Skip to main content

Zoknistoppolás, vagy új szűr szabása?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Az MDF VIII. országos gyűléséről

Az eleve elrendelésről


Für Lajos: Barátaim, többen tudjátok, hogy én kálvinista vagyok, ezért hiszek a predestinációban, hiszek az eleve elrendelésben. És mert régi-régi MDF-es vagyok, ezért hiszek az országos gyűlés tisztességes döntésében.


A Fórum frakciója a parlamentben – talán épp Szabó Iván frakcióvezetőnek is köszönhetően, de a két kormánypárt ügyetlenkedése kínálta lehetőségeket kitűnően kihasználva – úgy tűnik, megtalálta a helyét. A két lehetőség közül, hogy a vélt régi dicsőségein csámcsogó, az ország legkisebb óriás, vagy egy szorgalmas, éles szemű, az ország legnagyobb törpe frakciója legyen, a második, a szerencsésebbik, vagyis az utóbbi mellett döntött. Kérdés azonban, hogy a képviselőcsoport összetétele lehetővé teszi-e a nagy munkabírást, türelmet, taktikai érzéket, hozzáértést igénylő terv hatékony teljesítését. A Fidesznek ez 1990–1993 között sikerült, de őket egyrészt senki sem ismerte, másrészt jól felmérve lehetséges választási eredményeiket, listáikat szakmailag jól állították össze. A mostani MDF-listák viszont egy jóval sikeresebb választási eredményre szabattak: az elaggott és elhasznált tábornokok aránytalan előnyt élveztek az állítólag meglévő fiatal és hozzáértő közkatonákkal szemben.

Ez a felismerés is szülhette az átalakítás igényét: Bánffy György javaslatát, miszerint utólagosan módosítsák a frakciót, a plénum nagy többséggel elfogadta. A képviselők viszont ellene szavaztak.

Az MSZP-t kivéve talán egyetlen frakció sem kötődik olyan szorosan a párt tagságához, helyi szervezeteihez, mint az MDF. Azzal, hogy a képviselőcsoport ennyire kicsiny, a Fórum politikai centruma tovább tolódott a pártszervek felé. Ezért is menekülhetnek előre a párt eddigi jelesei: mindegyikük hangsúlyozta a mozgalmiság, a helyi demokrácia, az utóbbi négy év felejtett értékeit. Ha a jövőben is tényezők kívánnak maradni, párttisztség kell.

Mivel a kormányzati helyzet megszűnt, a pártelnök most valóságosan is az MDF első embere. Személye és helyzete felértékelődött. A szerényen arculatformálásnak nevezett valami a sminkek, make-upok, az image mellett a politikai stratégia és irány meghatározását és kézben tartását is jelenti. És ebben az elnöknek döntő szava van.

Az Antall örökségén osztozkodó és azzal küzdő MDF-vezérek többször összecsaptak már. A vezére- és atyjavesztett párt keresztúthoz érkezett már 1993-ban, de ott toporog azóta is. A lépéskényszer azonban a választási vereséggel tovább erősödött. De rögtön két offenzív stratégia adódott, két vezető személyiség támogatásával. Boross Péter a XX. sz-i magyar konzervatív hagyományokra épülő rendpárti politizálást kínálta, ami tovább mélyítené a párt antikommunizmusát, nacionalizmusát, piacellenességét. Ez már-már torzan markáns jobboldali jövőt sugall.

A másik irányzat egy – a polgári középerők irányában – nyitott MDF-et képzel el, viszont kategorikusan elzárkózik a szélsőjobbtól. Leszámolni kíván a jelenlegi társadalom számára emészthetetlen eddigi MDF-jellemzőkkel, épp azokkal, amiket Borossék erősíteni akarnak. A több oldalról és okból összejött, heterogén csoport élére Szabó Iván állt. A mögötte felsorakozókat nem igazán ismerjük. Takácsy Gyula, Ferencz Csaba, Gémesi György. Úgy tűnik, Szabó a technokratákra és a második vonalra számíthat. A párt eddigi elitje kivár, látványosan nem foglal állást. Az országos gyűlés ennek ellenére deklarálta az MDF polgári középpártiságát. (Ezt nevezi a hétfői Magyar Hírlap vezércikke – szerintem elhamarkodottan – félfordulatnak.)

Más, igazán eredeti megoldás még nem született. A vezetés többsége a párt ’90-ben sikeres politikájának toldozgatásában-foldozgatásában látja a jövőt. Így például ilyen stoppolgatásra számít az újraválasztott elnök, Für Lajos is.

Boross és Szabó decemberben egyaránt a kulcsfontosságú miniszterelnöki szék várományosa volt, akkor – bár a frakcióban komoly támogatást kapott – a pénzügyminiszter elbukott. A februári országos gyűlésen nagy többséggel választották elnökké a folytonosságot és ezzel a langyos állóvizet biztosító Fürt. Ebben a langyban Boross kedvére úszkálhatott – egész május végéig.

A döntően megváltozott helyzetben logikusnak látszott: Szabóra nagyobb feladatok várhatnak. Ám ekkor kiszivárogtatták az elnökségi ülés jegyzőkönyvét, itt hangzott el a „borzalmas tagság” kifejezése. Ez nem tett jót pártbéli helyzetének, mégis frakcióvezetőnek választották. Később kiderült, elnöknek jelöltette magát. Megindult a rágalmazás, hogy Soros embere, és a liberálisokkal pártfúziót készít elő.

Az országos gyűlésen visszalépők mind Fürt támogatták, öt percre rövidítették a kortesbeszédek időtartamát, ennek ellenére szoros eredmény született. De meglepetés nem. A saját erejében már-még nem bízó Boross Fürt maga előtt tolva elodázta a számára kedvezőtlen fordulatot. Igaz, saját helyzete is tovább gyengült.

Für elnöksége alatt elmélyülhet az MDF válsága, és ez egyedül csak a szocialistáknak jó. Bár Szabó nagyon bízik, hogy ügyvezető elnök lehet, a párt elnöke már nem ennyire biztos ebben.

Az országos gyűlés okt. 29-i harmadik napja, amikor elnökséget választanak, sok mindenre választ adhat. Megerősödik-e, vagy elvérzik a párt?
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon