Az ellenzék mesevilágában mumusváltás történt. A kampányidőszakban a bolsevik lényegű MSZP volt a főmumus, az autentikus gonosz, az SZDSZ pedig csak MSZP-lényegű mellékördög, liberális álruhában settenkedő kisegítő krampusz.
Mostanra a kis krampusz feltört, ő az úr a pokolban, és neki segédkezik az SZDSZ-lényegűvé torzult, szociális elkötelezettségéből kivetkezett nagy szocialista szolgahad.
Rügyfakadás idején azt hallottuk: ne szavazz a szabad demokratákra, mert átjátsszak a hatalmat a bolsiknak, most meg azt halljuk: kellett neked a szocialistákra szavazni, te szerencsétlen marha, látod, átjátszottak a hatalmat a liberálisoknak.
A mumusváltók élén Debreczeni József menetelt. A választások előtt megírta, milyen szörnyűségek következnek, ha győz az MSZP (fél Hétre való témát adott vele a televízió mumusobszervatóriumának), a két forduló között pedig megírta, hogy a szocialista győzelem a kisebbik rossz – egyetértésben a miniszterelnökkel, aki kijelentette, hogy kisebb baj az egyik abszolút többsége, mint a kettő kétharmados többsége. (A baj sosem jár egyedül, az is a koalíciót kedveli.)
Az Expo-döntés után Demeter Ervin a televízióban, Fábián László az Új Magyarországban és sokan mások sok helyen leszögezték, hogy a keménymagos liberálisok legyőzték a puhány szocikat, akik eddig Expo-pártiak voltak. (Nota bene: a szocialisták többsége sem azt az Expót támogatta, amit most lefújtak, a két párt között az volt az igazi különbség, hogy a szocialisták 1991-ben felültek a „vállalkozói Expo” blöffjének, a szabad demokraták pedig nem.)
Az MSZP önfeladásának a teóriájába kapaszkodnak a pártból a senki földjére kipörgött „népnemzetiek”, Bíró Zoltán, Pozsgay Imre is. És persze Szűrös Mátyás, akit már csak a tehetetlenségi erő tart a pártban, miután már évek óta szinte minden lényeges kérdésben csak a szocialisták ellenfeleivel tud egyet- és szót érteni.
A mumusmese egyrészt a két párt szimpatizánsainak szól: az a párt, amelyet kedvelni vélsz, nem is létezik, csupán egy másik pártnak a te megtévesztésedre létrehozott fedőszerve. Másrészt rátódít azokra az aggodalmakra, amelyek mindkét pártban megvannak, és mindkét pártban indokoltak.
A párt körvonalainak elmosódása olyan lehetőség, amely minden koalícióban benne van. Emlékezhetnénk a KDNP és a kormánypárti kisgazdák sorsára, ha a KDNP-nek lettek volna valaha körvonalai, és ha a kormánypárti kisgazdáknak lett volna pártjuk. Ez a veszély nyilván nagyobb, ha az egyik pártnak ilyen elefántméretű frakciója van, viszont csak a másik párthoz közelebb álló gazdaságpolitikában van túlélési lehetőség.
A mumusmesére kétféleképpen lehet rosszul reagálni: bedőlünk neki, vagy átdőlünk a másik oldalra, s amíg az ellenzék kormányhasító próbálkozásain vihogunk, megfeledkezünk a szükséges óvatosságról.
- Néző-pont [6]