A szabad demokraták indítékait illetően bizonyos értelemben sérelmi politikáról beszélhetünk. Az SZDSZ négy éve hangoztatja, hogy kormányzati pozícióban felülvizsgálja mindazokat a „feles” törvényeket, amelyeket a kétharmados önkormányzati törvényt „kiegészítendő” fogadott el a kormánytöbbség 1990–1991-ben. Ezek közé tartozott a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló 1990 őszén elfogadott LXVII. törvény, amely egyebek mellett megtiltotta a polgármesterek számára, hogy egyidejűleg országgyűlési képviselők is legyenek.
A párt az elmúlt ciklusban taktikai hibát követett el azáltal, hogy nem súlyozott a „feles” jogszabályok között. Bár az összeférhetetlenségi törvény jelentősége nem mérhető például a sokkal fontosabb fővárosi törvényéhez, az SZDSZ tavaly őszi önkormányzati fórumán a szabad demokrata vezetők mégis megígérték a meghívott polgármestereknek, hogy ha módjukban áll, eltörlik a sérelmezett paragrafust. A múlt héten aztán a koalíció beváltotta az ígéretet, és ez nem bizonyult egyértelműen szerencsés lépésnek.
A négy évvel ezelőtti vita középpontjában nem az országgyűlési képviselői összeférhetetlenség állt, az ellenzéki képviselők főleg a gazdasági összeférhetetlenség szigorát vitatták. A polgármestereket az Országháztól eltiltó passzus csak Varga János MDF-es képviselő módosító indítványa révén került a törvénybe. A választások után, októberben vált világossá a szabad demokrata frakció számára, hogy az inkriminált jogszabályhely következtében a fővárosi önkormányzati győzelem Demszky Gábor parlamenti mandátumába kerül. (Ráadásul a főpolgármester lemondása nyomán szükségessé vált erzsébetvárosi pótválasztáson kezdődött a szocialisták hosszú menetelése, de hát erről végképp nem az ezerszer elátkozott paragrafus tehet.)
A mostani választást követő helyzet inkább az MSZP számára teremtett gyors törvénykezési kényszert. A tizenöt érintett képviselő közül nyolcan a szocialista frakcióban várták, hogy sikerül-e harminc napon belül hatályon kívül helyezni a kérdéses rendelkezést, vagy le kell mondaniuk polgármesteri megbízatásukról. Rajtuk kívül még három SZDSZ-es, három kereszténydemokrata és egy fideszes képviselő volt és maradt polgármester. Az összeférhetetlenség feloldásához fűződő frakcióérdek – tehát hogy képviselőiknek ne kelljen választani a két tisztség között – pontosan meghatározta a pártok „elvi” álláspontját. A Horn Gyula és Kuncze Gábor által jegyzett törvényjavaslatot a Fidesz támogatta, a kereszténydemokraták pedig fenntartásaik ellenére tartózkodtak, mégpedig köntörfalazás nélkül bevallva, hogy érintettségük okán.
Szerepcsere
Szerencsétlenebb nyitányt a koalíció legádázabb ellenfelei sem találhattak volna ki a leendő kormánypártok számára. Lehet, hogy az összeférhetetlenség feloldásával kapcsolatos alkotmányos aggályok eltúlzottak, lehet, hogy a kétféle tisztség egyidejű betöltésére a gyakorlatban nem sokan vállalkoznak majd; a koalíció mégis csupán antiparlamentáris érveket volt képes felsorakoztatni álláspontja mellett.
Kevesen számítottak ilyen gyors szerepcserére. A tegnapi kormánypártok megfogyatkozott képviselői a kényelmes ellenzéki padsorokból magyarázhatták el szocialista és liberális kollégáiknak, hogy mi a különbség a parlament és a Hazafias Népfront között. Nem más, mint Kónya Imre mutatott rá, hogy a törvény visszamenőleges hatállyal módosítja a választások körülményeit. Nem áll meg az a koalíciós érv, miszerint a választók pártprogramok ismeretében szavaztak, és több párt is ígérte az összeférhetetlenség megszüntetését. Nem áll meg azért, mert a képviselőjelöltek – vagy azok a polgármesterek, akik éppen az összeférhetetlenségre tekintettel nem indultak – és nem utolsósorban a választók tavasszal joggal bízhattak az akkor hatályos jogrendszer tartósságában, tehát abban, hogy ha annak alapján folyik le a választás, azt utólag visszamenőleges hatállyal nem lehet megváltoztatni. Ez ugyanis a jogfolytonosság megtagadásának szándékára utal. Veszélyes precedens, ami arra csábíthat minden újonnan hivatalba lépő kormányzatot, hogy kényére igazítson a hatályos jogszabályokon.
A törvényjavaslat lakonikus tömörségű indoklása az „elmúlt évek tapasztalataira” utal, holott az elmúlt években éppenséggel nem szerezhettünk olyan pozitív tapasztalatokat, amelyek alátámasztanák, hogy a kétféle tisztséget egyidejűleg is el lehet látni. Sőt, a koalíciós megállapodás önkormányzati része növeli a polgármesterek jogkörét, és szigorítva a jelenlegi jogszabályon csak háromezer lélekszámúnál kisebb településen engedi meg társadalmi megbízatású polgármesterek választását.
XVIII–XIX. századi merev szemlélet
„…ez a vita nem alkotmányjogi természetű – ez egy politikai vita, tisztelt Ház, amelyben különböző motivációk határozzák meg az álláspontot” – vágta el a jogelméleti vita fonalát Vastagh Pál. A leendő igazságügy-miniszter azzal igyekezett leszerelni a túlzott hatalomkoncentráció miatti aggodalmakat, hogy a jogszabály csak kevés képviselőt érint, holott a jogszabály módosítását követően sincs elvi akadálya annak, hogy akár több országgyűlési képviselő is jelöltesse magát valahol polgármesternek. Az SZDSZ számára 1990-ben még elvi kérdést jelentett, hogy a polgármester semmiképpen nem tekinthető a végrehajtó hatalom részének, következésképpen az összeférhetetlenséget nem lehet a törvényhozó és végrehajtó hatalom elválasztásával indokolni. A szocialista Vastagh Pál most merőben másként közelíti meg a kérdést. „Kissé merev az a felfogás, amely korábbi állapotokon keresztül kívánja az államhatalmi ágakat szemlélni. A politikai választóvonal a modern parlamentáris berendezkedésben ma már nem a törvényhozó és végrehajtó hatalom között húzódik, hanem a parlamenti többség és a parlamenti kisebbség között. Ezért is beszélnek manapság egyre többet fékek és ellensúlyok rendszeréről, és nem a hatalmi ágak valami korabeli, XVIII. vagy XIX. századi merev szemléletéről.”
„A parlamentarizmus csődje, ha…”
A vita lényegére Dávid Ibolya MDF-es képviselő tapintott rá: „A parlamentarizmus csődje, ha személyes jelenléthez kötődik az önkormányzatok képviselete.”
Először Vastagh Pál szavaiból körvonalazódott egy korporatív érdekképviseleti „parlament” kontúrja. A leendő miniszter az önkormányzatok érdekképviseleti szerveire hivatkozva tette szóvá, hogy „miért zárja ki intézményesen a jogszabály az önkormányzatok képviseletét (sic!) a parlamentből”. Azok számára, akik esetleg azt hitték, rosszul hallanak, Wekler Ferenc fejtette ki részletesen, hogy miről is szól valójában az új parlament első törvénykezési vitája. Wekler szerint kétkamarás parlament felállításának nincs realitása. „Ha kétkamarás lenne a rendszer, logikusak lennének azok az érvek, amelyek a korporációkat, szövetségeket arra ösztönöznék, hogy az egyik kamarában vegyenek részt, a másik kamarában pedig a politikai pártok és más politikai döntéshozók jelenjenek meg.” De így, hogy nincs második kamara, hát a meglévő parlamentben kell a kettőt ötvözni.
Ha a törvénymódosítás hatályba lép, az ellenzéki pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak. A valóságban feltehetően nem rendül meg a parlamentarizmus attól, ha lesz néhány képviselő, aki egyben polgármester is. De megvan az első skicc a kezdődő ciklus falra festendő ördögéről.
- Belföld [7]