Skip to main content

Kritika, Nádas-portréval

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Folyóirat


Talán a főszerkesztő vagy képszerkesztő (?) is úgy gondolhatta, hogy Nádas Magyar Ház dokumentum-összeállítása a 6. szám legérdekesebb része. Ezért tette a Nádas-fotót a címlapra. Vagy a ritka pillanatot ünneplendő, hogy Nádas publicistaként is megszólal?

Ez alkalommal – számomra – nem is a téma az igazán izgalmas, amelyről a tetsz(?)halott/kiirtott Gondolat-Jelben Kertész Imrétől már hallhattunk, hanem az, ahogyan, amilyen etikusan Nádas megírja. (Nagyon rövid esetleírás: Németországban „Közép-európai dialógusok – magyarok és németek” címmel konferenciára készültek, s az egyik meghívott lemondta részvételét. Ekkor Kurucz Gyulát, a berlini Magyar Ház igazgatóját kérdezték meg, nem venne-e részt a konferencián a svájci vendég helyett. Kurucz ezt visszautasította azzal, hogy egyoldalú a program, a résztvevők Konrád Györgyhöz közel álló személyek [Ungváry Rudolf, Kertész Imre, Zsuzsanna Gahse, Dalos György], akik nem kompetensek a magyarországi helyzetről tudósítani: Kertész mindig egy témáról ír, Dalos pedig igazságtalanul bírálja az országot.)

Elöljáróban Nádas elmeséli, milyen lenne az a kultúrdiplomata, akit szívesen látna a világ különböző magyar házaiban. Azután felsorakoztatja a dokumentumokat. Leveleket, faxokat, amelyekben a német kulturális élet az ügyben érintett képviselői tájékoztatják egymást, illetve megfogalmazzák elítélő véleményüket, valamint részleteket Kurucz Gyula Üldözők és üldözöttek című, a Hitel 1990. 20. számában megjelent írásából. Olvashatjuk azt a levelet – öt író, köztük Nádas Péter aláírásával –, amelyben a művelődési és közoktatási miniszterhez fordultak. Ismertetik az esetet, s kérik a miniszter úr válaszát. Kaptak is egyet, amelyet kitérő jellegűnek neveznék, majd később még egyet, amely érdeminek ugyancsak nem nevezhető. És ekkor következik, ami – számomra – igazán érdekes, Kurucz felhívta Nádast, s elmondta: Nádast félrevezették. Szinte minden pontjában cáfolta a vádakat, hivatkozva az ügyben érintett német értelmiségiek megváltozott véleményére. S ekkor Nádas, idézem: „…nem tudtam megszabadulni attól a gondolattól, hogy tévedtem, amikor hitelt adtam dr. Susanne Heil (az említett konferencia szervezője – S. I.) állításainak, s Kurucz netán valóban olyan vétlen, mint ahogyan állítja.” És most figyelem! Nádas több mint egyhetes mérlegelés után, még egyszer körbetelefonálva az ügyben illetékes német feleket s megbizonyosodva arról, hogy valójában – Kurucz újabb állításai ellenére – nem változtak meg a vélemények, véli csak úgy, hogy nem kell felülbírálnia a nézeteit.

Hogy mi ebben a rendkívüli, amikor ez a természetes? Hiszen nap mint nap sulykolják a „hallgattassék meg a másik fél is”, ezt olvashatjuk a miniszter úr válaszlevelében is, s aztán ennyiben maradunk, mint ahogy a magas minisztériumban sem történt semmi. Az elektronikus médiák olyannyira leszoktattak már erről a gyakorlatról, hogy Baló első Drótjai valóságos revelációként hatottak, pedig – valljuk be – nem hoztak szenzációt, mindössze korrekt, tehetséges műsorok; többnyire jók – de immár elmondható –, olykor gyengébbek. És ha csak ennél az esetnél maradunk? Vajon a Kritika maradéktalanul eleget tett a fenti elvnek? Nézzük a miniszteri válaszleveleket. A kicsinyítés miatt alig olvashatóak (még ha nyilvánvalóan „csak” ügyetlenségből is; tördelési kötöttségek és/vagy a hasonmás közlés miatt). Vagy nézzük magát a dokumentációt Nádas értelmezésében. Nem kellett volna ezzel Kurucz Gyulát is megkeresniük?

Nézze el az olvasó, hogy ezúttal leragadtam e Kritika-szám egyetlen összeállításánál. De talán még annyi helyem van, hogy szerzővel és címmel megemlítsek két további igen fontos írást: Bródy András Kis Magyar Demográfiáját és Vásárhelyi Mária …És mi lesz, ha nem jönnek vissza? című dolgozatát.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon