Skip to main content

Buldózer a keskeny pallón

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

[Zádori Zsolt]: Az MSZP–MSZOSZ-alku


A legnagyobb országos szakszervezeti szövetség, a Nagy Sándor vezette MSZOSZ Szocialista-Szociáldemokrata Platformja és a győzelemre készülő MSZP januárban választási szövetséget kötött. A tényt mindenki ismeri, de a szerződést mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra.


A Liga többsége felismerte, hogy a megegyezés „az a keskeny palló, ami esélyt adhat arra az útra, amit a teljes széteséstől a megerősödésig már sokan megjártak” – nyilatkozta lapunknak Őry Csaba, a Liga lemondott elnöke az egységet helyreállítani hivatott rendkívüli küldöttgyűlés „első napja” után (Beszélő, január 27.). Most, az április 23-i „második nap” után a kérdés továbbra is nyitott: törik-e vagy hajlik a szövetség.

A kettő közötti „szünetben”, ha kevésbé látványosan is, de folytatódott a küzdelem a szemben álló felek között. A kisebbség (Kalmár Béla tábora) megalakította saját platformját, hogy a Liga demokratikus hagyományainak védelmét összekapcsolja a kis taglétszámú szervezetek harcával. Fenn szerették volna tartani a régi alapszabályt, amely a kis tagszervezeteknek és a területi tömörüléseknek biztosított erejükhöz mérten nagy képviseletet a Ligán belül.

Ezzel szemben a többség (az ágazati szervezetek és az apparátus) az alapszabály módosításához szükséges kétharmados többség megszerzésére fordította energiáját. Az egyeztető és az előkészítő bizottságban meghozott döntések e tábor megerősödését jelezték. Az ingadozók ilyen-olyan okokból a majoritáshoz csatlakoztak, de ezzel még a bizalmatlanságuk nem csökkent. A küldöttgyűlésen végül sikerült átverekedniük a hőn áhított gyökeres alapszabály-változtatást: éppen megszerezték az ehhez szükséges 147 igenlő szavazatot.

A kétségkívül racionális reformnak azonban ára volt. Az egyeztető tárgyalásokon kialakított konszenzus nyomán bonyolult vezetési szisztémát hoztak létre (3+6 fős elnökség), így az elnöki posztra esélyes Liga Akadémia-vezetőt, Réti Tamást sem választották meg. Az alapszabályban rögzített garanciák és ellengaranciák jóval nehézkesebbé teszik a szervezet működését. Az erősebbek néhány esetben megütött arrogáns hangja is meglehetősen disszonánsan hatott. A sértett kisebbség egy része már az ülés közben írásosan is megfogalmazta kiválási szándékát. A minoritás szakadással fenyegetőzik, de ez a többséget már nem izgatja különösképpen.

A Liga néhány olyan korábbi vezetőjével ellentétben, akik mögött nem állt szervezet, a jelenlegiek mind nagy ágazati szakszervezetből jöttek (illetve az egyik ügyvezető elnök valamikor az apparátusban dolgozott). A kétségkívül kipróbált, professzionális, alulról támogatott új vezetők politikailag kevésbé tájékozottak, az össz-szakszervezeti értékekre kevésbé érzékenyek, mint a régiek; ezekre az erényekre pedig különösen szükség volna most, az MSZOSZ nagypolitikai nyomulása idején.

Bízzunk mindenesetre abban, hogy a Liga újra aktivizálódó érdekvédelmi munkájával az MSZOSZ markáns alternatívájává válik. Ez nemcsak a Liga érdeke.












Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon