Szakunalom
A választások utáni össznépi egykedvűséget még a koalíciós tárgyalások sem tudták megtörni. A megjelent spekulációk még azokat se nagyon izgatták, akik írták őket. Mintha az urnák mellett már minden eldőlt volna: lényeges dolog már nem történhet. Kis reménysugár pislant ugyan, amikor az Országgyűlés nyitó ülésének közvetítése elején mindannyiunk Murányiját pillanthattuk meg. Végre valami: talán megpofozza Göncz Árpádot, vagy ha nem, legalább meghúzza Kuncze bajuszát! De nem: olyan unalmas volt ő is, mint a régi jó pártállam idején. Azt hiszem, egyedül Szabad György izgul: félő, hogy a Ház jövendő alelnöke, Maczó Ágnes csak akkor engedi majd fölállni, ha már nagyon kell pisilnie.
Az sem hatott meg senkit, hogy immár az új kormány is megvan. Emlékszünk még, mennyi feszültséget okozott, hogy Antall mikor cseréli már föl végre a keresztezőt a méhészre? Most szinte csak az érintettek izgulnak. A közönségnek viszont édesmindegy, hogy ki hova ül. Az unalmat megtörendő néhány professzionális közgerjedelem-szító a régi csonttal próbálkozik, mondván: nem ezt ígérték, mert hol szakértői kormány ez? Nos, valóban nem az, de úgy látszik, még ez a tény sem tudja végét vetni a szakértőmítosznak.
A közlegendák szerint a politikamentes szakértelem a megegyezés, a „konszenzus” biztosítéka. Ha bajban vagyunk, egyik orvostól a másikhoz rohanunk, s az ellentétes szakvélemények között végül „fej vagy írás” alapon döntünk. Nincs ez másként a politikában sem. A vaskos szakvélemény pl. sok mindenre használható: lehet böngészgetni (idegen szavak szótárával a kézben), lehet hivatkozni rá, de fejbe is lehet verni vele az ellenfelet, ha vastag a kötése stb. Ráadásul a tudós közösségek pont úgy működnek, mint a társadalom többi része: a szakértők sincsenek beoltva politika ellen.
Horn cinikus válaszában (hogy ez igenis szakértői kormány) több igazság van, mint a tudományt firtató szemforgató felvetésekben. A hatalomgyakorlásnak is vannak ugyanis szakértői. (Ezt mindenki tudja, aki inkább maga főz kávét, mint hogy a titkárnőnek szólni merjen.) Ha az egykori párt- és államapparátusban eltöltött éveket nézzük, ez a kormány valóban szakértői kormány. S aki ennek örülni tud, hát tegye. De ne csodálkozzék, ha a többiek unatkoznak. A szakértők ugyanis valóban egyetértésre tudnak jutni mindabban, ami érdektelen. A konszenzus ott van, ahol az unalom.
Azoknak a barátainknak pedig, akik pártállami tudás nélkül vesznek részt a hatalom szakszerű gyakorlásában, egy régi kézikönyvből ajánlunk passzusokat. Humanista szerzője (1547–1606) az újsztoikus államelmélet képviselője. Mi a gyönyörű, 1642-ben megjelent fordításból közlünk részleteket. (Megfejtésül a fordító nevét is elfogadjuk.) S amíg a kedves olvasók és szakértők „A polgári társaságnak tudományát” olvasgatják, a „fejtvényrejtő” enged e kánikulában az unalom csábításának, idézve szövegünk szerzőjének és fordítójának kedvenc auktorát, Senecát: „Leni perfruor otio” – „Csak gyengededen élek henyélvén.”
Új király alatt könnyen vagyon az országoknak dolga
„A gonoszságtól, avagy az emberi nemzetségnek szerencsétlenségétűl vagyon, hogy a fejedelmségeknek kezdeti többire jók, de végre meghanyatlanak. Tudta ezt a poéta, hogy az új király alatt könnyen vagyon az országoknak dolga. Sőt, a község is tudja ezt, ki örömmel veszi a királyt az új birodalomra. Kik mely gyakorta megcsalatkoznak reménységekben! Mert sokan a királyok közül, magoktúl vagyon-é, avagy az alattok lévőktűl, igen kedvesek, midőn az uraságra lépnek, de sokkal gyűlölségesbek, minekutána azt elvették.
Mely attúl vagyon, hogy csak tettetes jóságos cselekedetek vagyon. Mert tudják azt mindnyájan, hogy az új birodalomnak kezdetiben, hasznos a kegyelmességnek híre-neve. Avagy bizonyára nem gyökerezett meg bennek a jóságos cselekedet, és így a kedveskedő szerencse és a gonoszságra tanító mesterek által, lassan-lassan vetkezni tanulnak és merészelnek. Avagy még az országlásnak is természeti azt hozza, hogy hosszú volta miatt kevélységre forduljon. De nem jól! Mert a birodalom azon mesterségekkel könnyen megtartathatik melyekkel kerestetett. Ha pedig megváltoznak, meglássák, hogy a szerencse is az ő erkölcsökkel együtt meg ne változzék. (…)
Hallgass ide, fejedelem: Jótevő légy, mert semmi sem alkolmatosb az emberi természethez az adakozásnál, s főképpen a királyokhoz, kiknek utálatosabb jótéteménnyel meggyőzetni, hogynem mint fegyverrel. De jó ítélettel adakozzál, mert az hirtelen való adakozásnak útitársa a megbánás. S jó móddal is; hogyha tárházadat negédességből megüresíted, húzással-vonással ne kellessék megtöltened. Felettébb való merítéssel még a kútfejet is kimerítheted. S jól mondotta a szent ember, hogy az adakozás miatt elvész az adakozás.
Megcsalatkoznak pedig, kiket az adakozásnak színe alatt kárba ejt a tékozlás. Sokan tudnak tékozlani, ajándékozni nem tudnak.
Tiszta életű légy, mert a bujaságtúl megvesztegetett elmében semmi tisztességes dolog nincsen! (…) Az haragot eltávoztassad, és, avagy semmi harag benned ne légyen, avagy légyen nyilvánvaló. Tisztességesebb a fejedelemnek megbántani valakit, hogynem mint gyűlölni. Rosszak ama komor emberek és a megengesztetlhetetlenek, kik a győlölséget szívekben rejtik el, és ami jele a kegyetlen gondolatoknak: magokban tartják titkokat.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [7]