Szolidaritás. Szép dolog. Mégis a szolidaritásnak az formája, amelyet a tévéhíradó hétfő esti A Nap című ekszkluzívnak nevezett rovata tálalt nézőinek, az valami más. Történt ugyanis, hogy az ország egyetlen független, elfogulatlan etc. orgánuma, a Pesti Hírlap bemondta az unalmast. Nem mintha tiszavirág élete során nem minden áldotta nap nem ezt tette volna, de hát most úgy tetszik. Ez lenne az igazság, ha a tévéhíradó nem olyan színben tüntette volna fel az ügyet, mintha a nemzet egyik, ha nem az egyetlen fároszát döntötte volna le a vihar. („Meghalt a Pesti Hírlap, oda az igazság!” – adom a Híradó szegény szőke asszonyának szájába a történelmi szavakat. Megjegyzem: önkényesen.) A Nap című ekszkluzivitás hosszú perceket szánva rá, tévéhíradós alapossággal járta körbe a bukás szomorú körülményeit, és még néhai Kossuth Lajost is sikerült belerángatnia ebbe a szerencsétlen ügybe, sugallva hogy a nagy férfiú emléke találtatik meggyaláztatni most. Szem nem marad szárazon. Az igazság az, hogy annyi mindent láttunk már a tévéhíradóban, hogy egy leírott betűt nem érdemelne az egész, ha… Ha nem jutna eszünkbe egy-két dolog. 1. Vajon a szűken és bőven vett híradós stáb hány tagja és hányszor dobott ki pénzt kies otthonának ablakán, hogy előfizessen erre a remek, izgalmas, független etc. lapra? 2. Ha a lap jó, független etc., akkor a hirdetők miért vonták meg tőle a bizalmukat már a választás másnapján? 3. (és talán a legfontosabb) Honnan veszi magának a morális bátorságot a közszolgálati tévé közszolgálati híradója, hogy egy pimfli ügyet országot, népet, nemzetet, hazát etc. érintő sorskérdésnek tüntessen fel? Ezek olyan kérdések, amelyeken gondolkodni sem érdemes. Azon már inkább, mennyivel csinosabb lenne a dolog, ha a Pesti Hírlap ejthetett volna könnyeket a Híradó csúfos vége miatt. Csinosabb, egyszersmind honi megfontolásokból sokkal üdvösebb.
- Kultúra [6]