Mi történt az elmúlt időszakban?
Emlékezetes, hogy 1992 januárjában a fővárosi és a kerületi önkormányzatok elűzték az engedély nélküli könyvárusokat az aluljárókból, és ez akkor igen érzékenyen érintette a Katalizátor Irodát, mert a mi könyvforgalmunknak a durván 90%-a azon a hat aluljáróstandon bonyolódott le, amit ’89-tól ’92 januárjáig engedély nélkül üzemeltettünk.
Na de nem azért üzemeltették engedély nélkül, mert engedély nélkül akarták, hanem mert nem is volt más lehetőség!
Igen, mert azt a bizonyos ’86-os fővárosi tanácsi rendeletet, amely eleve megtiltotta az árusítást az aluljárókban, különböző erők ellenállása miatt nem sikerült megváltoztatni. Nehéz idők következtek. A ’92-es év végéig teljesen bizonytalan volt, hogy a Katalizátor Iroda egyáltalán megmarad-e. ’92 áprilisában egy látványos akció keretében bejelentettük az öncsődöt, majd próbáltam támogatást kérni különböző alapítványoktól és bankoktól, illetve megpróbáltam valamifajta érdekegyeztető tárgyalást összehozni. A Merlin Színházban sor is került egy ilyen megbeszélésre a fővárosi önkormányzat illetékesei és a könyvszakma képviselői között. Lett is valami eredménye, mert ’92 decemberében a BKV lehetővé tette, hogy a metróállomásokon mi is helyet bérelhessünk. Akkoriban pályázaton kívül kaptunk három helyet a BKV-tól.
Miért pályázaton kívül?
Azt gondolom, hogy a fővárosnak kellett volna egyeztetést kezdeményeznie, és begyűjtenie azokat az információkat, amelyek alapján a pályázatot mihamarabb kiírják. Ezt nem tették meg, a BKV-ban meg nem voltak felkészült emberek, akik ezt maguk meg tudták volna tenni. Így aztán ’92 decemberében jelentkezési, alapon osztottak ki helyeket. Több helyre jelentkeztünk, de csak hármat kaptunk meg. Ezeket a helyeket havonta hosszabbították, és valamikor ’93 májusában végül is kiírtak egy korrektnek tűnő pályázatot. Azt hiszem 30 és 80 ezer Ft között lehetett megajánlani bérleti díjat, és egyéb pontjai is voltak a pályázatnak, aminek meg kellett felelni.
És mitől függött, hogy végül is mennyi lett a bérleti díj?
Azt nem tudjuk, ez BKV-döntés volt. Az első fordulóban továbbjutottunk, és amikor a második fordulóban vártuk a döntést – már csak egy vagy két nap volt hátra –, kaptunk egy telefont, hogy egyetlen helyet sem nyertünk el a pályázaton, de ha benyújtunk külön egy kérvényt, akkor a Nagyvárad téren, mivel oda senki nem pályázott, pályázaton kívül kaphatunk egy helyet. Aztán levélben értesítettek, hogy mivel túl sokan pályáztak, és túl sokan ajánlották meg a maximum összeget, nem tudják eldönteni, hogy kit válasszanak, és ezért felszabadítják a bérleti díj felső határát, és uraim, tegyék meg új tétjeiket. Meglehetősen feldühödtem, bementem a fővároshoz, és bejelentettem, hogy mi nem fogjuk ezt az új feltételt elfogadni, mi a maximumot ajánlottuk meg minden pályázatban bérleti díjként, de úgy gondoljuk, hogyha a főváros meg akarja menteni a presztízsét, amit a könyvesekkel kapcsolatban eléggé megtépázott ez a három-négy év, akkor kötelessége közbelépni, és visszaterelni a mederbe ezt a pályázati elbírálást. Amin viszont a BKV-vezérek dühödtek fel rettenetesen, mármint hogy a főváros bele akar avatkozni az ő üzletükbe.
De ez azt jelentette volna, hogy ha valaki 140 ezer forintot ajánl egy helyért, akkor az övé?
Így van, szabadrablás. Ami oda vezetett volna, hogy egy vagy két hónap után újra kellett volna pályáztatni, mert nem létezik, hogy 140 ezer forintot bárki több hónapig folyamatosan tud termelni a mai viszonyok mellett. Azok az idők elmúltak, amikor könyvpiaci bumm volt, és tényleg hatalmas vagyonokat kerestek hónapok alatt sikerkönyvekkel. A sikerkönyvárusok és a Katalizátor árusai nagyjából ugyanolyan forgalmat bonyolítanak havi vagy éves szinten. Ebben nincs különbség. Legfeljebb abban, hogy más az olvasó- vagy a vásárlóközönség.
Tehát, miután a főváros latba vetette befolyását, tulajdonképpen számunkra megnyugtatóan zárult le a pályázat, mert öt helyet kaptunk a hatból, amire pályáztunk, és ezek között vannak nagyon jó, jó és kevésbé jó helyek. Ennyi szükséges és elégséges is a jelenlegi működéshez. Ezt be is bizonyította az elmúlt tíz hónap, a Katalizátor Iroda stabilizálódott, és könyveket is tudunk kiadni abból a forgótőkéből, ami a kereskedelemből befolyik.
Tehát a főváros közbelépésére mégsem módosították a pályázati feltételeket.
Így van, visszaszívták. Ugyanakkor a BKV megpróbálta a saját kedvezményezettjeit, vagyis azokat, akik korrumpálták őket, mégis helyekhez juttatni, méghozzá úgy, hogy több helyet adott ki, mint amennyit a pályázatban megjelölt. Például a Deák téren négy helyre lehetett pályázni. Most ezzel szemben 7 helyen folyik árusítás. Így a közlekedésfelügyelet jogosan kifogásolja, hogy bizonyos állomásokon zsúfoltság van. De nem az 52 hely okozza a zsúfoltságot, hanem azok a plusz engedélyek, amiket pályázaton kívül szereztek bizonyos vállalkozások. Mivel ezekre később kötöttek bérleti szerződést, később is járnak le. A BKV pedig úgy akarja megoldani a zsúfoltság problémáját, hogy a korrekt módon pályázati úton kiosztott helyek bérleti szerződését nem hosszabbítja meg. Duplán szép ez a történet: aki korrumpál, az maradhat, aki rendesen pályázik, annak, ha lejár a határidő, mennie kell.
A BKV se meg nem hosszabbította a szerződést, se új pályázatot nem írt ki?
Igen, sem ez, sem az. Még értesítést sem kaptunk. És hiába próbálkoztunk, hogy megtudjunk valamit. Ekkor a fővároshoz fordultam, hogy méltatlannak és megalázónak tartom, hogy a BKV így viszonyul a bérlőkhöz, akik évente ötvenmillió forintot töltenek ebbe a lyukas fazékba, és ez tűrhetetlen és tarthatatlan. A fővárosnak ismét exponálnia kell magát, és valamilyen formában közre kell működnie, hogy ne legyen botrány az ünnepi könyvhét előestéjén.
Mert ez május 30-án vagy június elsején történt. Elvileg június elsején a metrórendőrségnek el kellett volna távolítania onnan a könyvárusokat, a konténereket és a könyveket. De nem tették. A munkatársam be akarta fizetni a bérleti díjat júniusra, de nem fogadták el tőle a pénzt, mondván, hogy talán majd június 6-án lesz valamifajta szerződés.
Milyen bérleti díjat, milyen szerződést tartanának elfogadhatónak?
Ha 40 vagy 50 ezer forint lenne a bérleti díj, akkor fel tudnánk venni alkalmazottnak azokat, akikkel most bizományosi szerződésünk van, és a rablógazdálkodástól el tudnánk mozdulni a civilizált piacgazdaság irányába. De nem tudunk elmozdulni, a BKV csak ridegen a saját anyagi érdekeit tartja szem előtt, és azt mondja, hogyha 80-at ki tudtak fizetni 10 hónapon át, akkor, most, amikor infláció van, miért ne tudnának 100-at. Jövőre pedig 120 lesz, és akkor teljesen nyilvánvaló, hogy ez a helyzet reprodukálódik. Így azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk feketén, számla nélkül eladni, ha fizetni akarjuk a bérleti díjat. A BKV a huzatot meg a tömeget nyújtja standonként százezer forintért, ami botrány. Így végképp megfojtják az ilyen típusú kulturális vállalkozásokat. Az meg aztán végképp botrány, hogy mi úgy tudtunk egyáltalán elindulni a pályázaton, hogy a Soros támogatott minket másfél millióval. Egyszerűen nevetséges, hogy a Soros Alapítvány a Katalizátoron keresztül pénzeket folyósítson a BKV-nak. Azt gondolom, hogy ezen változtatni kellene, ez pedig csak úgy képzelhető el, hogyha az illetékesek leülnek a bérlőkkel, és megtárgyalják ezeket a kérdéseket. Nyilván el fognak térni az álláspontok, de talán akkor valamifajta konszenzusra lehet jutni.
És hogy képzelik a pályázat kiírását, értékelését?
A pályázat kiírása előtt egyeztetésre lenne szükség. A főváros, a BKV és a könyves cégek leülnének egy asztalhoz, és a BKV körvonalazná, hogy mire van lehetőség, a főváros jogi, közlekedési és egyéb szempontokat érvényesítő szakemberei elmondanák, hogy tényleg van-e erre lehetőség, mert a BKV abban érdekelt, hogy minél nagyobb bevételre tegyen szert, tehát minél több helyet adjon ki, a könyvesek pedig elmondanák, hogy mi az, amit ebből vállalni tudnának. Másrészt fel kellene állítani vagy a BKV-nak, vagy a fővárosnak – én jobban örülnék az utóbbinak – egy olyan ad hoc bizottságot, amely közreműködne a pályázat kiírásában és elbírálásában. A bizottságnak olyan köztiszteletben álló személyiségekből kellene állnia, akik semmilyen formában nem érdekeltek. Ez a kuratórium egyrészt írásos anyagokat kérne be, másrészt – azt gondolom, hogy ez nagyon üdvös volna –, egy meghallgatás keretében különböző kiegészítésekre is módot nyújtana a cégeknek, hogy elmondják, milyen profillal működtek eddig, illetve hogy milyen terveik vannak három- vagy ötéves távlatban.
Ezek szerint hosszabb távú szerződést szeretnének.
Így van. Hároméves szerződéssel stabilitást lehetne teremteni. Akkor a helyek arculatát is másképp alakítanák ki a vállalkozások. Arra, hogy a rendőr holnap elüldöz, senki nem fog beruházni több százezer forintot, és nem fog üvegpavilon-csodákat építeni. Ellenben ha van egy három- vagy ötéves szerződés, ami már kalkulálható forgalmat, kalkulálható hasznot jelent, akkor már érdemes támogatásból vagy bankkölcsönből vonzóbb körülményeket kialakítani.
És boltot meg sem próbálnak szerezni?
Hát önálló könyvesbolt bérleti jogát vagy tulajdonjogát megvásárolni, az valóban egy olyan kategóriájú beruházást jelentene a Katalizátornak, ami jelenleg szóba sem jöhet. Másrészt üzleti szempontból csak olyan boltot érdemes vásárolni, amelyik már bejáratott. Most is van boltunk a Krúdy Gyula utcában meg az Egyetemi Színpadon, és van egy komolyabb választékkal rendelkező standunk a Művész Moziban. A három helyből a Művész Mozi az egyetlen, amelyik képes önmagát fenntartani. A másik két hely, a Krúdy Gyula utca és az Egyetemi Színpad veszteséges, mert ott korábban nem működött könyvesbolt, és az én becslésem szerint egy 5-10 millió forintos reklámkampányra lenne szükség, hogy olyan ismertté tegyük ezeket az elárusító helyeket, mint az Astoriánál, a Deák térnél vagy Nyugatinál lévő pultjaink. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyit költsünk reklámra.