Sarkadi Ilona

Nyomtatóbarát változat

Közép-Európa és Oroszország veszedelmes viszonyai kerülnek megint egyszer reflektorfénybe a nyári szám nyitó írásaiban. És elsősorban is legfőbb ihletőik, gerjesztőik: a nacionalizmusok.

Kiss Gy. Csaba Törzsek lázadása címmel a közép-európai nacionalizmusok újabb hullámának átfogó történeti magyarázatát igyekszik adni, különös tekintettel a helyi jellemzőket értetlenül szemlélő nyugatiakra.

Ota Filip Andy Warhol Mezőlaborcon című anekdotagyűjteménye megannyi variáció a mindennapi, kisszerű és nevetséges, ugyanakkor sírnivalóan szánalmas – ezúttal szlovák – nacionalizmusra. Itt olvasható a kasárnai sípályák esete, amelyeket 1992 januárja óta csak a Cseh Köztársaság felségterületéről lehet megközelíteni. Így aztán előfordult, hogy egy hegyi baleset bekövetkeztekor a mentőautó csak két óra múltán kapta meg a prágai belügyminisztérium engedélyét arra, hogy cseh területen át jusson el az egyébként hét kilométerre lévő sípályához. A problémát megoldandó Klaus 800 millió koronát ajánlott fel a három négyzetkilométernyi területért, csakhogy amint egy szlovák vámos mondotta a téma kapcsán a szerzőnek: „Egyetlen négyzetmilliméternyi szlovák földet sem adunk át a cseheknek!” Szó esik továbbá egy olyan kis hegyi falu vendéglőjéről is, amelyhez (mint a mesében!) csak hétszer átkelve a határfolyón lehet eljutni. A vendéglő cseh oldalon áll, de a szlovákok hivatalosan maguknak követelik azzal az indokkal, hogy a bérlője szlovák…

Eric Hobsbawm (A történetírók felelőssége) pedig a kudarcba fulladt felzárkózási kísérletekből szinte törvényszerűen kinőtt idegengyűlölő türelmetlenséget alapul véve, a történetíró felelősségét elemzi. „Valamikor azt hittem, hogy a történettudomány, ellentétben mondjuk az atomfizikával, legalább nem okozhat kárt. Ma már tudom, hogy okozhat.” Például a múlt legitimizálásával, mondjuk az 1947 óta létező Pakisztán állam 5000 évéről írt tanulmánykötettel.

Hobsbawm szerint a történész két alapkérdésben felelős: a történelmi tényekkel szemben általában, s különösen abban, hogy bírálja a történelem bármiféle politikai-ideológiai félremagyarázását. Különösen fontosnak érzem tanulmányának záró gondolatát a nem kiváltságos többségről, így június végén az új parlament megalakulásakor: „A társadalmi intézmények azokért az emberekért vannak, akik közvetlen környékükön kívül saját személyükben a történelem egész folyamán csak a születési, házassági és halálozási anyakönyvekben lépnek be a történelembe. Bármely társadalom, amelyben élni érdemes, olyan társadalom, amely számukra van berendezve, nem a gazdagok, az okosok, a kivételesek számára. (…)”

A veszedelmes viszonyok magyar és cseh változataihoz Konrád György az ötvenes években, és Josef Skvorecky a harmincas évek végén játszódó szerelmi története (Laure körében, illetve Féminine mystique) ad további támpontokat.

Vlagyimir Szorokin remek írása a Búcsú a sortól (Kiss Ilona fordítása) a sorban állások történetén át mutatja fel Oroszország, majd a Szovjetunió, végül a posztkommunista birodalom történetét.

Dialóg a Brezsnyev-korból:

„– Odanézz, sor!

– Mit lehet kapni?

– Álljunk be, majd kiderül!

– Mennyit vegyek?

– Amennyit adnak!”

Bolt előtti párbeszéd a posztkommunista korszakból:

„– Odanézz, marhahús! És még csak sorba sem kell állni.

– Egy büdös vasam sincs. Inkább krumplit vegyünk.”

Feltétlen figyelmet érdemelnek még a szám zenei tárgyú írásai, s köztük is különösen érdekesek Kundera improvizációi Sztravinszkij emlékére. És végül, kitüntetett figyelmünkre méltó Toni Morrison meséje, melyet a Nobel-díj átvételekor mondott el, szemérmesen a nyelv mögé bújva, az író feladatáról.

• Rábeszélő