A Fórum frakciója a parlamentben – talán épp Szabó Iván frakcióvezetőnek is köszönhetően, de a két kormánypárt ügyetlenkedése kínálta lehetőségeket kitűnően kihasználva – úgy tűnik, megtalálta a helyét. A két lehetőség közül, hogy a vélt régi dicsőségein csámcsogó, az ország legkisebb óriás, vagy egy szorgalmas, éles szemű, az ország legnagyobb törpe frakciója legyen, a második, a szerencsésebbik, vagyis az utóbbi mellett döntött. Kérdés azonban, hogy a képviselőcsoport összetétele lehetővé teszi-e a nagy munkabírást, türelmet, taktikai érzéket, hozzáértést igénylő terv hatékony teljesítését. A Fidesznek ez 1990–1993 között sikerült, de őket egyrészt senki sem ismerte, másrészt jól felmérve lehetséges választási eredményeiket, listáikat szakmailag jól állították össze. A mostani MDF-listák viszont egy jóval sikeresebb választási eredményre szabattak: az elaggott és elhasznált tábornokok aránytalan előnyt élveztek az állítólag meglévő fiatal és hozzáértő közkatonákkal szemben.
Ez a felismerés is szülhette az átalakítás igényét: Bánffy György javaslatát, miszerint utólagosan módosítsák a frakciót, a plénum nagy többséggel elfogadta. A képviselők viszont ellene szavaztak.
Az MSZP-t kivéve talán egyetlen frakció sem kötődik olyan szorosan a párt tagságához, helyi szervezeteihez, mint az MDF. Azzal, hogy a képviselőcsoport ennyire kicsiny, a Fórum politikai centruma tovább tolódott a pártszervek felé. Ezért is menekülhetnek előre a párt eddigi jelesei: mindegyikük hangsúlyozta a mozgalmiság, a helyi demokrácia, az utóbbi négy év felejtett értékeit. Ha a jövőben is tényezők kívánnak maradni, párttisztség kell.
Mivel a kormányzati helyzet megszűnt, a pártelnök most valóságosan is az MDF első embere. Személye és helyzete felértékelődött. A szerényen arculatformálásnak nevezett valami a sminkek, make-upok, az image mellett a politikai stratégia és irány meghatározását és kézben tartását is jelenti. És ebben az elnöknek döntő szava van.
Az Antall örökségén osztozkodó és azzal küzdő MDF-vezérek többször összecsaptak már. A vezére- és atyjavesztett párt keresztúthoz érkezett már 1993-ban, de ott toporog azóta is. A lépéskényszer azonban a választási vereséggel tovább erősödött. De rögtön két offenzív stratégia adódott, két vezető személyiség támogatásával. Boross Péter a XX. sz-i magyar konzervatív hagyományokra épülő rendpárti politizálást kínálta, ami tovább mélyítené a párt antikommunizmusát, nacionalizmusát, piacellenességét. Ez már-már torzan markáns jobboldali jövőt sugall.
A másik irányzat egy – a polgári középerők irányában – nyitott MDF-et képzel el, viszont kategorikusan elzárkózik a szélsőjobbtól. Leszámolni kíván a jelenlegi társadalom számára emészthetetlen eddigi MDF-jellemzőkkel, épp azokkal, amiket Borossék erősíteni akarnak. A több oldalról és okból összejött, heterogén csoport élére Szabó Iván állt. A mögötte felsorakozókat nem igazán ismerjük. Takácsy Gyula, Ferencz Csaba, Gémesi György. Úgy tűnik, Szabó a technokratákra és a második vonalra számíthat. A párt eddigi elitje kivár, látványosan nem foglal állást. Az országos gyűlés ennek ellenére deklarálta az MDF polgári középpártiságát. (Ezt nevezi a hétfői Magyar Hírlap vezércikke – szerintem elhamarkodottan – félfordulatnak.)
Más, igazán eredeti megoldás még nem született. A vezetés többsége a párt ’90-ben sikeres politikájának toldozgatásában-foldozgatásában látja a jövőt. Így például ilyen stoppolgatásra számít az újraválasztott elnök, Für Lajos is.
Boross és Szabó decemberben egyaránt a kulcsfontosságú miniszterelnöki szék várományosa volt, akkor – bár a frakcióban komoly támogatást kapott – a pénzügyminiszter elbukott. A februári országos gyűlésen nagy többséggel választották elnökké a folytonosságot és ezzel a langyos állóvizet biztosító Fürt. Ebben a langyban Boross kedvére úszkálhatott – egész május végéig.
A döntően megváltozott helyzetben logikusnak látszott: Szabóra nagyobb feladatok várhatnak. Ám ekkor kiszivárogtatták az elnökségi ülés jegyzőkönyvét, itt hangzott el a „borzalmas tagság” kifejezése. Ez nem tett jót pártbéli helyzetének, mégis frakcióvezetőnek választották. Később kiderült, elnöknek jelöltette magát. Megindult a rágalmazás, hogy Soros embere, és a liberálisokkal pártfúziót készít elő.
Az országos gyűlésen visszalépők mind Fürt támogatták, öt percre rövidítették a kortesbeszédek időtartamát, ennek ellenére szoros eredmény született. De meglepetés nem. A saját erejében már-még nem bízó Boross Fürt maga előtt tolva elodázta a számára kedvezőtlen fordulatot. Igaz, saját helyzete is tovább gyengült.
Für elnöksége alatt elmélyülhet az MDF válsága, és ez egyedül csak a szocialistáknak jó. Bár Szabó nagyon bízik, hogy ügyvezető elnök lehet, a párt elnöke már nem ennyire biztos ebben.
Az országos gyűlés okt. 29-i harmadik napja, amikor elnökséget választanak, sok mindenre választ adhat. Megerősödik-e, vagy elvérzik a párt?
- Belföld [6]