A polgári törvénykönyv esete a gyűlölet-beszéddel

Pap András László [1]

Emberi jogok és közérdek

Induljunk ki abból az állításból, hogy a jog, de különösen az emberi jogok megsértése a közérdek sérelmét is jelenti. Így például egy rasszista indítékból csak romákat vagy színes bőrűeket igazoltató rendőr eljárása nemcsak azért lesz elfogadhatatlan, mert ez hátrányos megkülönböztetést jelent az érintettek számára, hanem azért, mert egy, a rendőri eljárásban alkalmazott diszkrimináció az egész társadalom érdekeivel és értékrendszerével ellentétes. Leszö­gez­hetjük tehát, hogy a jogsérelem a közérdeket sérti. A fentieket szem előtt tartva, mintegy esettanulmányként, az alábbiakban azt fogom megvizsgálni, hogy a közérdekű érdekérvényesítéstől és a közérdekű szankcionálástól a jogterület sajátosságaira való tekintettel hagyományosan idegenkedő polgári jogban milyen érvek és ellenérvek jelennek meg az – Alkotmánybíróság által az alkotmányos jogok hierarchiájának csúcsára helyezett – emberi méltósághoz fűződő jog egy sajátos szegmense: a személyhez fűződő jogok (újra)kodifikációja kapcsán.

A készülő új polgári törvénykönyv kapcsán ugyanis a sajtóban és a szakirodalomban az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a személyhez fűződő jogokat érinti. Búvópatakként térnek vissza a gyűlöletbeszéd, illetve annak kriminalizálását érintő képviselői indítványok.1 2007 áprilisában, hat évig tartó tárgyalások után az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Európai Bizottság rasszizmus és idegengyűlölet elleni küzdelemről szóló kerethatározatára irányuló javaslatát2 is, amely kifejezett ilyen irányú jogalkotási kötelezettséget is tartalmaz a magyar jogalkotó számára.

Egyelőre azonban az Alkotmánybíróságnak a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozhatóságával kapcsolatban képviselt több mint egy évtizedes gyakorlatára tekintettel a kérdést (alkotmánymódosítás hiányában) nagy valószínűséggel csak a polgári jog eszközrendszere, a személyhez fűződő jogok megsértésének szankciórendszere fogja rendezni. Ugyan az Alkotmánybíróság nem mondta ki, hogy a közösséget és tagjait sértő magatartásokkal szembeni fellépés büntetőjogi szabályozása fogalmilag alkotmányellenes lenne, számos szabályozási kísérletet alkotmánysértőnek minősített.

A Büntető Törvénykönyvről szóló, 1978. évi IV. törvény a közrend elleni bűncselekmények kö­zött elhelyezett közösség elleni izgatás (Btk. 269. §) törvényi tényállása révén teremti meg a köznyelvben gyűlöletbeszédként használt fogalomhoz leginkább közelítő magatartások szankcionálását.3 E passzust az Alkotmánybíróság már több határozatában4 is vizsgálta. A 32/1992. (V. 26.) AB határozatában nem találta alkotmányellenesnek a „gyűlöletre uszít” ma­ga­tartási formát, a későbbiekben azonban lényegében minden más jogalkotói törekvést alkotmányellenesnek minősített. Ennek eredményeképpen ma az egyetlen alkotmányos megoldásnak a gyűlöletre uszító elkövető büntetéssel fenyegetése tekinthető, és nem büntethető például a közösségek ellen, nagy nyilvánosság előtt sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata, a közösségek ellen gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetése (pl. karlendítés), továbbá más vagy mások becsmérlése, megalázása, illetve annak állítása, hogy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozás alapján valamely személy vagy a személyek egy csoportja alsóbb- vagy felsőbbrendű. Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a rémhírterjesztés törvényi tényállásának alkotmányosságát vizsgáló határozatában megállapította,

„[a] büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio, és a büntetőjogi szankció feladata a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek”.

A 18/2000. (VI. 6.) AB határozatát idézve az Al­kot­mány­bíróság kimondta, hogy

„[a] büntetőjogi eszközrendszer ultima ratio szerepe kétségtelenül azt jelenti, hogy akkor alkalmazandó, ha más jogági eszközök már nem elegendőek. Ugyan­akkor ennek megítélésénél az Alkotmány­bí­­róság nem a jogrendszer adott állapotát tekinti irányadónak, hanem figyelemmel van fejlesztésének lehetőségeire is. A jogi eszköztár hiányossága önmagában nem érv valamely magatartás bűncselekménnyé nyilvánítása mellett, nem teszi sem szükségessé, sem arányossá az alkotmányos alapjog büntetőjogi korlátozását.”

Az új Ptk. tervezete és a személyhez fűződő jogok

Ugyan egy jogvédő civil szervezetek részvételével 2007. április 27-én tartott kodifikációs konferencián Vékás Lajos, a tervezetet készítő bizottság vezetője felvetette, hogy a gyűlöletbeszéd büntetőjogi kezelésének lehetetlensége még önmagában nem indokolja a kérdés polgári jogi rendezését, az erre irányuló politikai igény és késztetés mégis világos. A tervezet készítői azonban egy meglehetősen sajátságos kodifikátori stratégiát folytatnak: az indokolásban – nyilván azért, mert a kérdést fontosnak találják – egy többoldalas értekezésben megállapítják, hogy a bíróság töretlen gyakorlata az általuk vallott felfogástól eltérve, leszűkítően értelmezi a hatályos szabályozást, amely igenis biztosít lehetőséget az ilyen irányú polgári jogi igények elbírálására. Ugyanakkor ahelyett, hogy a szabályozás módosításával egyértelművé tennék a helyzetet, megelégszenek egy ilyetén, a jogalkalmazó számára az indokolásban megfogalmazott „üzenet” eljuttatásával, a hatályos szöveget pedig deklaráltan változatlanul hagyják. A polgári törvénykönyv az alábbiakban elemzett tervezetének indoklással ellátott normaszövege, amely az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb polgári jogi kodifikációs munkájának végterméke, a jelen írás készültekor az Igazságügyi és Rendészeti Miniszt­é­­rium honlapján olvasható.5

Amint említettem, a tervezet felismeri a gyűlöletbeszéd polgári jogi eszközökkel történő szabályozásának szükségességét,6 és az indokolás két teljes oldalt szentel a kérdésnek.7 Érvelése és logikája az alábbiakban foglalható össze:

a) az indokolás az alábbiakban határozza meg a gyűlöletbeszéd jogilag releváns jellemzőit:

„– a magatartás egy közösség ellen irányul;

– a magatartás a személynek és a csoportnak arra a közös tulajdonságára vonatkozik, amely a csoporthoz tartozás révén az ember személyiségének lényegi tulajdonsága (pl. vallási meggyőződés vagy nemzeti-etnikai hovatartozás);

– a közösséget ért sérelem »átsugárzik« az egyénre, mivel a közösség és tagjai között az előző pont szerint nagyon szoros a kapcsolat.”

b) az indokolás azt az álláspontot képviseli, hogy a hatályos Ptk. szabályaiból is levezethető az egyéni fellépés lehetősége, bár azt a joggyakorlat, különös tekintettel a Legfelsőbb Bíróság PK 13. számú állásfoglalására, többnyire tévesen értelmezi:

„Az állásfoglalás indokolása – többek között – kimondja: lehetséges az is, hogy a sajtóközlemény név szerinti vagy név nélküli határozatlan, burkolt utalásaival, bizonytalan megjelölésével többeket is sért. Ilyen esetben az érintett személyek közül bárki kérhet helyreigazítást, de csak a saját nevében, és a helyreigazítás tartalma is csupán annak a személyére korlátozódhat, aki igényt érvényesített. A sajtó-helyreigazítás körében kimondott szabályokat a bíróságok nemcsak sajtó-helyreigazítási eljárásokban alkalmazzák, hanem azokat minden személyiségi jogi perre kiterjesztik. Téves […] a Ptk.-nak és a PK 13. számú állásfoglalásnak olyan értelmezése, amely szerint nem ismerhető el a személyhez fűződő jogok megsértése azokban az esetekben, amelyekben a kifogásolt megnyilvánulás nem közvetlenül a felperes személye ellen irányult.”8

Ezért:

c) Az indokolás a jogalkalmazók számára eligazítást ad a hatályos és a hatályában lényegében fenntartott tervezett szabályozás helyes jogértelmezésére:

„Egy kifejezés […] nemcsak abban az esetben lehet az egyén számára sértő, ha az személy szerint megjelöli, hogy kire vonatkozik, hanem abban az esetben is, ha egy csoportra vonatkozik, és ezáltal sérti az adott csoporthoz tartozó egyént. A jogsértés konkrétsága ezért nem azonosítható a jogsérelmet elszenvedő fél személy szerinti felismerhetőségével, mivel a személyiségnek – a személyiségi jog által védett – integritása nemcsak akkor sérülhet, ha harmadik személyek által felismerhető a jogsérelmet szenvedett fél. Mindez nem érinti azt a kérdést, hogy a személyhez fűződő jogok csak személyesen érvényesíthetők. Akár a közösség, akár az egyén a jogsértés címzettje, a sértett a saját személyhez fűződő jogát fogja érvényesíteni;”9

d) a tervezet külön nevesítve nem mondja ki a közösséget sértő kijelentések esetére az egyéni fellépés jogát:

 „A Javaslat ezen megfontolások alapján – elismerve a gyűlöletbeszéd személyiségi jogokat sértő jellegét – nem kívánja a gyűlöletbeszédet a személyhez fűződő jog szabályai között külön szabályozni.”

e) és nem rendelkezik a közérdekű érdekérvényesítés lehetőségéről sem; valamint

f) arra hivatkozással, hogy a „közérdekű bírság közhatalmi jellegű szankció, nem egyeztethető össze a magánjog szellemével, s a bírói gyakorlat nagyon ritkán alkalmazza”10, a tervezet a szankciók köréből kihagyja a „közérdekű bírság” jogintézményét, és új polgári jogi igényként érvényesíthetővé teszi a személyhez fűződő jogok új szankcióját: a sérelemdíjat, ami a személyhez fűződő jogok megsértésének olyan vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja, illetve pénzbeli elégtételt jelentő magánjogi büntetése, ahol a bíróságnak nem kell a sértett oldalán bekövetkezett hátrányt kutatnia és bizonyítottnak találnia. Attól függetlenül is járhat tehát a sérelemdíj, hogy a személyhez fűződő jogában megsértett személyt érte-e (például a képmásával vagy a hangfelvétellel való visszaélés során) konkrét kár vagy vagyoni hátrány. Azaz a személyhez fűződő jogok megsértése önmagában megalapozza a sérelemdíjat.

Még ha el is fogadjuk a tervezet szabályozási elveit és logikáját, megítélésem szerint több nyomós érv hozható fel a gyűlöletbeszéd nevesítése mellett: A személyiségi jogok generálklauzula jellegű meghatározása mellett a hatályos törvényhez hasonlóan a tervezet is nevesít néhány kiemelt jogterületet.11 A szakmai és politikai közvélemény, valamint a közvetetten érvényesülő uniós jogalkotási elvárások szempontjából jelképes üzenete lehetne a gyűlöletbeszéd útján elkövetett jogsértések nevesített megjelenítésének. Emellett jogtechnikai szempontból is előnyös len­ne a szabályozás rögzítése, ugyanis a gyűlöletbeszéd sajátossága az, hogy nagyfokú bizonytalanság övezi a) a jogsértés közvetett alanyát jelentő csoportot, valamint b) a csoport és a jogsérelmet szenvedett személy közötti kapcsolatot megteremtő azon tulajdonságot, amely a „személyiség lényegi elemét” képezi.

A rasszizmus Murphy-törvényének értelmében, amennyiben kirekesztő, diszkriminatív szándék vezérli az elkövetőket, semmilyen definíciós probléma nem szokott felmerülni a csoport és tagjainak meghatározásakor – az adatvédelem és a faji, etnikai, nemzetiségi kategóriák értelmezése mindig a jogvédők és a jogalkalmazók problémája. Szociológusok elvitatkozhatnak a roma lakosság létszámán, mondván, hogy az etnikai csoportok (ön)definíciójának mentális térképei közötti választás minden esetben politikai és ideológiai ítéletek alapján történik, ahol a klasszifikációk a klasszifikáltak helyett inkább klasszifikátorokról mesélnek.12 Ha viszont a csoporthoz tartozás negatív elbírálást és kirekesztést eredményez, ritkán okoz problémát az inkriminált személyek meghatározása. A modern politikai antiszemitizmusban nem jelent gondot a „zsidó” értelmezése, mint ahogy a kiszolgálást megtagadó pincér vagy a szegregált osztályokat kialakító iskolaigazgató számára sem problematikus a cigány vendég vagy gyerek azonosítása. A csoporthoz való tartozást gyakran maga a kirekesztés vagy a gyűlöletbeszéd ténye hozza létre.

A közösség és az egyén közötti kapcsolatot megteremtő, a „személyiség lényegi elemét” jelentő tu­lajdonság meghatározása hasonlóan bonyolult fogalom, hiszen felmerülhet a kérdés, hogy a személyiség mely elemei lesznek, legyenek, lehetnek méltók a személyhez fűződő jogi védelemre. Hol húzódik a jogvédelem ingerküszöbe? Belefér-e például a szexuális orientáció, az életkor, esetleg a fizikai megjelenés? Vajon a „zsidó” vallási meggyőződésnek vagy nemzeti-etnikai hovatartozásnak számít-e (mondjuk egy vallástalan holokauszt-túlélő esetében),13 és kérhet-e sérelemdíjat nemzeti érzelmei megsértésére hivatkozva egy hun vagy egy vizigót?14 Félő, hogy a tervezet indokolásában rögzített alapelv, miszerint „a személyhez fűződő jogok fogalmát a bírói gyakorlatnak kell tartalommal megtöltenie s folyamatosan gazdagítania”15 – ismerve a magyar bíróságok elzárkózását a kreatív jogértelmezéstől általában és e kérdéskört érintve konkrétan – nem lesz elégséges.

Ha már eleve nevesít tizenkét, személyhez fűződő jogot, felvethető, hogy a jogterület specialitására való tekintettel a tervezet a gyűlöletbeszéd fogalma alá vonható magatartások esetében is tegye ezt. Már csak azért is, mert e tényállások korántsem egyértelműek vagy könnyen megfeleltethetők más, nevesített esetekkel. A 141. oldalon az indokolás így ír a kiemelt, nevesített szabályozásról:

„A Javaslat a generálklauzula pozíciójának megerősítése és absztrakciós szintjének megemelése mellett külön rendelkezéseket tartalmaz a jogalkalmazói gyakorlatban mára már kikristályosodott személyhez fűződő jogokat illetően. Ennek a megoldásnak a célja éppen az, hogy továbbra is elsősorban ezen kategóriák mentén valósulhasson meg a személyhez fűződő jogok védelme. A személyhez fűződő jogok többsége besorolható a nevesített esetek valamelyikébe, így a jövőben is hasznos segítséget nyújthatnak a generálklauzulának a személyhez fűződő jogok hatékony védelmének megvalósításában.”

A jogalkotó persze nem adhat taxatív felsorolást a személyiség lényegi vonásairól, és az alkotmánybírósági gyakorlat kodifikálása sem célszerű, így a tervezet is okkal

„tartózkodik attól, hogy meghatározást adjon a személyiség lényegét illetően. A személyiség mint fogalom nem meríthető ki egyes – akár vég nélkül sorolt – jogosítványok leltárba vételével.”16

Segítségül szolgálhat azonban az Alkot­mány­bíró­ság­nak az indokolásban is hivatkozott vonatkozó joggyakorlata, illetve – a védett jogtárgy hasonlóságára való tekintettel – kézenfekvőnek tűnhet az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban Ebtv.) fogalommeghatározásának átvétele.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem mindegyik emberi tulajdonság jellemezhető olyan csoportképző ismérvként, amely a közösség és az egyén között az önazonosságra közvetlenül kiható, szoros kapcsolatot teremtene. Az AB ezeket a tulajdonságokat a személyiséget meghatározó lényegi tulajdonságnak nevezi, és a vallási meggyőződést (4/1993. [II. 12.] AB határozat) és a kisebbséghez tartozást (22/1997. [IV. 25.] AB határozat) határozta meg ilyenként. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor például a személyiség lényegi vonásának minősítette a Károli-ügyben17 a szexuális orientációt is. Az egyen­ő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, 2003. évi CXXV. törvény 20. §-a is a személyiség lényegi vonását alkalmazza rendszerképző ismérvként, a törvény ehhez fűzött indokolása pedig kimondja, hogy

„[a] perindítás további feltétele, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapuljon, amely a személyiség lényegi vonásának tekinthető, vagyis a személyiség lényegéhez közvetlenül kapcsolódjon. Az Alkot­mány­bíróság eddig a vallási vagy más világnézeti meggyőződést, illetve a nemzetiségi vagy etnikai hovatartozást tekintette a személyiség ilyen lényegi vonásának, ez azonban nem akadálya annak, hogy a jogalkalmazók egyéb tulajdonságot is a személyiség lényegéhez közel állónak minősítsenek.”18

A fentiek alapján nem lenne például akadálya annak, hogy a Tervezet kimondja: a gyűlöletbeszédet megvalósító magatartások esetén a magukat az adott kö­zös­séghez tartozónak valló személyek – saját személyhez fűződő jogaik megsértése miatt – felléphetnek a jogsértéssel szemben.19

Figyelembe véve a korábbi jogalkotási előkészületeket, elképzelhető lenne például egy alábbi tartalmú (és az Igazságügyi Minisztérium egy korábbi tervezetében megfogalmazottakon alapuló) normaszöveg:

A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti az a sértő megnyilvánulás, amely vallási hovatartozásra, nemzeti és etnikai kisebbséghez való tartozásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben vagy hátrányos helyzetben lévő körére vonatkozik.

Egy további nyomós érv akkor is szólhat a személyhez fűződő jogok gyűlöletbeszéd-jellegű megsértésének nevesítése mellett, ha elfogadjuk a tervezet azon szabályozási elveit és logikáját, amelyek szerint a hatályos és e tekintetben változatlanul hagyott Ptk. szabályaiból is levezethető az egyéni fellépés lehetősége, amennyiben a jogalkalmazók követik annak az indokolásban megfogalmazott jogértelmezését. Ez az érv pedig az lehet, ha bebizonyítjuk, hogy határozott és konkrét jogalkalmazói utasítás hiányában nemigen várható a joggyakorlatnak az indokolásban foglalt – és számos pervesztes által eddig is képviselt – olvasata. A jogalkalmazók ambivalenciájára, ha nem kimondott ellenvéleményére nem kevésbé befolyásos jogászok, mint Murányi Katalin, a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollé­gi­u­má­nak vezetője és Well­mann György kollégiumvezető-helyettes szolgáltattak bizonyítékot a De Jure folyóirat 2006/3. számában publikált véleményükben. Így érvelnek:

 „Az pedig már tényleg nagyon sajátságos állítás, hogy a bíróságok tévesen értelmezik a Legfelsőbb Bíróság egyik állásfoglalását. A bírói gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság irányítja azáltal, hogy alkotmányos kötelességét teljesítve őrködik annak egységén. […] Aligha valószínű, hogy a Legfelsőbb Bíróság tévesen értelmezné saját állásfoglalásait. […] Ha a bírói gyakorlat úgy találja, hogy a hatályos szabályokból a perindítási jogosultság nem vezethető le, akkor a jogalkotás egyet tehet: megteremti ezt a lehetőséget. Nem az a célravezető megoldás tehát, ha a jogalkotás hiányosságai miatt a bírói gyakorlatot hibáztatjuk, hanem ehelyett inkább oda kell figyelni a jogalkalmazói gyakorlat jelzéseire, és annak tapasztalatait felhasználva kell kiigazítani a jogszabályok hiányosságait. A Legfelsőbb Bíró­ság­nak eddig is az volt a véleménye, hogy nem megoldott az a kérdés, hogy ki jogosult fellépni polgári jogi úton egy közösséget általánosságban sértő meg­nyilvánulások ellen. Ezt a kérdést azonban nem a bírói gyakorlatnak, hanem a jogalkotásnak kell megoldania. […] A Legfelsőbb Bíróság tehát kifejezetten üdvözli azt a tényt, ha az Igazságügyi Mi­nisztérium végre foglalkozik a probléma tételes jogi megoldásával. […] – attól, hogy a jogalkotó jogszabály-változtatás hiányában is elképzelhetőnek tartja az egyéni igényérvényesítést, még nem fog megváltozni a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos, az egyéni igé­nyérvényesítés lehetőségét kizáró bírói gyakorlat. A tervezetnek az egyéni igényérvényesítéssel kap­csolatos jogi álláspontja ugyanis téves, kifejezetten félreértelmezi a PK. 13. sz. állásfoglalásnak azt a megállapítását, amely szerint sajtó-helyreigazítást az érvényesíthet, akinek a személye a sajtóközlemény tartalma alapján beazonosítható. A PK. 13. sz. állásfoglalás a Ptk. 79. §-ának (1) bekezdését és közvetetten a Pp.20 342. §-ának (1) bekezdését értelmezi, és a tervezet véleményével ellentétesen ép­pen szűkíti a sajtó-helyreigazítást igénylő személyek körét azáltal, hogy az egyéni beazonosíthatóságot, felismerhetőséget minden esetben megkívánja.”

Olvasva e teljesen egyértelmű elkötelezettséget, felmerülhet, hogy ha a jogalkotó álláspontja ennyire különbözik a jogalkalmazóétól, talán nem az lenne-e a leghelyesebb, ha a jogalkotó a nevesítés mellett dön­tene – már csak azért is, mert a kodifikáció ellen szóló érvek szűkösek. Megjegyzendő, hogy Kon­do­rosi Ferenc, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára ugyanebben a folyóiratszámban a következő megjegyzést tette a vitához:

„A hatályos polgári jogi szabályozás az egyént, a személyiséget – korszerű módon – általános jellegű védelemben részesíti, ily módon alkalmas a gyűlöletbeszéd-probléma jogi rendezésére is. Az igény­érvényesítés lehetőségét a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) minden olyan esetben biztosítja, amikor az egyén személyhez fűződő jogainak sérelmét állítja, tekintet nélkül arra, hogy a sérelem milyen magatartásból fakad, elvileg tehát olyan esetben is, ha a sérelem nem a személyiségre közvetlenül irányuló (címzett) megnyilvánulás eredménye. […]  Mind­azonáltal az Igazságügyi Minisztérium – mint jogszabály-előkészítő – úgy ítéli meg, hogy a gyűlöletbeszéd polgári jogi aspektusai vonatkozásában a jogalkalmazás felől érkező visszajelzések nem erősítik meg a jogalkotónak a Ptk. személyiségvédelmi rendelkezéseinek a konkrét helyzetre való alkalmazhatóságába vetett „hitét”. […] Szakmai körben, szakmai olvasóközönség számára jelzem: a kodifikáció műhelyeiben úgy érzékelhető, a bírói gyakorlat a PK 13. sz. kollégiumi állásfoglalását esetenként kiterjesztően értelmezi. Úgy tűnik tehát, hogy a gyűlöletbeszéd kérdésének előtérbe kerülésével a személyiségvédelem jogi szabályozásának hangsúlyai eltolódtak. A jogalkotónak ezért újra kell gondolnia a szabályozás logikáját, újra kell fogalmaznia a szabályozással megvalósítani kívánt célt, és amennyiben szükségesnek ítéli, át kell hangolnia a szabályozást a gyakorlat visszajelzései alapján.”

Közérdek és közérdekű érdekérvényesítés

A gyűlöletbeszéd elleni fellépés megoldható lenne oly módon is, hogy például követve a védett jogtárgy hasonlósága miatt megint csak kézenfekvő analógiát kínáló egyenlő bánásmódról szóló törvény rendelkezéseit, a jogalkotó egyes – pontosan körülhatárolt – szervezeteket jogosít fel igényérvényesítésre. Az Ebtv. az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt ugyanis perindítási jogot biztosít mind a személyiségi jogi, mind a munkajogi per tekintetében az ügyésznek, a hatóságnak, valamint a társadalmi és érdekképviseleti szervezetnek abban az esetben, ha a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.21 Emellett, ne feledjük, az Ebtv. 20. § (1) bekezdése a közérdekű érdekérvényesítésnek az uniós irányelvekben meghatározott követelményét túlteljesítve már most is biztosít lehetőséget személyiségi jogi per indítására.

A Ptk. által érintett esetben a közérdekű keresetindításra jogosult szervezet az ügyész és, mondjuk, az a társadalmi és érdekképviseleti szervezet lehetne, amelynek alapszabályában, a szervezet céljai között az emberi és állampolgári jogok védelme szerepel.22 Megint csak korábbi kodifikációs kísérleteket követve, elképzelhető lenne például az alábbi tartalmú (ismételten a minisztérium korábbi tervezetét követő) normaszöveg:

A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti az a sértő megnyilvánulás, amely vallási hovatartozásra, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül ki­sebb­ségben vagy hátrányos helyzetben lévő körére vonatkozik. A fenti igények érvényesítésére az ügyész és az a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet jogosult, amelynek alapszabályában a szervezet céljai között az emberi és állampolgári jogok védelme szerepel.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatából következően az ügyész keresetindítási jogosultsága nem alkotmányellenes, ha a jogosult maga nem képes jogainak védelmére, illetve akkor sem, az „személyek pontosan meg nem határozható és nagyobb csoportját érinti”. Ugyan­akkor kijelenthetjük, hogy ha a jogalkotó a felismerhetőségi követelményt, azaz a személyiségi jogában megsértett fél beazonosíthatóságára, meghatározhatóságára vonatkozó szabályokat nem kívánja megváltoztatni, akkor a jogosult – a joggyakorlat prob­lémái miatt – továbbra sem lesz képes jogainak védelmére. További analógiaként használható egyébként a sajtó-helyreigazítás intézménye is, ahol a hatályos Polgári perrendtartás 342. § (1) bekezdése értelmében23 a közérdek védelmében az illetékes miniszter vagy országos hatáskörű szerv vezetője is jogosult helyreigazítási kérelem benyújtására, akár a személy szerinti sértettel párhuzamosan is.

Nem mellesleg, úgy tűnik, ez a megoldás a Leg­felsőbb Bíróság álláspontjával is egybeesik; a fent hivatkozott cikkben a Polgári Kollégium vezetője és helyettese ekképp fogalmaztak:

„[…] úgy tűnik, mintha a minisztérium elképzelése szerint a hatályos Ptk. szövege kerülne módosításra, tételes kiegészítésre akként, hogy egyéni igényérvényesítésre az lenne jogosult, aki az adott közösséghez tartozónak vallja magát. A Legfelsőbb Bíróság nem tartja szerencsésnek ezt a megoldást, hanem inkább abban látná a megoldás útját, ha az érintett közösség, csoport képviseletére (érdekképviseletére) jogosult szerv kapna perindítási jogot.”

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a jogvédő szervezetek aktivizmusának köszönhetően a közérdekű érdekérvényesítés például a forradalmi újítást jelentő deszegregációs-stratégiai perek során az Ebtv. egyik legerőteljesebb eszközének bizonyult. Némi pátosszal azt is mondhatjuk, hogy a bizonyítási teher megfordulásával kiegészülve e jogintézmény lehetőséget teremt a rasszizmus Murphy-törvényének megfordítására. Ezért nem is véletlen, hogy a deszegregációs perek alperesei szinte minden esetben komoly erőfeszítéseket tesznek arra, hogy a felperes perbeli legitimációját – érdekes műszóval: a kereshetőség jogát – tegyék a jogvita tárgyává.

---

Vizsgáljunk meg egy olyan jogesetet, amely bizonyítja, hogy a közérdekű keresetindítás sokszor maga a diszkrimináció elleni szuperfegyver – és az alperesi perstratégia központi eleme. Amint látni fogjuk, e perek gyakran az etnikai hovatartozás meghatározásának, illetve az erre irányuló bizonyítási tehernek a kérdése körül forognak, mégpedig úgy, hogy a roma tanulók ügyében indított perben a „ki a cigány” kérdésre védekezésében immáron a diszkrimináció vádjával illetett alperesnek (is) felelnie kell.

Az Esélyt a Hátrányos Gyermekeknek Ala­pít­vány 2006-ban az egyenlő bánásmód követelménye megsértése miatt keresetet nyújtott be a Hajdú-Bihar Megyei Bírósághoz Hajdúhadház Város Önkormányzata, valamint két általa fenntartott iskola ellen. A felperes a keresetlevélben azt a bizonyítási indítványt tette, hogy a Pp. 188. §-a alapján24 a bí­ró­ság tartson helyszíni szemlét az alperes fenntartásában működő iskolák valamennyi épületében, és rögzítse a különböző épületekben tanuló gyermekek bőrszínét és látható etnikai kisebbséghez való tartozását. A bíróság ezt az indítványt elutasította, ugyanakkor a szegregáció tárgyában lefolytatandó vizsgálatra szakértő kirendelése mellett döntött. A szakértő pedig egy sajátos metodológiát alkalmazva egy a helyi cigány kisebbségi önkormányzat tagjaiból összeállított bizottságot kért fel arra, hogy az iskolában tanuló gyermekek neve és lakcíme alapján határozza meg, hogy a kisebbség képviseletére jogosult szervezet tagjai (akik az érintetteket állításuk szerint kivétel nélkül személyesen is ismerik) kit tekintenek cigánynak. Ezt követően a személyhez köthető adatokat elhagyva jutottak hozzá az egyes iskolákra lebontott cigány és nem cigány diákok százalékos eredményéhez.

Az alperes képviselője két fronton indított támadást a felperesi perstratégia ellen. Egyrészt vitatta a felperes perbeli legitimációját, másrészt az ily módon megszerzett, az etnikai hovatartozásra vonatkozó adatok megszerzésének jogszerűségével, valamint azok felhasználhatóságával kapcsolatban fogalmazott meg aggályokat. Ez utóbbi kérdés kapcsán azt az álláspontot képviselte, hogy az adatvédelmi törvény (a továbbiakban Avtv.) értelmében25 az etnikai hovatartozás megállapítására csakis önbevallás, azaz az érintett befolyásmentes, önkéntes elhatározáson alapuló nyilatkozata alapján kerülhet sor, azaz cigány etnikai hovatartozását minden személy kizárólag egyénileg, az Avtv.-ben a különleges adatokra előírt formában vallhatja meg. Emellett – érvelt – igaz ugyan, hogy az Ebtv. 19. §-a értelmében26 a feltételezett cigány etnikai hovatartozáson is alapulhat a faji szegregáció, a legitim helyi cigány vezetők adatszolgáltatásán alapuló etnikai származásmeghatározás e körben azonban nem bizonyító erejű. A személyiségnek ugyanis például a lakcím egyáltalán nem lényeges eleme, és így az etnikai hovatartozás beazonosítására sem lehet alkalmas – és egyébként is, a kisebbségi törvény 7. §-a27 az etnikai hovatartozás megállapításának csupán egyetlen törvényes módját ismeri, az pedig nem a kisebbségi önkormányzat adatigazolása.

A felperes e második kérdésre felelve azt hangsúlyozta, hogy28 azért nem jogellenesen kezelt különleges adatokra hivatkozik, mert a kirendelt szakértő és a vele együttműködő helyi választott cigány vezetők az utóbbiak hivatalos ismeretei alapján határozták meg, hogy kit ismernek cigányként, illetve hogy ők kit tekintenek (feltételeznek) cigánynak, és a természetes személyek azonosítására alkalmatlan módon, statisztikai adatokká alakítva szolgáltattak információt, hiszen a perben a szakértői vélemény benyújtásakor nem voltak ismertek a diákok azonosító adatai, a személyes adatok kezelésének szempontjából jelentőséggel bíró beazonosítás tehát meg sem történhetett. A felperes álláspontja szerint az adatvédelmi rendelkezéseken túl annak is jelentősége van, hogy a kisebbségi törvény értelmében29 a kisebbségi önkormányzatok alapvető feladata saját közösségük érdekeinek védelme, a kisebbségi oktatásban pedig a külön ne­vesített jogkörök gyakorlása. Felteszi a kérdést, hogy vajon elvégezhető-e ez az érdekvédelmi feladat anélkül, hogy a kisebbségi önkormányzat tagjai tudnák, hogy akinek az érdekében fellépnek, az cigány-e? Álláspontja szerint a hajdúhadházi cigány kisebbségi önkormányzat tagjai napi kapcsolatban állnak a helyi cigány közösség tagjaival, a telepeken velük együtt élnek, az alperesek (az önkormányzat és az iskola) ügyintézői és tanárai előtt pedig naponta képviselik a cigány gyerekek érdekeit. Hosszú évek tapasztalata alapján nem csupán arról rendelkeznek információval, hogy ki tekinti magát cigánynak, hanem arról is, hogy kiket tekintenek az alperesek cigánynak. A felperes képviselője azon az állásponton volt tehát, hogy az Ebtv. értelmében a tényleges vagy az alperes által feltételezett faji, illetve etnikai hovatartozás a bizonyítandó, nem pedig a megvallott etnikai hovatartozás; az Avtv. pedig egyébként sem a percepción,30 hanem az önbevalláson alapuló etnikai adatkezelést szabályozza. Ezen túlmenően pedig azt indítványozta, hogy amennyiben az alperes azt állítja hogy az ő cigányokról alkotott feltételezése a cigány kisebbségi önkormányzat képviselői által alkotottól eltér, bíróság kötelezze annak bizonyítására, hogy ő mely tanulókat tekinti cigánynak, és miért.

Az első, a kereshetőséget érintő kérdés kapcsán a periratok még terjedelmesebb vitáról tudósítanak. A felperes perbeli legitimációjával kapcsolatban az alperes azt az álláspontot képviselte, hogy azért nem jogosult a perindításra, mert szó sincs arról, hogy ne lehetne megállapítani az érintettek körét: a szülők nyilatkozata alapján a cigány gyerekek az alperesi iskolákban törvényesen és pontosan megszámolhatók és beazonosíthatók.31

A felperes ezzel szemben arra hivatkozott, hogy a közérdekű igényérvényesítés az egyének perben állása nélkül ad jogot a társadalmi szervezeteknek a perlésre, és a per tárgya a perindításkor pontosan meg nem határozható számú tagból álló, ám az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt azonos vagy hasonló jogsérelmet elszenvedő csoport, valamint a jogellenes rendelkezés megszüntetése híján a jövőben potenciálisan e csoporthoz tartozók kollektív jogvédelme, lehetőség szerint az ehhez illeszkedő szankciókkal. E szankciók az egyéni ügyekben alkalmazott szankcióktól eltérhetnek, mint ahogy a jelen perben is egy, az egyéni jog­ér­­vénye­sítésben megszokottól eltérő szankció – a de­szeg­regációs terv – tűnik hatékonynak. A közérdekű igényérvényesítés célja ugyanis az, hogy egy egész közösséget érintő jogellenes oktatási gyakorlat ellen akár több száz, a jogsérelemben osztozó ember kollektív jogvédelmét lássa el, és hogy a jogsérelemre hatékony szankciókat keressen.

A felperes egy további érvet is felhozott a közérdekű érdekérvényesítés mellett: a diszkrimináció sértettjei elleni megtorlás veszélyét. Ekképp érvelt:

„Melyik szülő fog szembeszállni az iskolával, ha a gyerekét tanító pedagógus ezt nem jó szemmel nézi? Márpedig nincs oka a pedagógusnak jó szemmel nézni egy pert, amelyről ő úgy látja, hogy az az állásába is kerülhet. Melyik szülő fog szembeszállni az iskolafenntartó önkormányzattal, ha megélhetése az önkormányzattól kapott segélyen, ill. közmunkán alapul? Méghozzá olyan közmunkán, amelynek kiosztásában az alapítvány ellen szülői aláírásokat gyűjtő, Városgondnokságon dolgozó személynek komoly befolyása lehet? Melyik cigány vezető lép fel azzal az önkormányzattal szemben, amelyik az éves központi költségvetésből a cigány kisebbségi ön­kor­mányzatnak jutó támogatást esetleg annak többszörösével egészíti ki, vagy ha úgy dönt, teljes egészében megvonja az addigi helyi kiegészítést? És melyik cigány vezető helyezkedik szembe azzal a pedagógussal, aki más tanároktól eltérően felvállalta a cigány gyerekek oktatását, így nyerve el a cigány közösség bizalmát? A hadházihoz hasonlóan alapítványunk valamennyi perében csatoltak már be az alperes önkormányzatok olyan aláírási íveket, amelyekben a cigány szülők hol így, hol úgy tették le a voksukat.”32

Itt is így történt: a per egy pontján az alperes számos, az érintett iskolákba járó gyermek szülei által aláírt, a pertől való elállásra felszólító tiltakozást tartalmazó formanyomtatványokat, valamint egy hasonló tartalmú, a korábban a felperes aktív segítőjeként szereplő helyi cigány kisebbségi önkormányzat által jegyzett határozatot csatolt a periratokhoz.

Tóth Endre Tamás, az eljáró bíró mérföldkőnek tekinthető (6.P. 20.341/2006/50 számú, első fokú, nem jogerős) ítéletében azonban a felperesnek adott igazat. Az ügyben megállapította a jogellenes elkülönítés és a hátrányos megkülönböztetés tényét. Az etnikai hovatartozás meghatározására alkalmazott módszertan kérdésében az alábbiakban foglalt állást:

 „[…] az eljárt szakértő vonatkozó és releváns adatközlését a bíróság az adott körben a bizonyítás legegzaktabb formájaként értékelte, az előterjesztett szakvéleményt pedig ítélkezése alapjául elfogadta, melyre tekintettel más – a több mint 1700 érintett személy törvényes képviselőjének egyébiránt jogszabály által tilalmazott nyilatkoztatásán alapuló – módszertanon alapuló szakvélemény beszerzését szükségtelennek ítélte.”33

A kereshetőséget érintő előkérdés kapcsán34 pedig a következő álláspontra jutott:

„A sérelemmel érintett személyek … [az alperesi iskolákba járó] roma etnikumú csoport [tagjai]. Te­kint­ve, hogy ez utóbbi csoport tagjainak száma és személye a csoport nagysága és az ügy jellege folytán előre pontosan meg nem határozható, tekintve továbbá, hogy az adott csoport tagjainak száma és személye folyamatosan változik, a felperesi kereset alapjául hivatkozott jogsértés a személyek pontosan meg nem határozható és nagyobb csoportját érinti. … A fentiekre tekintettel a bíróság megállapította, hogy a felperes … speciális keresetindítási joga fennállt és fennáll. Az adott speciális keresetindítási jog (éppen a jogsértéssel érintett személyek pontosan meg nem határozható és nagyobb csoportjára tekintettel) független a jogsértéssel érintett csoport egyes tagjainak vagy akár többségének szándékától, akaratától. Erre tekintettel a keresetindítás szempontjából irreleváns a jogsértéssel jelenleg érintett tanulók többségének a felperest a perbeli kerese­tétől történő elállásra felhívó írásbeli nyilatkozata, úgyszintén a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat [a] per tartama alatt hozott azonos tartalmú határozata.”35

Záró gondolatok

A fentiekhez kapcsolódóan, záró megjegyzésként ide kívánkozik egy, a közérdekű bírságra vonatkozó felvetés is. A kodifikátorok számára nyilván eretnekségnek tűnik egy, a polgári jog szabályozási módszerétől idegen jogi instrumentum – a tervezet egyik újítá­sának tekinthető – kiiktatásának visszavonása mellett érvelni. Kétségtelenül igaz, hogy egy kétpólusú ma­gánjogi viszonyban – a jogsértő és a sérelmet szen­vedett személy közötti kapcsolatban – az indokolatlan vagyoni eltolódás korrigálására jobb a sérelemdíjat vagy más jellegzetesen magánjogi eszközt alkalmazni, mint a közérdekű bírságot. Azonban a közérdekű bírság e helyütt nem is a vagyoneltolódás ellensúlyozását, hanem a közérdek sérelmének (az ultima ratióként alkalmazott büntetőjog helyett a polgári jog útjára terelt) szankcióját jelentené. Ebből kifolyólag véleményem szerint a jogalkotó mérlegelhetné a közérdekű célra fordítható bírság intézményének fenntartását e területen.

Elvégre – átfogó jogelméleti érvrendszer felvonultatása helyett, csupán egy esettanulmány útján – a fenti oldalak arra kívántak rámutatni, hogy az emberi méltóság sérelmét jelentő személyiségi jogsérelem az egyén mellett a közérdeket is sérti. Hang­sú­lyo­zottan tartózkodva a beszéd politikai környezetének értékelésétől, úgy vélem, hogy talán erre az összefüggésre utalhatott 2007 tavaszán a Magyar Köz­tár­saság miniszterelnöke is, amikor az alábbi kijelentést tette: „…mert hogyha zsidóznak, akkor én zsidó vagyok, ha cigányoznak, akkor cigány va­gyok.”36

Egy, az írás alapjául szolgáló, terjedelmesebb tanulmány az Acta Humana 2007/3. számában jelenik meg.

Jegyzetek

1   A legfrissebb kísérletre lásd például a T/2785. számon a Büntető törvénykönyvről szóló, 1978. évi IV. törvény módosításáról 2007. április 16-án Arató Gergely, Bárándy Gergely, Avarkeszi Dezső, Csákabonyi Balázs, Suchman Tamás és Szabó Zoltán szocialista képviselők által benyújtott törvényjavaslatot.

2   Ld. pl. http://www.consilium.europa.eu­/ue­Docs/­cms_­Data/­docs/pressData/en/jha/93741.pdf [2]

3   Aki nagy nyilvánosság előtt a) a magyar nemzet, b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

4   Pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat; 12/1999. (V. 21.) AB határozat; 18/2004. (V. 25.) AB határozat.

5   www.irm.gov.hu [3]

6   Fontos hangsúlyozni, hogy az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB határozatában foglaltak szerint a sértő kifejezés is élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét, ezért korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha kimutatható, hogy a kifejezés konkrét alanyi jogokat sért.

7   Második Könyv, Általános indokolás, 134–136. o.

8   136. o.

9   Uo.

10  Általános indokolás, 134. o.

11  Ilyen az élethez, egészséghez, testi épséghez fűződő jog, a jó hírnév védelmének joga, a hátrányos meg­kü­lön­böztetés tilalma, a sajtó-helyreigazítási jog, a ke­gye­leti jog, valamint a névviseléshez, a magánszféra tisz­teletben tartásához, a magántitokhoz, a személyes adatok védelméhez és a képmáshoz és hangfelvételhez való jog.

12  Ladányi János – Szelényi Iván: Ki a cigány. Kritika, 1997. december, 3. o.

13  L. pl. Ádám György: A sérelem „átsugárzik” a jog­al­ko­tás ellehetetlenülésére. De Jure, 2006/3.

14  A felperesi legitimációt ugyanis a közösséghez tartozás adja. A közösséghez tartozás objektív körülménytől, kri­tériumtól (így például szervezeti tagságtól) füg­get­len. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az „ál­ta­lános személyiségi jog” részét képezi az ön­azo­nos­sághoz és önrendelkezéshez való jog is (59/1991. [XI. 8.] AB határozat). Ennek értelmében adott közös­ség­hez tartozik, aki magát a közösséghez tartozónak vallja.

(A nemzeti és etnikai kisebbségek tekinte­tében ezt például jogszabály is kimondja: A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a törvény hatálya kiterjed „a Magyar Köztársaság területén élő mindazon magyar állampolgárokra, akik magukat valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak tekintik, valamint e személyek közösségeire”.)

15  137. o.

16  Indokolás, 132. o.

17  Az első magyar közérdekű igényérvényesítés alapján benyújtott kereset nyomán indult eljárásban az akkor még újdonságnak számító Ebtv. alapján a felperes, mint kiemelkedően közhasznú szervezet, annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az alperes (a Károli Gáspár Református Egyetem kari tanácsa) A ho­mo­szexualitásról című téziseivel (ami egy hallgató jogvi­szo­nyának megszűnéséhez vezetett) megsértette a melegek mint társadalmi csoport egyenlő bánásmódhoz való jogát. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a keresetet elutasította, amely ítéletet aztán 2005 nyarán a Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyott. Az eset alapján úgy tűnik, a közérdekű igényérvényesítés jogosultjának a diszkrimináció bekövetkezésének lehe­tő­sé­gére való hivatkozása önmagában megalapozza a perbeli legitimációt. A Legfelsőbb Bíróságnak a felperes állításával megegyező véleménye szerint az absztrakt jogsértésre való hivatkozással, és annak igazolásával, hogy a felperes a homoszexuálisok által alkotott társadalmi csoport képviseletét ellátja, jogosulttá vált az eljárás saját nevében történő elindítására. Az LB vi­szony­lag széles körben foglalkozik a melegjogokkal: kimondván, hogy a szexuális irányultság az emberi mél­tóság lényegéhez tartozik, és erre alapozott kü­lönb­ségtételre csak kivételes indokok alapján kerülhet sor. A bíróság kifejtette azonban azt is, hogy az egyházi felsőoktatási intézmény hitéleti képzése szorosan összefügg az egyház hitbeli felfogásával, mo­rális eszméivel, ezért az egyetem és annak alapító egyháza erre vonatkozó nézeteit az állam és in­téz­mé­nyei nem bírálhatják felül. L. Kárpáti József: Az utolsó próbatétel. Ítélet a Háttér Társaság kontra Károli Egyetem ügyében. Fundamentum, 2005. 3.

18  A törvény 8. §-a értelmében közvetlen hátrányos meg­különböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt a) neme, b) faji hovatartozása, c) bőrszíne, d) nemzetisége, e) nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, f) anyanyelve, g) fogyatékossága, h) egész­ségi állapota, i) vallási vagy világnézeti meggyőződése, j) politikai vagy más véleménye, k) családi állapota, l) anyasága (terhessége) vagy apasága, m) szexuális irá­nyult­sága, n) nemi identitása, o) életkora, p) társadalmi származása, q) vagyoni helyzete, r) foglalkoztatási jog­viszonyának vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának részmunkaidős jellege, illetve határozott időtartama, s) érdekképviselethez való tartozása, t) egyéb helyzete, tulajdonsága vagy jellemzője (a to­váb­biakban együtt: tulajdonsága) miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható he­ly­zetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne. A 20. § szerint pedig: (1) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt bíróság előtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat a) az ügyész, b) a hatóság, c) a társadalmi és érdekképviseleti szervezet, ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti. (2) Az (1) bekezdés alkalmazásával indult perben megállapított kártérítés, illetve közérdekű bírság a központi költségvetést illeti.

19  Önmagában azonban az a tény, hogy a sértő magatartás a személyiség lényegi vonására vonatkozott, még nem hoz létre a közösség és az egyén között az önazonos­ságra közvetlenül kiható, szoros kapcsolatot; ahhoz az is szükséges, hogy az adott tulajdonsággal rendelkező személyek csoportja kellően körülhatárolt és átte­kint­hető legyen ahhoz, hogy a sértés valóban „átsugározzon” az egyes egyénekre.

20  1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról

21  18. § (1) Az egyenlő bánásmód követelményének meg­sértése miatt indult eljárásokban a társadalmi és ér­dek­képviseleti szervezet, valamint a hatóság a jog­sé­relmet szenvedett fél meghatalmazása alapján – törvény eltérő rendelkezése hiányában – képviselőként járhat el. (2) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indult közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdekképviseleti szervezetet megilletik az ügyfél jogai. A perindítás további feltétele persze, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapuljon, amely a személyiség lényegi vonásának tekinthető, vagyis a személyiség lényegéhez közvetlenül kapcsolódik.

22  Ez nem jelenti azt, hogy a fellépésre jogosult szer­ve­zetek a közösségek nevében lépnének fel, hiszen a kö­zös­ségek a sérelmet megalapozó személyes jog­ala­nyi­­sággal nem rendelkeznek.

23  1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról: 342. § (1) Sajtóhelyreigazítást (1959. évi IV. törvény 79. §-a) a közlemény megjelenésétől, illetőleg a közvetítéstől számított harminc napon belül lehet írásban kérni a sajtótól. A helyreigazítást az érintett személyen kívül az illetékes miniszter is kérheti, ha a valótlan tartalmú közlemény a közérdeket sérti.

24  1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról: 188. § (1) Szemlének van helye, ha lényeges körülmény megállapításához vagy felderítéséhez személy, tárgy, tény vagy helyszín közvetlen megfigyelése, illetőleg megvizsgálása szükséges.

25  1992. évi LXIII. törvény a személyes adatok vé­delméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról: 2. § E törvény alkalmazása során … különleges adat … a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra … vonatkozó adat. 3. § (2) Különleges adat akkor kezelhető, ha a) az adatkezeléshez az érintett írásban hozzájárul, vagy b) […] az nemzetközi egyezményen alapul, vagy Alkotmányban biztosított alapvető jog érvényesítése, továbbá a nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés vagy a bűnüldözés érdekében törvény elrendeli; c) egyéb esetekben azt törvény elrendeli.

26  2003. évi CXXV. törvény 19. § (1) Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosultnak kell bizonyítania, hogy a) a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte, és b) a jogsérelmet szenvedő személy vagy csoport a jogsértéskor – tény­le­ge­sen vagy a jogsértő feltételezése szerint – rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. (2) Az (1) bekezdésben foglaltak bizonyítása esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy

a) megtartotta vagy b) az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani az egyenlő bánásmód követelményét. (3) Az (1)–(2) bekezdésben foglalt rendelkezések nem alkalmazhatók a büntetőeljárásokban, illetve a szabálysértési eljárásokban.

27  1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól: 7. § (1) Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez (a továbbiakban: kisebbséghez) való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi cso­porthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhető.

28  Farkas Lilla, az ügyben felperesi képviselőként eljáró ügyvéd szíves személyes közlése és a periratok alapján.

29  L. 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól 5. § (2).

30  A kirendelt szakértő ezzel kapcsolatban azt is előadta a tárgyaláson, hogy a 2001-es hivatalos statisztikákban mintegy 190 000-en vallották magukat cigánynak, ehhez képest a mértékadónak tartott hivatalos becs­lések 600 000-es, az Országos Cigány Kisebbségi Ön­kormányzatnál pedig 800 000-es létszámról beszélnek.

31  Igencsak hasonló érveket láthatunk az ugyancsak az Esélyt a Hátrányos Gyermekeknek Alapítvány által megint csak jogellenes elkülönítés tárgyában a Nyír­egyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság előtt (2.P. 22020/2006. számon) indított (és a kézirat befeje­zésekor még első fokon sem lezárt) perben is. Az alperes ellenkérelmében itt is arra hivatkozik, hogy a felperes társadalmi szervezet azért nem járhat el az ügyben, mert nem áll fent a törvény azon feltétele, amely szerint „a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható nagyobb csoportját érinti”, ugyanis a perben érintett iskolába járó gyerekek és törvényes képviseletükre jogosult szüleik nevei és elérhetőségük teljes körűen ismertek, és – szól az alperesi álláspont – a felpereseknek lehetőségük lett volna a szülőkkel történő kapcsolatfelvételre. Álláspontjukat 110 szü­lőnek az iskola fenntartását támogató aláírását tartalmazó nyilatkozattal támasztották alá. Így az alperes arra hivatkozott, hogy „a perben… a legfontosabb kri­térium (sic!) a közérdekű igényérvényesítés törvényi feltétele hiányzik, azaz a kereseti követelés az egy­értelműen meghatározható érintettek törvényes ér­de­kei – a szabad iskolaválasztás joga… – ellen irá­nyul”. Farkas Lilla, az ügyben felperesi kép­vi­se­lőként eljáró ügyvéd személyes közlése és a periratok alapján.

32  Részlet a felperesi perbeszédből. Farkas Lilla jogi képviselő közlése.

33  L. az ítélet 11. oldalát.

34  A felperesi legitimáció kérdéséről l. még az EBH 2005. 1227 és a BH 2006 14. sz. döntéseket. Ezek a hivatalos bírósági döntésreferenciák.

35  L. az ítélet 8. oldalát.

36  Elhangzott az Országgyűlés 2007. március 5-ei ülésén 11 óra 9 perckor.

• Játéktér [8]