Skip to main content

Választunk!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Kritika, 1994/2.
Folyóirat


Hirdeti a Kritika idei második számának címlapja, egy négy évvel korábbi, elhíresült jelkép metamorfózisával, feltételezve, hogy még élénken emlékszünk az eredetire – hogyne emlékeznénk, mikor a kivonulás után még hosszú hónapokig fő díszleteleme volt a Bem téri tudósításoknak –, a hurkás nyakra, a ráfeszülő egyenruhára, a durva s egyszersmind nevetséges, vad, kisegéri rátartisággal megfogalmazott TOBAPИЩИ KOHEЦ-re (úgy hírlik TOBAPИЩИ ÁGYŐ – vagy talán az „Ágyő” is cirill betűkkel – volt az eredeti felirat, amely elegáns és nagystílű, s én készséggel el is hiszem az egyik kedvenc grafikusomról, a nagyszerű Orosz Istvánról, akinek habitusához is mennyivel közelebb állna az az agyő!), olyannyira élénken emlékezünk, hogy ehhez az átvedletthez, ehhez az Esterházy-kockás zakóshoz, ehhez a széthullóhoz már cím sem kell (na jó, de azért talán a grafikus nevét mégis illendő lenne feltüntetni valahol?!), rámeredünk, s rögtön tudjuk: máris választási számmal rukkolt elő a KRITIKA. Azaz afféle első előjátékkal.

Halmai Gábor EZEK UTÁN című írásának bevezetőjében elmondja, hogy még a közvetlen környezetében (is) léteznek olyan vélemények, hogy azért itt minden megeshet, még az is, hogy elmaradnak a választások. Halmai az alkotmány megfelelő szakaszaival tételesen cáfolja az aggályokat. De azért a végkövetkeztetés: „Vagyis tessék a lehető nyugodtsággal, de a kellő éberséggel aludni és számolni a napokat a választásokig…”

Vágvölgyi B. András a magyar kampánytechnikákról értekezik Tisza Kálmántól napjainkig. A cikkíró szerint hiába a folyamatos beavatkozás a televízió hírműsoraiba, azokat úgysem nézi senki; az idei kampány üzeneteit elsősorban a közvetlen kapcsolat, a szemtől szembe való meggyőzés, a suttogó propaganda fogja közvetíteni. Vágvölgyi – egy pillanatra úgy tűnik – maga is csatlakozik Halmai azon ismerőseinek táborához (ha ugyan ismerik egymást személyesen), akik elképzelhetőnek tartják, hogy itt minden megeshet, de aztán sajátos érvekkel győzi le önnön kételyeit: „…csak abban bízhatunk, hogy olyan nagyon nagy gonoszság nem jut senkinek sem az eszébe, …vagy amibe meg jobban bízhatunk, hogy magyarosan elég ügyetlen lesz végrehajtani…”

Kéri László a ’90-es kampány tapasztalatait elemzi, s a Fideszéről megállapítja: „A legjobb kampány volt. Végre derűs, mosolygós arcok, tőmondatok, csupa mozgás – a sok-sok citromszagú történelemóra után.”

Hahner Péter a XIX. századi amerikai elnökválasztások módszereit taglalja, a sárhajigálástól a hangoskodáson és a hallgatáson át „egy igen különös módszer”-ig, mely abból állt, hogy nevezetesen Grover Cleveland a rágalmakkal szemben úgy védekezett, hogy elfogadta, és nyíltan vállalta az igazságmagjukat, viszont nem volt hajlandó ellen-rágalomhadjáratba kezdeni. Meg is nyerte a választást, ráadásul még az Egyesült Államok történetében egyedülálló esetként egy választási ciklus kihagyásával a nyolc évvel később rendezettet is.

Csepeli György a szociálpszichológus eszköztárából igyekszik védőfelszerelést válogatni a negatív kampány szenvedő alanyai számára HARCBA KÜLDÖTT SZAVAK című tanulmányában.

A februári Kritika további írásai közül a következőket emelném még ki, sajnos most már csak szerző és cím megjelölésével: Szabó Miklós: SAUL KIRÁLY VAGY DÁVID KIRÁLY? (ANTALL JÓZSEFRŐL), Tamás Gáspár Miklós: CENZÚRA.

Izgalmas lett ez a februári szám! Tulajdonképpen az egyetlen nehézséget az jelentette, hogy mit hagyjak ki!
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon