[Kisbali László]

Nyomtatóbarát változat

Mintaszerű átadás

Mire a Beszélő e száma eljut az olvasókhoz, dolgozó vagy nyaraló népünk többsége feltehetőleg már az újonnan megalakult kormánynak örvendhet. Mi azonban örvendjünk még egy kicsit a réginek, már csak azért is, mert eddig erre nem sok okunk volt. Így a vége felé, hogy már semmit sem csinálnak, egyre szimpatikusabbak lesznek. Persze, persze: autót, titkárnőket lejmolnak, de hát az vesse rájuk az első követ, aki talál még utánuk egyet is a kőhivatalban. Küldetéstudatuk éppen akkor veszett el, amikor végre valóban küldték őket, igaz, nem oda, ahová ők akarták. Ezért aztán most főként magukkal foglalkoznak, amivel hatalmas szolgálatot tesznek a köznek. A liberalizmus minimális államot szorgalmazó programja maradéktalanul megvalósulni látszik az MDF-kormány utolsó hónapjában. Sőt, mintha talán egy kicsit túlzásba is vinnék: az éjjeliőrállamból még az éjjeliőrt is menesztették (hogy mekkora végkielégítéssel, arról nincs hír).

Ha ez így megy tovább, egyre többen jutnak el a felismeréshez, amit rejtvényszövegünk filozófus és történész szerzője (1711–1776) így fogalmazott meg: „A kormányzat igen hasznos találmány az emberiség számára, de nincs rá szükség minden körülmények között; nem lehetetlenség, hogy az emberek valamelyes ideig fenntartsák társadalmukat, noha nem folyamodnak ilyen találmányhoz.” Hogy ellensúlyozzuk e néphit kialakulását (bízva e rejtvényrovat tömeges tudatformáló erejében), olyan passzust idézünk, amely a kormányzat léte mellett érvel. Ennyit minden fenntartásunk ellenére is megtehetünk az új koalícióért!

Már ha feláll új kormány. Mert van még egy legény talpon a vidéken. Für Lajost hetek óta nem éri el senki, aki kormányátadás ügyében tárgyalni akar vele. Egyes hírek szerint körkörös védelemre rendezkedett be íróasztala körül, s csak azt engedi be szobájába, aki pontosan azokat felejti ki a lakiteleki találkozó névsorából, akiket a honvédelmi miniszter. Más információk szerint Für Varsó alatt portyázik szabadcsapataival, de nagy gondban van, mert csak az izraelita tábori lelkész követte őt az internacionalista segítségnyújtásban.

Mindez persze csak kacsa, Für Lajos csupán fegyelmezetten követi az 1994/23/a/b/c. rendeletet a honvédelmi miniszteri hivatal átadásáról. E titkos utasítást követve igen sok a dolguk: rajzszöget rejtenek a miniszteri bársonyszékbe, eldugják a hivatali klotyó kulcsát, ám arra az esetre, ha mégis megtalálnák, a „Tovarisi, konyec” plakátot ragasztják a vécécsészével szembeni ajtóra. A további rendelkezések értelmében a titkos páncélszekrény csak egy Szörényi–Lezsák-nóta eldúdolására nyílik, a hadsereg pedig szerződést kötött 1200 adagra a Magyar Fórum Borházzal, hogy egyik nap sztrapacskát, másik nap puliszkát főzzenek a mindenkori miniszternek. És itt a hiba. Für rájött, hogy utóda jó román kapcsolatokkal rendelkezik, ezért – példát mutatva nemzeti önfeláldozásból – előre leeszi a puliszkát. Most jár a 456. adagnál.

A kormányzat eredetéről


„…az emberek képzeletük rabjai. Nem a tárgyak valóságos és belső becsétől függ, hogy milyen mértékű vonzalmat ébresztenek bennünk, hanem attól, hogy milyen színben jelennek meg előttünk. …Ez az oka, hogy miért tesznek az emberek tudván tudva érdekeik ellen, és különösen annak, hogy miért választják inkább akár a legcsekélyebb, de jelenvaló előnyt, mint a társadalom rendjének fenntartását. A méltányosság elleni vétség következménye mindig igen távolinak tűnik a szemünkben, és így nemigen képes ellensúlyozni azt, hogy közvetlen előnyt húzhatunk a dolgokból. (…)

És nyilvánvaló, hogy erre csak akkor sikerülhet orvoslást találni, ha sikerül megváltoztatni a vágyat is, és minthogy semmi lényegeset nem tudunk megváltoztatni az emberi természetben, tehát legfeljebb körülményeinken és helyzetünkön változtathatunk, mégpedig oly módon, hogy az igazság törvényeinek betartását tesszük a legközelebbi érdekünkké, s megszegésüket a legtávolabbivá. Ám ez megvalósíthatatlan az egész vonatkozásában; csupán némelyek helyzetét tudjuk így átalakítani, s ők lesznek azok, akiknek közvetlen érdekévé tesszük az igazság gyakorlását. Azokra gondolok, akiket polgári elöljáróknak, királyoknak és minisztereknek nevezünk; vezetőinkre és kormányzóinkra, akik semleges személyek az állam legnagyobb részével szemben, s akiknek ezért nem fűződik érdeke, vagy csak nagyon távoli érdeke fűződik igazságtalan cselekedetek elkövetéséhez; nekik, elégedettek lévén jelenlegi állapotukkal és a társadalomban elfoglalt helyükkel, mindig közvetlen érdekük az igazságosság gyakorlása, ami olyannyira szükségszerű a társadalom fenntartásához. Ez tehát a polgári kormányzat és társadalom eredete. [Ezeknek a személyeknek ugyanis nemcsak az az érdekük,] hogy saját viselkedésükben az igazságosság szabályaihoz tartsák magukat, hanem egyben arra, hogy a többiekre is rákényszeríthessék ezt a rendet, s az egész társadalomban érvényesítsék a méltányosság parancsait. Ha szükséges, másoknak is közvetlen érdekévé tehetik az igazságosság gyakorlását, amennyiben katonai és polgári tisztviselőket neveznek ki, akik támogatják őket a kormányzásban.”

???

• Ki beszél?