A kárpótlási jegy kamattal növelt és folyamatosan emelkedő (jelenleg 150 százalék feletti) árfolyama és az 55-70 százalék között mozgó piaci ára közötti hatalmas különbség még az általános iskolás nebulóknak is szemet szúrhatott. Azt a tényt pedig, hogy a részvényjegyzéseknél a kárpótlási jegyeket a vagyonkezelőknek névértéken és nem piaci áron kell beszámítaniuk, a napilapok hetente többször is megírták. Mindenki kiszámíthatta tehát, hogy a beszerzési és az átváltási érték között 2-3-szoros különbség van, amit jól megválasztott részvénnyel nyereségként realizálni is lehet.
Az első részvénycseréket – jó másfél évvel ezelőtt – még nagyobb sorban állás nélkül is le lehetett bonyolítani, akármilyen kárpótlási jeggyel. Idővel azonban mind nagyobb lett az érdeklődés, s (elsősorban politikai megfontolások miatt) a szervezők különböző elosztási szabályokkal igyekeztek garantálni a kárpótoltak részvényhez jutását, például általánossá tették a kárpótoltak elsőbbségét az értékpapírok szétosztásánál. Gyakorlatilag kizárták annak a lehetőségét, hogy a másodlagos jegytulajdonosok hozzájussanak egy-egy jobb részvényhez. Ám az információs előnyöket nem lehet központi akarattal semlegesíteni. A piac föltalálta a határozatos jegyek kereskedelmét. A kárpótlási, jegyeket meghatalmazással és olyan iratokkal vásárolták fel, ami lehetővé tette a spekulánsok számára, hogy kárpótoltként jegyezzenek.
A kárpótlási jegy piaci árát két tényező határozta meg. Az egyik a privatizációs pályázatok, ahol a vevők általában kárpótlási jeggyel és Egzisztencia-hitelből is fizethetnek. 75-80 százalékos árfolyamon érdemes még ilyen célból kárpótlási jegyet venni, mert afölött már érdemesebb E-hitellel fizetni. A privatizációs pályázatok tehát megszabták a kárpótlási jegy árfolyamának felső határát. „Alulról” a részvénycserék támasztották meg az árat.
Az utóbbi néhány hónapban viszont, amikor a pályázatok mind kisebb, a jegycserék pedig mind nagyobb szerephez jutottak, a jegyárfolyam gyengélkedni kezdett. Ezt részben a kárpótoltak elsőbbségét garantáló részvényjegyzési eljárások okozták. A másodlagos piacon ugyanis nem kerestek már határozat nélküli jegyet, így annak ára esni, míg a határozatosé emelkedni kezdett. Idő múltával viszont – mivel a határozatos jegyek árát általában a tőzsdei ár plusz 10-15 százalékban határozták meg vidéken – még az utóbbi árfolyama is süllyedt.
Felvetődött tehát az a gondolat, hogy eltörlik az elsőbbségi szabályokat, mert ezek egyrészt nem nyújtanak igazi előnyt a határozatos csomagokkal jól ellátott spekulánsokkal szemben, másrészt pedig tönkreteszik a kárpótlási jegy árfolyamát. Ezt először az Egis jegyzésénél tették meg.
Az eredmény ismert: napokig várakozó és végül eredménytelenségre kárhoztatott sorban állók, erőszakkal fellépő jegyzési maffiák és a többi, amit a befektetők legfeljebb csak sejtettek. Ezen azonban nincs miért csodálkozni: olyan üzleteknél, ahol lényegében 100 forintért 200-250-et adnak, előbb vagy utóbb megjelenik az alvilág is. Ekkora hasznot ugyanis kábítószerrel vagy fegyverkereskedelemmel sem lehet kitermelni.
A hatalmas haszonhoz elsősorban azok juthatnak hozzá, akik a részvények megszerzése érdekében a legmesszebb mennek el. Ebben a nyomakodásban elsősorban azoknak van előnyük, akik nagyban játszanak. Nekik van arra lehetőségük, hogy sorba állíttassanak embereket, vagy hogy osztozzanak a hasznon a jegyzési hely valamely illetékesével, ha az lehetővé teszi a jegyzések sorban állás nélküli leadását.
Bizony ezek a spekulánsok – legalábbis, amíg valóban élelmes spekulánsokról és nem bűnözőkről van szó – amennyi kárt okoznak a kicsiknek, annyi hasznot hajtanak a piacnak. Egyre világosabban látszik ugyanis, hogy a jegyzési módszerek nem a brókercégek kapuin kívül, hanem azokon belül csiszolódnak egyre tökéletesebbre. A jegyzési helyeken ugyanis az alkalmazottak annyi jegyzést adhatnak le, amennyit akarnak. Egy-egy akciónál ugyanis helyzeti előnyüknél fogva, miként a spekulánsok, ők is igényelhetnek részvényt határozatos jegycsomagjaikkal. Sőt még arra is van lehetőségük, hogy a részvények kiosztása után saját igényléseik esetében ne a jegyzési íven feltüntetett határozatos, hanem sima kárpótlási jegyeket szállítsanak el bezúzásra. Ezt követően határozatos jegycsomagjaikat kicserélhetik, vagy a következő akciónál újra felhasználhatják. A lebukás esélye nulla.
Az Egis-jegyzésnél a feketén bevitt jegyzések aránya megközelítette az 50 százalékot!
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a brókercégek kapuin kívüli spekulánsoknak is megvan már a lehetőségük arra, hogy sima jegyeket határozatosként vigyenek be a rendszerbe. Az Egis-részvények jegyzésénél előfordult például, hogy egyes cégek alkalmazottai 10 ezer forintot kértek egy jegyzés leadásáért, amivel az elérhető haszon majd kétharmadát lefölözték!
Az eljárások tehát kialakultak, a kisembereknek, függetlenül attól, hogy a kárpótoltak elsőbbséget élveznek-e vagy sem, nyilvánvalóan a jövőben sem lesz több esélyük arra, hogy részvényhez jussanak.
Nem azok az „aranyásók” tollasodnak meg, akik sorban állnak. Sokkal inkább azok, akik egy-két lépéssel előbbre járnak a többieknél, s még inkább azok, akik pozícióik révén vámszedői lehetnek a hatalmas „láznak”. Pontosan tudjuk: a múlt század végén Alaszkában nem a törvényesség volt az úr. Vajon mit is csinált volna a heti 10 dollárt kereső hekus, amikor a körzetében kutakodó egyetlen aranyásó 10 millió dollárnyi kincsre bukkant? Abnormális helyzetekben nincsenek normális válaszok.