Röhej a Magyar Gárda? Hát persze, de nem csak az. Róla szóltak az elmúlt hetek, míg végül a Budai Várban, Sólyom László munkahelyének tőszomszédságában Für Lajos, miután – nem alaptalanul – „kétségbeesésről és a reményről” motyogott valamit, nagy nyilvánosság előtt üzembe helyezte az első 56 gárdistát. Az akut náciveszélyre rácáfolni látszik, hogy a Jobbik egyenruhás alakulatai az alapítók első nyilatkozatai szerint nem a cigányokat, hanem a parlagfüvet irtják majd, ezen kívül a „vérszívókkal” ellentétben ők véradással nyitnak, valahol félúton az SA természetvédő tagozata és a Vöröskereszt között.
Für Lajos az avatáson nem volt hajlandó az MTI-nek nyilatkozni, mit is keres ő ott, és mi is az egésznek a célja; ezt, mondjuk, megértjük, Lajos az ennél kisebb intellektuális kihívásokat sem kedveli. Amikor arról ábrándozik egy lapinterjúban, hogy a demokráciát diktatórikus eszközökkel kellett volna bevezetni nálunk, elgondolkodhatunk azon, hogy ez az ember felelt nálunk dr. Antall kormányában évekig a honvédelemért. A szellem erejét azonban nyilvánvalóan továbbadta Vona Gábor Jobbik- és Gárda-elnöknek, aki a Nap-kelte ellenséges ölelésében közölte, nem mástól, mint az EU- és NATO-tag Románia támadásától kell félteni a nemzetet, s milyen jól jön majd az ellen egy önkéntes véderő. Na ez lenne a Magyar Gárda: visszaveri Basescu csapatait, térdig gázol a parlagfűben és a cigánybűnözésben, időnként ránéz a melegekre, nem terjeszkednek-e túl a gay bar határain, majd elmennek a rendelőbe, és vérüket adják a magyar egészségügynek.
Nem, a gárdaügy sajnos nincs elintézve az ezoterikus-kriptohungarista egyleteknek kijáró Monty Python-féle helyzetleírással, mert bár a helyzet röhejes, de más minőségről van itten szó. Egy olyan parlamenten kívüli párt próbál egyeduralkodó státust szerezni a szélsőpolgári közegben, egy olyan párt próbál fiatalokat szervezett formába préselni, lő- és önvédelmi gyakorlatokra vinni, amely konkrét kisebbségeket fenyegetett meg igen akut módon, plusz tavaly ősz óta több önkormányzatban is a Fidesszel működik együtt. Bár a Fidesz az utolsó pillanatban elhatárolódott a szervezettől, emblematikus ’56-os arca, Wittner Mária azért csak elment és csak beszédet mondott a gárda avatásán. (Erről a Fidesz sajtóosztályán annyit mondtak: a párt nem tudott arról, hogy a képviselő felszólal a rendezvényen.) És ugye mostantól katolikus, evangélikus és református papot is bármikor lízingelhetünk paramilitáris alakulatok zászlainak felszentelésére.
Ám sem a Magyar Gárda ügye nincs elintézve a válogatott közröhejek felsorolásával, a Fidesz felelősségének felemlegetésével, sem a lelkes, de borzalmas magyar antifasizmus nincs kitárgyalva azzal, hogy folyamatosan azon siránkozunk, milyen kevesen is tüntettek a gárdisták ellen. Állapítsuk meg: nem baj – azok után, amiket az ellendemo helyszínén mondtak (TGM: „a kapitalizmus termeli ki a fasizmust”) és tettek (a Magyar Nemzet újságírójának vegzálása, Tomcat atrocitálása).
A probléma nemcsak az, hogy TGM személyében Magyarországon még 2007-ben is egy deklarált marxista lehet az antináci demonstráció fő szónoka (holott ha valaki, ő biztosan tudja, hogy a fasizmusnak valójában a szocialista-kollektivista eszmékkel vannak közös gyökerei, nem az individualista piacpártisággal), hanem, hogy ennek a ténynek következményei vannak.
Mint kiderült, a szélsőjobboldaliak, a Fidesz és TGM szerint is alapvetően Gyurcsány csomagja és magatartása tehet a gárdák létrejöttéről. Ha Pörzse Sándor szerint a gárdát voltaképpen a miniszterelnök hívta életre; ha Varga Mihály azt mondja, a miniszterelnök nélkül nem lenne Magyar Gárda; ha TGM lényegében azt kérdezi költőileg: mit várhatnak a fiatalok egy „igazságtalan, elnyomó” rendszertől (és ezt a kérdést a tüntetés többi résztvevője is osztja), akkor itt egy igen súlyos társadalmi konszenzus látszik kialakulni, ami miatt hatástalan mindenféle betiltási célzattal induló ügyészi vizsgálat.
Hiába kéri fel Gyurcsány a legfőbb ügyészt, hogy „kövesse különös figyelemmel” a gárda működését, és „a hatályos jogszabályokkal, valamint a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel”, ez mellékvágány. A miniszterelnöknek nem a – hatáskörétől igen távol eső – szervezetbetiltási lehetőségekkel kéne foglalkoznia, hanem azzal, hogyan tudná több hitelességgel, meggyőződéssel és érvvel megvédeni a piacpárti reformokat (és az egész rendszert) azoktól, akik azokat (és az egész rendszert) balról, jobbközépről és szélsőjobbról is kiiktatnák, hogy helyébe a nemzeti/szocialista variációk valamelyikét helyezzék.
A Magyar Gárda létrejötte újfent bebizonyította, hogy a valódi különbség nem baloldal és jobboldal, hanem individualizmus és kollektivizmus között van. A lőtéri kiképzéseknél, fiatalok egyenruhába bujtatásánál, nacionalista és revizionista ideológiai oktatásánál nem kevésbé veszélyes a liberális demokráciára az állandó náciveszélyt vizionáló, a baloldali kollektivizmusra és a Che-pólókra vak komcsi antifasizmus, az állítólagos nyilasveszély (Bácsfi Diána, Szabó Albert stb.) ürügyén rendszeresen előbukkanó balos törvényszigorítási láz, amely a szólás, a gyülekezés és az egyesülés alapvető jogait érintheti.
Magyarországon a demokrácia és a kapitalizmus úgy működik, hogy egyre kevesebben becsülik, egyre többen egyre kevesebbet tudnak az egyén jogairól, szabadságáról, felelősségéről, arról, mik is lennének az alapjai mindannak, amivel itten 17 éve pöcsölünk. Ráadásul az intézményrendszer is recseg-ropog. Érdemes néhány dolgot újratervezni – mielőtt mások terveznek újra minket.
A cikk megjelenését a Centre for the New Europe (CNE) támogatja.
- Vendégkönyv [6]