…rákényszerül a néző, hogy feladja azokat az önkéntelen képzeteit, amelyek gyermekkorában beléivódtak. Arra gondolok, hogy a „szobor” hívószóra – legalábbis elsőre – valami figurális alkotás képe sejlik föl előttünk, egy „ércbe öntött” vagy kőbe faragott kiválóságé, nemzeti nagyságé, amilyen számtalan akad városaink közterein, s amin a szó jelentését megtanultuk annak idején. Erősen megformált művekről van szó, amelyeknél az anyag szerepe alantas, feladata csak annyi, hogy engedelmesen kövesse a szobrász – többnyire ábrázolást célzó – alakító tevékenységét. Berhidi Mária (miként a kortárs plasztika egy jelentős tábora) a hangsúlyt, éppen ellenkezőleg, az anyagra teszi. A plasztikai gondolat ihletője a kő. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy az anyag: a szobor. Ám ez pontosításra szorul. Nem egyszerűen valamely nyers kőtömb talpazatra helyezése történik; a talált tárgy, illetőleg a ready made szürrealista észjárása teljességgel idegen ettől a téri viszonylatokban és világos formákban gondolkodó művészettől. A világos formák és a nyugodt arányok révén születő monumentalitás nem a véletlen szeszélyeként keletkezik: a kőfejtők és -feldolgozók használhatatlannak ítélt, talált kőanyagához a szobrász tudatos, latolgató munkája járul. A többnyire hosszúkás és vékony kőhulladék, a keskeny „széllapok” különféle csapolások révén illeszkednek egymáshoz, és alkotnak térbe kapaszkodó vagy a térbe szúró, teret hasító szoborművet, térplasztikát. E munkák kulcskérdése szakmai feladat, és a szobrok esztétikai sarokpontja a csapolás. Pusztán a csapolás-fajta, melyet a kőanyag jellegéhez: alakjához, anyagához, színéhez illően választ meg, s amellyel két kődarab egyetlen sajátlagos formává épül, teszi egyedi alkotássá a művet. Ezen az úton elindulva aztán érdekes kalandba is bonyolódhat a szobrász. Kőtömb kőtömböt, csapolás csapolást követ, s a mű túlburjánzik azon a zárt formán, amelyet a súlyos kőanyag statikája megkívánna. Ekkor a szobrásznak felfüggesztéshez kell folyamodnia, hogy a mű megálljon a talpán. A földre húzó, nehézkedéshez szokott kőalakzat most lebeg, meghazudtolva kő mivoltát. Ugyancsak könnyedséget sugall a légbe döfő kőtüske, Berhidi „sarokszobra”, melynek szépségét eltérő színű, anyagú foglalata, talpazata kiemeli, fokozza. Az anyag maga a szobor mégis, csak éppen a szobrász, Berhidi Mária az, aki ezt eredeti plasztikai gondolkodásával, alakító munkájával a tudomásunkra hozza.
(Dorottya Galéria, augusztus 21-ig. Bp. V., Dorottya u. 8.)
- Rábeszélő [6]